Jelentősen átalakul az irodai élet a pandémia után

HR2020. aug. 17.Növekedés.hu

A koronavírus-járvány miatt a legtöbb munkahelyen új szabályokat vezetnek be, hogy minimálisra csökkentsék a fertőzésveszélyt. Maszk és kesztyű viselése, a látogatók korlátozása, fertőtlenítés, és a csoportosulás megtiltása, emellett a távmunka egy részének fenntartása: a CNN Business összeszedte, milyen változásokat hozott a pandémia az irodai életbe.

A munkáltatók 93 százaléka azt mondta, hogy biztosítják és/vagy megkövetelik az alkalmazottaktól, hogy maszkot viseljenek - derül ki egy júniusban publikált felmérésből, amelyet 150 humánerőforrás-vezető készített, és amelyet a CNN Business szemlézett.

Több mint 70 százalékuk kötelezi a maszkviselésre az irodába látogatókat, már, ha egyáltalán engedik a külsős személyek belépését.

Ugyanis a megkérdezettek nagyjából 82 százaléka azt mondta, korlátozni fogja a látogatók érkezését, de sokan attól sem határolódnak el, hogy csak a dolgozókat engedjék be az iroda területére.

A megkérdezettek mindössze 14 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkavállalóknak kesztyűt is biztosítanának, vagy előírnák annak viselését. A kesztyű viselését jellemzően azoknak ajánlják, akik takarítanak és fertőtlenítenek, vagy orvosi területen dolgoznak olyan betegekkel, akik fertőzöttek lehetnek.

Az „átlagos” munkavállalók számára még mindig az az univerzális tanács, hogy gyakran mossanak kezet és ne érintsék meg az arcukat.

A munkáltatók túlnyomó többsége (93 százalék) azt tervezi, hogy korlátozza vagy megtiltja a csoportosulást a közös terekben, ideértve a mosdókat, konferenciatermeket és a pihenésre szolgáló szobákat is.

A megkérdezettek 57 százalék mondta, hogy a munkahelyen korlátozni fogják a liftek használatát és meg fogják mérni a munkavállalók testhőmérsékletét, amikor megérkeznek az irodába.

Szinte az összes megkérdezett (96 százalék) csökkenteni fogja a helyszínen dolgozók számát, és elő fogja írni a kötelező távolságtartást.

A legtöbb vállalat alkalmazottja (93 százalék) elvárja, hogy nagy mennyiségű fertőtlenítőt biztosítsanak a számukra, például kézfertőtlenítőt. A munkáltatók valószínűleg több takarítást fognak elrendelni, mint valaha: 89 százalékuk szerint minden munkaállomást rendszeresen és alaposan fognak fertőtleníteni.

Sok alkalmazottat azonban ezek a változások egyáltalán nem fognak érinteni. A munkaadók 43 százaléka ugyanis azt állította, a dolgozók nagy részét otthoni munkavégzésre kötelezi, még a világjárvány után is.