Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Rövid időn belül 10 százalék alá csökkenhet az államadósság devizahányada

Hírek2020. jan. 30.Fellegi Tamás

A lakossági megtakarítások felgyorsult állampapírokba áramlása, mely főként a MÁP Plusznak köszönhető, lehetővé teszi, hogy a lejáró devizakötvények kifizetése mellett még a később lejárókból is visszavásároljon a magyar állam. Ezzel kapcsolatban tett fel kérdéseket a Növekedés.hu a Kormányinfón, emellett a koronavírussal kapcsolatban is érdeklődtünk.

Koronavírus

A csütörtökön megtartott Kormányinfó keretében Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt a szerdán tartott kormányülésről, ahol kiemelten foglalkoztak a koronavírus járvánnyal és annak esetleges itthoni feladatival. A miniszter a legfrissebb adatokat ismertette, melyek szerint Európában egyelőre csak néhány eset fordult elő, halálozás nem volt, és amúgy is viszonylag alacsony a mortalitás.

A hazai egészségügy felkészülése szempontjából egyelőre a legfontosabb, hogy a szükséges laborvizsgálatot azonnal el tudják végezni vírusgyanú esetén, hogy minél hamarabb kiderüljön az esetleges fertőzés.

Intézkedések a határon

A miniszter elmondta, hogy az országhatáron belépők megvizsgálhatók (leginkább lázmérés), és adott esetben meg is tagadható a belépés. Megkérdeztük, hogy ez schengeni határainkra is vonatkozik-e és ténylegesen kiutasítják-e az esetleges belépőket. Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy a gyakorlatban úgy működik, hogy felajánlják az illetőnek, hogy vesse alá magát annak, hogy az országba belépve karanténba kerül, aláveti magát a laborvizsgálatnak, és ha az negatív, szabadon mehet tovább. Ha a vizsgálatot megtagadja, akkor reális a kiutasítás, pontosabban a belépés megtagadása. Ez bármely határunkra érvényes.

Hosszú távú gazdasági hatások

A Növekedés.hu megkérdezte még, hogy miután a világ most gyakorlatilag karanténba zárja Kínát, az 1,4 milliárd lakosú országot, sőt, még Kazahsztán is lezárta Kínai határát, pedig az Egy út, egy övezet kezdeményezés egyik legfontosabb szárazföldi szállítási útvonaláról, infrastrukturális fejlesztéséről van szó, nem okozhat-e ez hosszú távon ható, súlyos károkat a gazdasági kapcsolatokban?  A miniszter úgy válaszolt, hogy ez remélhetőleg átmeneti állapot, egyrészt enyhülhet a járvány, másrészt esetleg kifejleszthetik a védőoltást. Ha így nem túl hosszú ez az állapot, nem zavarja meg érdemben a nemzetközi gazdasági folyamatokat.

Dollárkötvény-visszavásárlás

Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban bejelentette, hogy egymilliárd dollár értékben vásárolt vissza a magyar állam 2021 és 2024 között lejáró magyar dollárkötvényeket. Emellett január 29-én lejárt közel egymilliárd dollár értékű kötvény és február 24-én is lejár közel 800 millió dollárnyi. Ez közel 3 milliárd dollár, avagy 900 milliárd forint: ezt bőségesen fedezi a MÁP Plusz értékesítéséből befolyó pénz, ezt azonban devizára is kell váltani. Megkérdeztük, hogy ennek lehet-e hatása a forintárfolyamra, a miniszter azt válaszolta, hogy érdemben nem, a váltásokat igyekeznek kedvező árfolyamok mellett megvalósítani.

További devizaadósság csökkentés

A miniszter elmondta még, hogy az elsődleges cél a devizaadósság arányának csökkentése az államadósságon belül, és ez most nagy ütemben zajlik (számításaink szerint a februári lejárat után kb. 15 százalék lehet), véges időn belül 10 százalék alá is kerülhet. Kiszámoltuk, hogy a jelenlegi visszavásárlás után 2024-ig még nagyjából 7,5 milliárd dollár értékű kötvény jár le: ez már önmagában bőven 10 százalék alá viszi az arányt.

A Növekedés.hu kérdésére, hogy a mostani kötvényvisszavásárlás mintájára a közeljövőben is sor kerülhet-e hasonló lépésre, és ezzel a devizaadósság csökkenési folyamat felgyorsítására, Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy erről a Pénzügyminisztérium hoz döntést, de ezt előre nem kommentálja, mivel ennek árfelhajtó hatása lehet.