Kaotikus bérrendszerek és kiszolgáltatottság – Hova tart a hazai közszolgálat?

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Munkaügyi Szakosztálya az MTA Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottság Munkaügyi Kapcsolatok Albizottságával és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) közösen szervezett szakmai rendezvényt „Közszolgálati bérrendszerek” címmel. Az esemény alapját a SZEF azonos című, friss kiadványa adta.

A rendezvény bevezető előadását Mélypataki Gábor, a Miskolci Egyetem docense, az MTA albizottságának társelnöke tartotta, aki Pinkasz Andrással és Liszkay Norberttel közös kutatását ismertette a közönséggel.

Ki tekinthető ma közszolgának?

A kötet szerzői alapvető és időtálló kérdéseket vesznek górcső alá. Elsőként magát a fogalmat tisztázzák: Magyarországon jelenleg 1,1 millió fő tartozik a közszolgálat valamelyik ágába, ám magának a foglalkoztatásnak nincs kőbevésett, nemzetközileg vagy hazai szinten egységes keretrendszere.

A jogi szabályozás és a statisztikai adatok párbeszédén alapuló holisztikus szemlélet szerint a hazai közszolgálat három szintre bontható:

1. Szűkebb értelemben (Civil közszolgálat): A polgárok közszükségletének kielégítésére szolgáló professzionális hivatali jogviszonyok (ideértve a hatósági ügyintézést).
2. Tágabb értelemben: Ide tartoznak mindazok, akik közszükségletet elégítenek ki, függetlenül attól, hogy közalkalmazotti, egészségügyi szolgálati vagy a Munka törvénykönyve (Mt.) szerinti jogviszonyban állnak.
3. Hivatásos közszolgálat: A rendvédelmi szervek hivatásos állománya és a honvédségi szolgálati jogviszony, amelyek elsődleges feladata az állam stabilitásának és védelmének fenntartása.

Bérfeszültségek, párhuzamos rendszerek - hol a megoldás?

Az előadás és a tanulmány rávilágít arra, hogy a szektor történelmét a folyamatos újrakezdések jellemzik. Bár a múltban többször is kísérlet tettek az egységes közszolgálat megteremtésére (például a 2000-es évek elején vagy a 2317/2003. kormányhatározat révén), a politikai akarat hiánya miatt ezek elmaradtak.

A jelenlegi rendszerre az alábbi súlyos kihívások nyomják rá a bélyegüket:

• Párhuzamos bérrendszerek: Az egyes intézmények és ágazatok között óriási különbségek vannak; nincs egységes közigazgatási bérrendszer, a költségvetéshez kötöttség pedig folyamatosan visszahúzó tényező.
• Kirekesztett ágazatok: A bértábla 2008 óta a minimálbérhez kötött, és a befagyasztott alapok mellett külön bértáblák jöttek létre, mivel több szakma (a modellváltással a felsőoktatás, az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok) gyakorlatilag kimentette magát ebből a keretből.
• Bérszakadék: A statisztikák szerint tavaly 17 százalékos bérkülönbség mutatkozott az állami és a versenyszféra (magáncégek) bérei között.
• Csorbuló jogok és kiszolgáltatottság: A munkavállalói kiszolgáltatottság növekedett, különösen a sztrájkjog területén. A pandémiás időszaktól kezdődően az állam felgyorsította a kiszervezéseket és a jogviszony-váltásokat az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában és a szociális szférában is. A jogalkotó a strukturális átalakítások során elhanyagolta a szociális oldalakat, a szerzett jogok védelmét, és a „fűnyíróelv” káros hatásait.

Egyenlőtlenségek és az „üveglift hatás”

Különösen elgondolkodtatók a szektoron belüli diszkriminációs és egyenlőtlenségi mutatók. Annak ellenére, hogy papíron egységes közszolgálati bértáblák léteznek, a nők továbbra is 15 százalékkal keresnek kevesebbet, mint férfi kollégáik. Emellett szembetűnő jelenség az úgynevezett üveglift hatás: bár a női munkavállalói közeg aránya rendkívül magas a szektorban, a vezetői pozíciókba mégis aránytalanul nagyobb eséllyel emelkednek ki a férfiak.

A szakmai rendezvény és a friss kiadvány alapos diagnózist ad arról, hogy az egyik legjelentősebb hazai munkáltatónak számító állam területén égető szükség lenne a strukturális anomáliák felszámolására és a kiszámíthatóbb, egységesebb bérpolitikai keretek kialakítására.

A SZEF kötetének szerzői olyan alapvető és időtálló kérdéseket vizsgálnak, mint:

• Ki tekinthető közszolgának? Most 1,1 millió fő a létszám.
• Párhuzamos bérrendszerek: nincsenek összhangban, nagy különbség az egyes intézmények között
• Hogyan alakultak a bérrendszerek? Mennyire lehet egységes a bérrendszer a szolgáltatói területeken?
• Mi történt a köztisztviselők és közalkalmazottakat érintő karrier-elvvel?
• A munkavállalói kiszolgáltatottság növekedése például a sztrájkjog területén
• A diszkrimináció és az egyenlőtlenségek problémaköre (pl. a nők 15 százalékkal kevesebbet keresnek az egységes közszolgálati bértáblák ellenére, a női munkavállalói közegből inkább a férfiak emelkednek ki vezetőnek, ez az üveglift hatás)
• a folyamatos újrakezdések jellemzik a szektor történelmét
• Belügyminisztérium és a Munkaügyi Minisztérium két külön törvényt hozott, együtt módosultak az idők során, a közalkalmazottak kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek
• a bértábla 2008-tól a minimálbérhez kötött, a befagyasztott alapok mellett külön bértáblák működnek, mert több szakma kimentette magát innen (felsőoktatás a modellváltással, egészségügyi dolgozók, pedagógusok)
• tavaly 17 százalékos volt az állami és a magáncégek közötti bérkülönbség
• nincs egységes közigazgatási bérrendszer, a költségvetéshez kötöttség mindig visszahúzó tényező

Ludányi Dávid, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa kiemelte a közigazgatási tisztviselők jogviszonyában is egységességre lenne szükség, az illetményrendszertől a teljesítményértékelésig, azonban látszik, hogy mely intézményeknek mekkora a befolyásuk, mennyire sikerült béremeléseket kiharcolniuk.

Cél lenne az átjárhatóság a közalkalmazottak között, ehelyett bérfeszültség alakult ki, és a szereplők egymás ellen fordulnak, mert a közigazgatáson belül nagy a szórás az illetmények tekintetében.

A kerekasztal-beszélgetést itt lehet megtekinteni.