Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Tengeri blokáddal fenyegetőznek a húszik, de nem ijedt meg az olaj ára

Hírekegy órájaNövekedés.hu

Szaúd-Arábia és a jemeni lázadók között kiterjedt a háború, a valódi harc a Vörös-tengerhez vezető Bab el-Mandeb tengeri szorosért zajlik. Miután a jemeni húszik Rijád felé is rakétákat indítottak, most tengeri blokádot helyeztek kilátásba.

Mahdi al-Mashat, a húszik Legfelsőbb Politikai Tanácsának vezetője kijelentette, hogy Szaúd-Arábiának „jóvátételt kell fizetnie” a Jemen elleni „igazságtalan blokádért”, és közölte, hogy új elvet hirdettek meg, miszerint „blokádra blokád, eszkalációra eszkaláció" lesz a válaszuk.A húszi vezető szerint Jemen azon dolgoznak, hogy véget vessenek Szaúd-Arábia agressziójának és a Jemen elleni igazságtalan zárlatnak. Követelik, hogy a szaúdi vezetés újranyissa a jemeni repülőtereket és kikötőket.

A húszik visszaszereznék a nemzet erőforrásait, és jóvátételt fizettetnének Szaúd-Arábiával, követelik a szuverenitásuk tiszteletben tartását, és a kivonulást a szaúdiak által "megszállt terület minden egyes centiméteréről” - írja a katari Al Dzsazíra tudósítása.

Közölte, hogy a tengeri hajózás és a nemzetközi kereskedelem a Vörös-tengeren és a Bab el-Mandeb-szorosban „biztonságban van, és nem fenyegeti veszély Jemen felől, de egyértelmű utalást tett arra, hogy teljes joguk van egy tengeri blokádhoz, amíg a szaúdi rezsim fenyegeti őket.

A Brent nyersolaj ára hétfő reggel 98-99 dollár körül mozgott, ami enyhe csökkenést mutat az előző héthez képest.