Tizedére esett vissza az Erste nyeresége a rendkívüli kiadások miatt

Hírek2022. aug. 10.Sz.A.

Az Erste Bank jelentősen növelte az új hitelezést, bővültek a bevételei és az ügyfélhitelek és kötvények állománya is az első félévben, de a Sberbank ügyfelek kártalanítása, a az extraprofitadó és az emelkedő költségek elvitték a bank nyereségének nagy részét. Az első félév adózott nyeresége így mindössze 4,4 milliárd forint lett.

Közel 10 százalékkal növekvő, 98 milliárd forintos működési bevétellel, ugyanakkor az egyszeri tételek miatt csupán 4,4 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta az első félévet az Erste Bank. Az eredményben ez egy 86 százalékos visszaesést jelent.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 11 százalékkal nőtt egy év alatt, a hitel-betét arány pedig 60 százalék alá került, a nemfizető hitelek aránya pedig 3,3 százalékon áll

– ismertette Jelasity Radován elnök-vezérigazgató.

A rendkívüli tételek ugyanakkor összesen 45 milliárddal csökkentették a bank eredményét az első félévben. Ennek főbb tételei:

  • 18,7 milliárd forint extraprofitadó
  • 13,9 milliárd az egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség
  • 7,9 milliárd a Sberbank kártalanítás miatti OBA befizetés
  • 4,6 milliárd forint kamatstop pénzügyi hatása

A működéssel kapcsolatos kiadások jelentős mértékben, 34,6 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 11,1 százalékkal 44 milliárd forintra csökkent.

A működéssel kapcsolatos kiadások emelkedéséhez hozzájárult egyebek mellett

  • a béremelés,
  • az idén bevezetett munkavállalói részvényprogram,
  • számos informatikai fejlesztés,
  • a Random Capital és a Commerzbank akvizíciójával kapcsolatos kiadások is.

Jelentősen bevételnövekedés, nőtt a hitel- és kötvényállomány

A lakossági ügyfélvagyon átlépte a 4600 milliárd forintot, amely 21 százalékos emelkedést jelent, emellett a lakossági ügyfélbetétek állománya 1650 milliárd forintról 1885 milliérd forintra nőtt - ismertette Harmati László vezérigazgató-helyettes.

A jelzáloghitelek és a babaváró hitelpiac szűkült, a fogyasztási hitelekre nőtt a kereslet, a mikro hitelezés szárnyalt, az Erste ügyfelek 63 százaléka digitálisan aktív, és 80 százalék közelébe emelkedett a mobilt használók aránya - tette hozzá.

Az első féléves folyósítási adatokat felhúzta, hogy a zöld hitel jelentős mértékben nőtt, a vállalati hitelek bővülését pedig az MNB programok és a Széchenyi GO hitelek emelték.

A befektetési alapok piaci részesedésében az Erste a második helyen áll a hazai piacon közel 19 százalékkal, első helyen az OTP Bank áll, 13,8 százalék a K&H bank piaci részesedése.

A lakossági hitellel rendelkezők száma 450 ezer fő, az új hitelmoratóriumba az összes lakossági hitelfelvevők 1,5 százaléka jelentkezett be.

Rekordok a vállalati hitelezésben

A vállalati üzletágban rekordféléven vannak túl, az ügyfélelégedettségben ismét elsők, immár a negyedik éve. Emellett soha nem volt ilyen magas a megtérülési mutató.

A vállalati hitel- és kötvényállomány 20 százalékkal emelkedett:

  • a kkv-szegmensben, nagyvállalatoknál, önkormányzatoknál 17 százalékos a növekedés,
  • a kereskedelmi ingatlanoknál pedig 28 százalékos a bővülés.

Eközben alacsony, 2,3 százalék maradt a nemfizető hitelek aránya.

Bérlakás program

Bérlakás programot indított az Erste, amley úttörő kezdeményezés a magyar bankpiacon, de a szomszédos országokban működő modell

Itt hosszú távú, megfizethető bérleti lehetőségről van szó, nem szociális bérlakásról. Olyan elérhető bérleti lakások építése tanároknak, óvónőknek, rendőröknek,mert a középosztály jelentős része számára is elérhetetlenné váltak a bérleti díjak.

Az Erste Group célkitűzése 2030-ig 15 ezer bérlakás építése, itthon 2025-ig 100 lakás kialakítása. 

Ausztriában az Erste már most is mintegy évi egymilliárd eurót biztosít több mint hatezer megfizethető bérlakás építésének finanszírozására. Az osztrák tapasztalatok felhasználásával az Erste Bank Hungary alacsonyabb keresetű társadalmi csoportok számára kíván hosszú távú bérleti konstrukcióban megfizethető bérleti díjjal lakásokat biztosítani.

A cél alacsony energiaigényű zöld lakások létrehozása, a beruházásokról és a lehetséges helyszínekről a pénzintézet már megkezdte az egyeztetést különböző önkormányzatokkal és fejlesztő társaságokkal, és aktívan keresi további partnereit.

2023-tól karbonsemleges működést tervez a magyarországi bank.