Pont 90 évvel ezelőtt írta meg József Attila az egyik legszebb magyar verset

A Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) támogatásával, tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozatát, a Versmaratont - hangzott el a rendezvény csütörtöki megnyitóján.

"Ennél szebb napot nem jelölhetett volna ki a magyar kultúra 1964-ben a költészet ünnepére, mint József Attila születésnapját" - mondta Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló Kiadó vezetője. A tragikusan fiatalon elhunyt magyar költők, mint Balassi Bálint, Petőfi Sándor vagy Radnóti Miklós emlékét felidézve hozzáfűzte:

A jelenlevő magyar kultúra becsülje meg a költőjét, a magyar költők, a magyar irodalom pedig becsülje meg azt a történelmi időt, ami nem a földbe dönti, meggyilkolja a költőit, hanem ilyen lehetőséget ad arra, hogy a versei eljussanak másokhoz is.

Pásztor Zoltán, az MTVA Kossuth rádió programfőtanácsadója elmondta, hogy az MTVA örömmel áll több mint tíz éve az esemény mögött. Az M5 kulturális csatorna a nap folyamán többször beszámol majd a nap eseményeiről, a Kossuth rádió Kalendárium című műsora és a hétvégi Irodalmi Újság című műsor pedig szintén a Versmaratonról szól majd.

Kiemelte:

újdonság, hogy idén a költők verseit a helyszín helyett a rádióban, stúdiókörülmények között rögzítik majd.

Zsille Gábor költő, Az év versei 2024 antológia szerkesztője bemutatta az idei kötetet, amely 2002 óta jelenik meg, és válogat az előző év irodalmi folyóirataiban megjelent versterméséből. Kifejtette, hogy a kötet vezértémáit mindig "az élet találja ki", idén ez a két vezérfonal a háború és Petőfi Sándor lett.

A rendezvényen a legidősebb felolvasó a 93 éves Czigány György, a legfiatalabb pedig a 22 éves Lázár Kinga lesz.

József Attila pont 90 évvel ezelőtt írta meg Eszmélet című versét, amelyet Latinovits Zoltán előadásában itt lehet meghallgatni.

ESZMÉLET

1

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

(forrás)