Most akkor Putyin segítette Trump elnökké válását, vagy ősellenségei egymásnak?

Közben hatalmasat fejlődött a technológia.

Megjelentek a hang sebességénél 15-20-szor gyorsabb, gyakorlatilag felfedezhetetlen, elfoghatatlan, a világűr alsó rétegei és a légkör felső rétegei között pattogó-szörföző, irányt váltó űrsiklók, szuper-hiperszónikus cirkáló rakéták, végképp felborítva az ellenőrzés eddigi gyakorlatát. Ezek valamiféle intézményes szabályzásáról még nincs szó, igazából az sem ismert, hogy az érintett államok, elsősorban a három katonai szuperhatalom, az USA, Kína és az Orosz Föderáció (OF) telepítették-e ezeket, ha igen, milyen számban.

Nagyrészt az Egyesült Államoktól indult ki a kezdeményezés, amely az elmúlt időszakban felőrölte szinte valamennyi, a fegyverzetkorlátozásról kötött egyezményt. Az utolsó, a stratégiai támadófegyverekre vonatkozó korlátozó egyezmény, a START-3 2021 februárjában jár le. Dmitríj Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök hangja, a Kreml szóvivője a minap kijelentette:

Ez a helyzet abszolút veszélyes az egész világ számára. Putyin elnöknek tudnia kell, hogy olyan partnere van, aki felelősségteljesen tárgyal vele a helyzetről.

Ez a helyzet az előzmények és egy sor szerencsétlen egybeesés miatt súlyosabb, mint valaha. Egyfelől ott van az amerikai elnökválasztás, amely egybeesik az USA nehéz küzdelmével a koronavírus okozta példátlan egészségügyi-társadalmi válsággal.

Amerika kül- és katonapolitikájára ma az elnökválasztási küzdelem óriási hatást gyakorol.

A Fehér Ház apparátusa igyekszik felmérni Donald Trump szavazóbázisának a hangulatát.

Idézzük fel: 2016-ban kikből állt ez a bázis?

Első sorban férfiakból, fehér bőrű, középfokú végzettségűekből, a kékgallérosokból, azaz a vállalati kétkezi munkásokból, farmerekből. Kor szerint: minél idősebb korosztályokat néztünk, annál nagyobb volt köztük a Trump-szavazók száma.

A színes bőrűek, latinók, afro-amerikaiak körében nem volt népszerű a jelenlegi elnök – és ez a jelenlegi időszakra is érvényes. Hogy a gazdasági nehézségek, tömeges munkanélküliség, a vírushelyzet miatti korlátozások felőrlik-e a Trump-tábort (is), egymillió dolláros kérdés. Azaz a 2020. novemberi elnökválasztás kimenetele ma még nem megjósolható.

Moszkvát joggal aggasztja: kivel tárgyaljon ebben az átmeneti időszakban? Trump újraválasztási esélyei kétségesek. Putyin helyzetét viszont a nemrég tartott, konzultatív jellegű népszavazás az alkotmány módosításáról megerősítette.

Donald Trump kihívója, Joe Biden szándékai, külpolitikai-katonapolitikai orientáltsága sem világosak. És az új amerikai elnök 2021. január második felében veszi át a Fehér Házat, miközben a következő hónapban, februárban lejár a START-3 megállapodás.

Az USA-ban már a hidegháború végével gyakorlatilag kialakult, és az idő múlásával erősödött a kétpárti (republikánus-demokrata) egyetértés, hogy a Szovjetunió utódállamát, az Orosz Föderációt gazdaságilag-katonailag meg kell gyengíteni, vissza kell szorítani, el kell szigetelni, el kell választani potenciális szövetségesétől, Kínától és a szovjet utódállamoktól.

A Moszkvával való szót értést, tárgyalásokat mértékadó washingtoni politikusok mindig is ideiglenesnek, taktikai húzásnak tekintették. Ez a vonal végig érvényesült a NATO keleti (bővítési) politikája alakításában, beleértve az 1991-ben meghirdetett keleti partnerséget.

Washington pedig joggal és erősen aggódik a változó helyzetben, a világ többpólusúvá válása időszakában saját pozíciójáért. Nemrég paradigmaváltás történt: a hivatalos amerikai álláspont szerint már nem az Orosz Föderáció, hanem Kína tekinthető a legfőbb veszélynek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, globális érdekeire nézve. Ez reálpolitikai felismerésen alapul.

Kína gazdasági erőforrásai nagyjából az Egyesült Államokéval mérhetők össze.

Oroszország gazdaságilag csaknem egy nagyságrenddel gyengébb – ám katonailag Moszkva még mindig Washingtonnal összemérhető nukleáris csapásmérő erő felett rendelkezik – Kína egyelőre nem. Ám az idő Pekingnek dolgozik. És eljön az idő – ha ugyan már el nem jött(?) – amikor Kína a nukleáris fegyverzet tekintetében is ugyanolyan kihívást jelent Washingtonnak, mint jelenleg Moszkva.

Ilyen szempontból logikus, amit az Egyesült Államok lép: a stratégiai támadófegyverek kétoldalú korlátozása nagymértékben okafogyottá válik, ha felbukkan egy harmadik erő, amely nem partner a fegyverzetkorlátozásban. Kína pedig ilyen erő. Peszkov is megerősítette:

E két ország (az USA és Oroszország) rendelkezik a legnagyobb nukleáris arzenállal, egyetlen más ország, még Kína sem birtokol ilyen nagyságút. Ezt az országot egyébként az amerikaiak nagyon állhatatosan próbálják meghívni az erről folytatott tárgyalásokra.

Kína egyelőre semmilyen tárgyalásra e témakörben nem hajlandó.

Azaz veszélyes patthelyzetben vagyunk, amelyből egyelőre nem látni a kiutat. Talán a leginkább járható út a kármentés.

Korlátozni a stratégiai támadófegyverekre vonatkozó szerződések lemorzsolódását, egyben rávenni Kínát, hogy tárgyaljon az Egyesült Államokkal és az Orosz Föderációval a legveszélyesebb stratégiai támadófegyverekről.

A Washington és Peking között folyó gazdasági háború, a két ország haditengerészeti erőinek közvetlen szembenállása a Dél-kínai tenger térségében, az OF fegyverkezése, az amerikai-orosz kapcsolatok mélypontra zuhanása, az OF ellen életbe léptetett és egyre szigorodó amerikai szankciók, Moszkva részéről a sarkvidék, Szibéria katonai megerősítése nem kedvez a fenti lehetőség megvalósításának.

Tegyük hozzá, a kínai–orosz egyetértés alapjai korántsem olyan szilárdak, mint az első pillantásra látszik.

Washingtonban nem kerülte el az elemzők figyelmét, hogy az Orosz Föderációban az alkotmánymódosításról tartott minapi konzultatív népszavazás kérdései-válaszai között megbújt egy nagypolitikai téma: az orosz régiók, a Távol-Kelet, Tengermellék, Szibéria megerősítése – egyben az anyaországhoz való kötése. Ennek van olyan olvasata, amely a Kínával szemben való nagy fokú elővigyázatosságra utal.

Az egyik alkotmánymódosító rész megerősíti az olyan szeparatista akciók tilalmát, amelyek egy terület kiválásához, elidegenítéséhez (otcsuzsgyenyije tyeritorii) vezethetnek. Ezek nemcsak a Krímnek, hanem Kalinyingrádtól a Kurili-szigetekig – külön ki nem emelve a szibériai, távol-keleti térségeket – minden érdekeltnek szólnak.

Hogy itt nemcsak üres frázisokról van szó, azt a minapi, távol-keleti, habarovszki történések, a régió a Zsirinovszkíj-párthoz tartozó kormányzójának őrizetbe vétele, a több tízezres tüntetések is jelezték.

Noha a kínai pártfőtitkár, Hszi Csinping dicsérte a putyini népszavazást, kínai sajtótermékekben mostanában is emlegetik, hogy a Ching-dinasztia alatt Habarovszk kínai fennhatóság alá tartozott és Bó-Li-nak hívták. Csak 1858-ban került a cári birodalomhoz a Pekingben máig hivatalosan igazságtalan, „egyenlőtlen szerződésnek” nevezett ajguni alku alapján.

A három nukleáris szuperhatalom, az USA, az Orosz Föderáció és a Kínai Népköztársaság stratégiai csapásmérői erői