Több mint kétszeres volt a túljelentkezés az első megújulóenergia-tenderen

Hírek2019. dec. 11.MTI

Az első megújulóenergia-tenderre beérkezett pályázati igények meghaladják a meghirdetett energiamennyiség kétszeresét, ez azt jelzi, hogy egyre kevesebb támogatásra van szükség a megújuló energia alapú áramtermeléshez – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

A pályázatokat november 4. és december 2. között lehetett benyújtani, 151 érvényes jelentkezés érkezett, az 1 milliárd forintos támogatási keretnek csak a 66 százalékát fedik le az igények. Eredményt 2020 elején hirdetnek.

A megújuló energiaforrásból előállított villamos energia támogatására szolgáló METÁR rendszer tendere az első olyan hazai pályázat, ahol árverseny alapján dől el, hogy melyik projekt kap ártámogatást, az alacsonyabb árat vállalók lesznek előnyben.

Az első tender tapasztalatait kiértékelve ír majd ki újabb pályázatokat a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), erre a célra évente 2,5 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.

Az államtitkár kiemelte: a kért támogatási szintek jóval a korábbi alatt vannak. A METÁR elődjeként működő kötelező átvételi rendszerben alkalmazott támogatási árhoz képest a tenderen kérelmezett legmagasabb ár is 6 forinttal alacsonyabb kilowattóránként, de vannak kilowattóránként 12 forinttal alacsonyabb kérelmek is.

Kaderják Péter kiemelkedő eredménynek nevezte a támogatási árszintek csökkenését, különösen, hogy a támogatott erőművek vállalják a termelésük ingadozása miatt felmerülő kiegyenlítési költségeket is, valamint maguk értékesítik a megtermelt áramot.

Hozzátette, hogy a hazai megújuló energia szektor szintet tudott lépni, és már sokkal kisebb támogatási igénnyel, költséghatékonyan valósulhatnak meg a beruházások.

Olyan mértékű a technológia fejlődése a naperőművi áramtermelésben, amely módot ad arra, hogy már a piacihoz közeli áron állítsanak elő villamos energiát.

Magyarországon az elmúlt években eredményesen kiépült a naperőművek létesítéséhez szükséges projektfejlesztői és kivitelezői kör, a szektorban átlag feletti a hazai családi vállalkozások, valamint a kis- és középvállalkozások aránya.

A kormány az energiaimport csökkentése és a klímaváltozás elleni fellépés érdekében döntött a tender meghirdetéséről, illetve a szükséges jogszabályi háttér kialakításáról. A tender is azt mutatja, hogy a klímavédelem, az energiafüggetlenség és a helyi gazdaságfejlesztés megvalósítható együtt, csökkenő finanszírozási terhek mellett is – hangsúlyozta az államtitkár. (MTI)