Tudnak meglepetést okozni: Németországban felrúgják a demokratikus játékszabályokat?

Két tartományi választáson is kimagaslóan jól szerepelt az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt, amelyet hazájában igyekeznek elszeparálni a hatalomtól. Ön szerint mihez fog mindez vezetni? Az AfD népszerűségére ez miként hathat? 

A mainstream német politikai elit körében konszenzus uralkodik azzal kapcsolatban, hogy az AfD-t egyfajta tűzfal mögött kell tartani, bármit is mutatnak a népszerűségi indexek, vagy a választási eredmények.

Ez a stratégia akár még a demokratikus játékszabályok áthágására is felhatalmazza a magukat „demokratikus pártokként” aposztrofáló politikai csoportosulásokat:

ezt mutatja az a tény, hogy az AfD nem kapott alelnöki pozíciót a Bundestagban, noha ez – a házszabály szerint - minden pártot megillet. Ugyanakkor a szeptember 1-i szászországi és türingiai tartományi választások azt is megmutatták, hogy a párt támogatottságának 30% fölé emelkedésével olyan erőt képvisel, ami a koalíciós tárgyalások során csak egymással adott esetben gyökeresen ellentétes programokat képviselő pártok kényszeregyüttműködését eredményezheti.

Van, ahol muszáj lesz szót adni az AfD-nek?

Türingiában, azáltal, hogy az AfD képviselőinek száma meghaladja az egyharmadot, a kétharmados többséget igénylő döntésekbe mindenképp bevonandó – így például a tartományi alkotmánybíróság tagjainak megválasztása a továbbiakban csak az AfD beleegyezésével lehetséges.

Gyökeres változásra az eddigi elszigetelő stratégiához képest aligha lehet a közeljövőben számítani, ugyanakkor erősödnek azok a hangok, amelyek a karantén további fenntartása esetén még nagyobb politikai sikereket jósolnak a pártnak, tartományi szinten akár 50 százalékos eredményt is elérve,

ami ugyebár mindenféle koalíciókötést szükségtelenné tenne.

Forrás

Mi az AfD sikerességének a titka?

Az AfD elsősorban konzervatív professzorok társulásaként jött létre a 2010-es évek elején, Merkel kancellár regnálása alatt, egyfajta reakcióként a Görögországot megsegítő segélycsomagok megszavazására a Bundestagban.

Nem kétséges azonban, hogy a 2015-ös bevándorlási krízis hozott igazi felhajtóerőt a párt népszerűségének, akkor szaporodtak meg a párttagságban az idegenellenes tagok és vezetők, akik viszont nem idegenkedtek a náci retorika egyes elemeinek használatától sem.

Ez tovább növelte a polarizációt, fokozta a sajtó fősodrának és a „haladó értelmiségnek” az elszántságát a párt megbélyegzésének irányába – persze mindez csak olaj volt a tűzre.

Az egykori NDK területén tapasztalható fokozott népszerűségnek ugyanakkor az is az oka, hogy – bár a német újraegyesítés megtörténte óta lenyűgöző fejlesztések történtek, és a bérszínvonal is már-már felzárkózik a nyugati oldaléhoz – a keleti tartományok lakosai úgy érzik, a nyugat-német elit voltaképp gyarmatosította őket, holott ők voltak azok, akik a demokratikus változásokért érdemben tettek is valamit.

Ez vezetett oda, hogy például a nagyvállalatok vezetői, egyetemi professzorok továbbra is elsősorban nyugatról érkeznek, ráadásul többnyire nem is élnek keleten, hanem ingáznak – meg sem kísérelve így képviselni a lokális identitást.  

Mindez csak erősíti azt a proteszt hangulatot, aminek elsőszámú haszonélvezője az AfD.

Az AfD előretörése miféle változásokat hozhat a német politikában?

Németország romló gazdasági helyzete, hanyatló politikai stabilitása mindenképpen lépéskényszerbe hozza a pártokat – mind kormányzati, mind ellenzéki oldalon. Mivel az AfD előretörése is e folyamatok következménye, feltételezhető, hogy a helyzet esetleges javulásával a protesztszavazói potenciál is csökken.

Mivel az elmúlt hónapok drámai eseményei, mindenekelőtt a solingeni késes terrortámadás, a társadalmi integráció nehézségeire, a bevándorlási politika kudarcára irányították rá a figyelmet, elsősorban ezen a területen várhatóak, vagy már történtek is érdemi változások.

A kiutasítások következetes végrehajtása, a határellenőrzés megerősítése mindenképp ebbe az irányba mutat.

Ugyanakkor a gazdaság területén mutatkozó nehézségek is aktív politikai beavatkozást igényelnek – a Volkswagen konszern nehézségei mindenképp erre mutatnak.

Nem elkerülhető a környezetvédelmi szabályozások racionalizálása, az elektromobilitásba vetett hit felülvizsgálata, de említhetnénk a bürokrácia leépítését, az energiaárak drasztikus emelkedésének megakadályozását is. Az orosz-ukrán háború következményei, az embargós politika súlyosan érintette Németországot, arról nem is beszélve, hogy a biztonsági kockázatok fényében a hadsereg fejlesztésének szükségessége is nyilvánvalóvá vált.

A rendszerváltozást követő békeidőben Európa vezető gazdasági hatalma energiaellátási szempontból Oroszországtól, kereskedelmileg Kínától, biztonsági aspektusból az USA-tól vált oly mértékben függővé, hogy ez nyilvánvalóan veszélyezteti Németország szuverenitását – még ha még így is a világ negyedik legsikeresebb gazdasága.

A pártok látják ezt a problémahalmazt, az országosan legnépszerűbb CDU jó okkal készül az alig több mint egy év múlva sorra kerülő szövetségi parlamenti választások megnyerésére. A kérdés már csak az, hogy képes lesz-e olyan koalíció létrehozására, ami nem úgy bukdácsol, mint a jelenlegi,

hanem valóban képes lesz az országot a szükséges reformok irányába terelni, újra növekedési pályára állítani.