Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Válság Németországban: előrehozott választások jöhetnek?

Hírek2024. nov. 7.MTI, Növekedés.hu

A szabaddemokraták kilépésével kisebbségben maradhat Olaf Scholz kabinetje. A koalíció bukása miatt előrehozott választásokat tarthatnak március elejéig.

Kiléptek a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) miniszterei a német kormányból Christian Lindner pénzügyminiszter menesztése után, Robert Habeck alkancellár viszont közölte, hogy a Zöldek maradnak a koalícióban.

Olaf Scholz kancellár szerda este jelentette be, hogy távozásra kérte a kormányból a pénzügyminisztert, miután a koalíciós pártok nem tudtak megállapodni a követendő gazdaság- és költségvetési politika több elemében.Ezt követően az FDP másik három minisztere is elhagyta a kormányt, így a koalíció válsághelyzetbe került.

Az FDP-ből kilépett Volker Wissing közlekedési miniszter, aki a kormányban marad - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A lap értesülései szerint már jövő héten bizalmatlansági indítványt nyújthat be az ellenzék a kormány ellen, és előrehozott választásokat írhatnak ki márciusig.

A brandenburgi tartományi választásokon szeptember végén az SPD mindössze egy százalékkal előzte meg a 30 százalékot besöprő AfD bevándorlásellenes, szélsőjobboldali pártot, szeptember elején Türingiában pedig az AfD megnyerte a tartományi választást.