Szijjártó: erős versenyhatóságok szükségesek a valódi versenyhez

Hírek2021. okt. 13.MTI

A szabad és tisztességes világkereskedelem pártján vagyunk, de hogy versenyképesek maradhassunk, biztosítanunk kell a valódi versenyt, ehhez erős versenyhatóságok szükségesek, amelyek jól végzik a dolgukat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a világ versenyhatóságait tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) konferenciáján, amelynek az idén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ad otthont a versenyhatóság közleménye szerint.

A közlemény szerint a péntekig tartó világkonferencia előadásait és panelbeszélgetéseit több mint 130 ország közel 1700 versenyjogi szakembere követi figyelemmel.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint elmondta:

nagy lehetőség Magyarország számára a versenyhatósági világtalálkozó megszervezése. A versenyfelügyeleti feladatokat érintő naprakész tudás, a legmodernebb vizsgálati és elemzési módszerek, illetve a világ minden tájáról összegyűjtött tapasztalat fontos a GVH számára. Mindezek birtokában a magyar nemzeti versenyhatóság hatékonyabban tudja védeni a tisztességes piaci versenyt, amely Magyarország minden állampolgárának érdeke

- mondta.

A konferencia három napja alatt a világ legkülönbözőbb országaiból több mint 100 előadó vitatja meg a versenyjogi szakmát foglalkoztató, aktuális kérdéseket. Ezek közé tartozik többek között a határokon átnyúló versenykorlátozások elleni nemzetközi fellépés, a Covid-19 járvány alatti válságkartellek megítélése és határmezsgyéi, vagy a digitalizációval és innovációval kapcsolatos versenyhatósági kérdéskörök.

A szakmai program során mutatja be a GVH vendéglátóként a fenntartható fejlődés és a versenyjog összefüggéseit feltérképező speciális projektjét is, amely első alkalommal mérte fel globális szinten a versenyhatóságok és tanácsadó cégek körében a versenyjogi jogérvényesítés környezeti fenntarthatósági szempontjait.