Visszahívják a nyugdíjas orvosokat és ápolókat Olaszországban

Hírek2020. márc. 6.Sz.A.

Az olasz kormány felhatalmazta a tartományokat arra, hogy - tekintettel a koronavírus gyors terjedésére - visszahívhassák dolgozni a már nyugdíjazott orvosokat és ápolókat szükség esetén, legfeljebb hat hónapra.

Tegnap estére elérte a négyezer főt az olaszországi koronavírus-fertőzöttek száma, és 148-ra emelkedett a fertőzés következtében elhunytak száma, 414 fő már meggyógyult a betegségből. A legtöbb beteget Lombardiában, Veneto és Emilia Romagna tartományokban regisztrálták.

Angelo Borrelli, az olasz polgári védelem vezetője egy tegnapi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az egészségügyi rendszer a fertőzések számának emelkedése ellenére is bírja a terhelést, nem kritikus a helyzet, még a gócpontnak számító észak-olasz településeken is jól működik az ellátás.

Egy kormányrendelet szerint a leginkább leterhelt észak-olasz kórházakból át lehet szállítani a kevésbé súlyos betegeket, hogy az intenzív osztályokon több szabad hely maradjon az új betegek számára. A cél, hogy 50 százalékkal emeljék az intenzív osztályok befogadóképességét, és megduplázzák a pneumológiai betegeket fogadó osztályok szabad ágyainak számát.

Sajtóértesülések szerint közel 70 orvos maradt elzárva a karanténba zárt területeken, többek között ezzel is magyarázható, hogy tegnap engedélyezte a kormány a tartományoknak, hogy - ahol szükséges - visszahívhatják a nyugdíjas orvosokat és ápolónőket. A foglalkoztatás maximális időtartama fél év.

Giuseppe Conte kormányfő tegnap bejelentette, hogy 7,5 milliárd eurót különítettek el a koronavírus miatt bajba jutott családoknak és vállalatoknak, egyúttal kérték az Európai Bizottságtól, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a GDP 0,3 százalékával magasabb lehessen az idei költségvetési hiány.

A WHO legfrissebb adatai szerint a koronavírus halálozási aránya 0,9 százalék azok körében, akik egészségesek voltak a megfertőződés előtt,

az átlag azonban már 3,4 százalék, ha az összes fertőzöttet nézzük. 4,2 a halálozási ráta Kínában, 3,2 pedig Iránban, míg Olaszországban 2,5 százalék ez az arány.

Sergio Mattarella államfő tegnap este televíziós üzenetet intézett a nemzethez. Egységre szólította fel az olaszokat. "Felesleges félelmek nélkül, bizalommal túl tudunk lépni ezen a nehéz pillanaton" - jelentette ki Mattarella. Az államfő köszönetet mondott Lombardia lakosságának kitartásáért, valamint az orvosok és ápolók önfeláldozó munkájáért.