Stratégiai megállapodást kötött a BM egészségügyi érdekvédelmi szervezetekkel

Hírek2023. jún. 23.MTI

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára érdekvédelmi szervezetek képviselőivel pénteken Budapesten.

Nem elég jó elképzelésekkel rendelkezni egy-egy szakterület fejlesztéséről, legalább ennyire fontos, hogy a szükséges, tervezett változásokat az érintettekkel együttműködve valósítsuk meg. A kívülről a rendszerre erőltetett utasítások nem működnek, az adott szakmában dolgozók részvétele nélkül a legjobb elképzelések is bukásra vannak ítélve

- hangsúlyozta az államtitkár a Belügyminisztérium dísztermében.

Hozzáfűzte,

ezért van felbecsülhetetlen értéke a folyamatos párbeszédnek a tárca és a szakmai érdekképviseletek között, ami lassan már évtizedes múltra tekint vissza.

Takács Péter közölte: a kormány felismerte, hogy az egészségügy stabilitásának kulcsa a benne dolgozók minél nagyobb mértékű megbecsülése, és közösen kezdtek el dolgozni a béremelési programon, amely 2012 óta zajlik, és a rendszerváltozás óta a legnagyobb léptékű lesz.

Megjegyezte, nem csak a bérek emelésével lehet kifejezni a megbecsülést; a munkakörülmények javítása, a lakhatás korszerűsítése, a képzési rendszer modernizálása, a szakmai kompetenciák bővítése mind azt jelzi, hogy "egyre inkább elismerjük a szakdolgozók munkájának fontosságát, társadalmi szerepét".

Keressük annak a módját, hogyan tudunk minél nagyobb anyagi és erkölcsi ellentételezést juttatni a szakdolgozók számára

- mondta az államtitkár. Örömét fejezte ki, hogy ebben a munkában továbbra is olyanokra számíthatnak, "akik kemény partnerek, de annál konstruktívabbak".
 

A stratégiai partnerségi megállapodás szilárd alap lesz ahhoz, hogy vállvetve tudjunk küzdeni egy modern és emberarcú egészségügyért

- fogalmazott az államtitkár.

A megállapodást Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, valamint Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke szignálta.

Balogh Zoltán azt mondta, nagy örömmel tettek eleget a meghívásnak, és várakozással tekintenek az együttműködés elé.

Felidézte, hogy húsz éve törvényi felhatalmazással jött létre a kamara mint szakmai köztestület.

Keményen, kritikusan végezzük a munkánkat, de azt valljuk, hogy ügyeinket tárgyalóasztalnál kell intézni, így lehet eredményeket elérni

- hangoztatta.

Kitért arra, hogy miután 2011 óta új alapokra helyezték a szakmai kamarák rendszerét, és ismét kötelezővé vált a tagság, érezhetően erősödött a szakmájuk, a hivatásuk.

    Közös ügyünk az egészség ügye, csak egészséges társadalommal lehet jó gazdaságot működtetni

- fogalmazott Balogh Zoltán.

Hozzátette, az egészségügyben dolgozóknak kiemelt szerepük van a prevencióban, az akut ellátásban és a rehabilitációban.
 

128 ezer egészségügyi szakdolgozót képviselve úgy gondoljuk, a stratégiai megállapodásnak nagy jelentősége van a munkabiztonság, a munkabéke szempontjából

- jelentette ki a kamara elnöke.

Jelezte: a kamara a kormányzat konstruktív tárgyaló partnere kíván lenni, kollégáik tapasztalatait felhasználva adja közre javaslatait, véleményét.

Cser Ágnes szintén méltatta az évtizedes szoros együttműködést a kormányzattal, valamint nagy jelentőségűnek nevezte a megállapodást.


Célkitűzésünk, hogy az egészségügyi dolgozóknak ne foglalkozásuk legyen, hanem hivatásuk, ehhez pedig anyagi, erkölcsi és a munkakörülményekre is kiterjedő támogató rendszerre van szükség, ami nyugalmat, biztos megélhetést teremt azok számára, akik a közt szolgálják

- mondta Cser Ágnes.
 

Köszönetet mondott "a történelmi bérfejlesztésekért", figyelmeztetett azonban arra, hogy álláspontjuk szerint korrekcióra van szükség.

Cser Ágnes beszélt arról is, szeretnék elérni, hogy az európai uniós forrásokból ne csak a pedagógusok kapjanak pénzt, hanem az egészségügyben dolgozók is.

Az ellenzéki politikusokat felszólította, ne kampányoljanak a magyar kormány ellen az Európai Unióban, inkább azon dolgozzanak, hogy Magyarország minél előbb hozzájusson a forrásokhoz.