Nagy Márton: Új versenyképességi program indul, ez a hat terület lesz kiemelten fontos 

Vállalkozás2024. ápr. 11.MTI
A rovat támogatója:

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta csütörtökön annak a 13 hazai cégnek a felsővezetőjét, amelyek a Financial Times 8. éves rangsorolása alapján Európa leggyorsabban növekvő gazdasági társaságai közé tartoznak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

A tárca közleménye szerint a nagy múltú brit gazdasági napilap ranglistája a 2019 és 2022 közötti százalékos árbevétel-növekedés szerint rangsorolja az európai gazdasági társaságokat és ezek közül az első ezret tünteti fel, a listára idén legalább 36,9 százalékos éves növekedéssel lehetett felkerülni. A listán csak olyan önálló gazdasági társaságok szerepelhetnek, amelyek árbevétele 2019-ben legalább 100 ezer, 2022-ben pedig legalább 1,5 millió euró volt és árbevétel-növekedésük saját belső teljesítményből fakadt.Az NGM jelezte: különösen figyelemre méltó eredmény, hogy 3 magyar vállalat a ranglista első 100, legnagyobb mértékben növekvő társasága közé is be tudott kerülni.

A leggyorsabban növekvő hazai cég a 40 országban több mint 10 ezer ügyféllel bíró tech startup, a Taxually Kft. lett. A cég a vizsgált időszakban 318,6 százalékos növekedést ért el, 2022-es árbevétele pedig meghaladta a 10,6 millió eurót, ezzel a 11. helyet foglalja el a Financial Times listáján.

Az innovatív, fenntartható és környezetbarát konténerek fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével foglalkozó Continest Technologies Zrt. a 18. helyet szerezte meg a ranglistán, 282,8 százalékos árbevétel-növekedésével.

A 65. helyen a 100 leggyorsabban növekvő társaság között szerepelt még a logisztikai és konténerszállítmányozási szolgáltatásokat nyújtó United Shipping Hungária Kft. 191,4 százalékos növekedésével.

A ranglista további magyar helyezettjei a DATAPAO Kft. (328. hely 83,7 százalék), a Maraelite Kft. (568. hely 57,3 százalék), az Abylon Consulting Kft. (649. hely 51,2 százalék), a Cool4U Kft. (661. hely 50,8 százalék), a Pallet Solution Kft. (751. hely 46,8 százalék), a LAKÓGÉP Kft. (775. hely 45,6 százalék), az EXPLEO Kft. (807. hely 44,3 százalék), a V-INOX Outlet Kft.(861. hely 41,4 százalék), a ZMT HUNGARY Kft. (873. hely 41,2 százalék), valamint az mcule.com Kft. (949. hely 38,8 százalék) voltak.

Nagy Márton kiemelte, hogy Magyarországnak több hasonló gyorsasággal növekvő innovatív, magas hozzáadott értéket teremtő és a külpiacokon is sikeresen érvényesülő vállalatra van szüksége, ugyanis gazdaságunk duális szerkezetének oldására a kifektetések és az exportképes kkv-k számának bővülése jelenti a megoldást - írta az NGM.

Ezt szem előtt tartva alkotta meg a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány új versenyképességi stratégiáját, amely 6 kiemelt ágazatra,

  • a járműiparra,
  • az élelmiszeriparra,
  • az egészségiparra,
  • a vegyi-, acél és műanyagiparra,
  • az információs és kommunikációs technológiákra, valamint
  • a kreatíviparra fókuszál.

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a versenyképességi stratégia a vállalatok stratégiája, annak kidolgozása során közel 1300 piaci szereplő véleményét kérték ki. A miniszter továbbá kiemelte, hogy a gazdaságot és a versenyképességi kérdéseket nem szabad felülről szemlélni, konkrét intézkedésekre van szükség, ezért a kormány munkája során számít a 13 leggyorsabban növekvő hazai cég javaslataira, meglátásaira is.A kormány az infláció tavalyi eredményes leküzdését követően 2024-ben újraindítja, 2025-ben pedig tovább növeli a gazdasági növekedés ütemét, a kormány várakozása szerint idén a GDP 2,5 százalékkal, jövőre pedig 4,1 százalékkal nőhet.