Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Rétvári Bence: egy fokozattal emelte a terrorfenyegetettségi szintet a kormány

Hírek2 órájaMTI

A Védelmi Tanács úgy döntött, hogy az iráni konfliktus esetleges következményeinek megelőzése érdekében egy fokozattal megemeli a terrorfenyegetettségi szintet, ami többlet megelőző feladatokat jelent a rendőrség számára - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten vasárnap.

Az iráni események világ- és Európa-szerte fokozott közbiztonsági kockázattal járnak, hiszen korábbi közel-keleti konfliktusoknak is voltak Európát érintő hatásai

- közölte Rétvári Bence.

Mint elmondta: az intézkedés keretében megerősítik azon rendőrségi objektumok védelmét, ahol fegyvereket is tárolnak, illetve az állam működése és a lakosság ellátása szempontjából fontos létesítményeknél rendszeres rendőri járőrözést rendeltek el.

Ugyancsak fokozott rendőri jelenlét lesz a jelentősebb közterületeken, azokon a területeken, ahol tömegek jelennek meg, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér csarnokaiban, a bejáratoknál és a reptérre vezető úton is állandó rendőri jelenlétre kell számítani. Továbbá a schengeni övezeten belüli határokon is szúrópróbaszerű ellenőrzést tarthatnak a rendőrök - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a Budapestre bevezető utakon is lesznek rendőri ellenőrzések és fokozott rendőri védelmet biztosítanak egyes nagykövetségeknek is - sorolta.

"Hangsúlyozom, hogy ezek mind-mind megelőző intézkedések a rendőrség részéről, azért hogy megvédjük Magyarország békéjét és Magyarország biztonságát (...) és kérjük szépen az állampolgárok türelmét és együttműködését" - fogalmazott a politikus.

Kérdésre válaszolva emlékeztetett: korábbi közel-keleti események idején heves és erőszakos tüntetésekre került sor Nyugat-Európában, elsősorban a nyugat-európai országokban élő migránsok részvételével. Ezért volt jó döntés a magyar kormány részéről, hogy nem engedte be az illegális migránsokat.