Ön szerint munka az utazás közben végzett elektronikus levelezés?

HR2018. szept. 2.Növekedés.hu

A járműveken elérhető wi-fi, illetve az okos telefonok és a laptop számítógépek széleskörű elterjedése a University of West England tanulmánya szerint meghosszabbította a munkanapot. A tanulmány 5 ezer ingázó utas szokásait vizsgálta London térségében azt követően, hogy a wi-fi nagyobb mértékben hozzáférhetővé vált. A kutatók szerint a tömegközlekedési eszközökön utazók olyan nagy mértékben használják a menetidőt munkájukkal kapcsolatos elektronikus levelezésre, hogy a járműveken töltött időt munkanapjukhoz lehetne adni. A tanulmány, amelyet a Royal Geographical Society fórumán mutattak be, úgy találta, hogy az ingázók 54 százaléka, kihasználva a wi-fi lehetőségeit, a vonaton munkájával kapcsolatos elektronikus levelezést bonyolított, felkészülve az előtte álló napra vagy befejezve az adott napon elmaradt feladatokat. „Az utazás bizonyos értelemben holt idő, így lehetőséget ad arra, hogy befejezzem a dolgaimat és megússzam az esti munkát” mondta egy London és Birmingham között ingázó. A bejáró szülők számára a vonaton végzett munka egyfajta „átmenetnek” tekinthető a családtagi szerepkör és a munkavállalói feladatok között. Mások az utazási időt „tartaléknak” ítélik, amely alkalmas arra, hogy rendezzék, ami nap közben elmaradt, vagy lazítsanak és elfelejtsék a nyomasztó élményeket.   A tanulmány megállapításai kérdéseket vetnek fel a munka és a magánélet egyensúlyával kapcsolatban is. Vajon egészséges-e megnyújtani a munkanapot azáltal, hogy az emberek magától értetődő módon munkaidő után válaszolnak elektronikus üzeneteikre. Ha az utazás a munka részévé vált, nem kellene elismerni a munkaidő részeként is? Dr Juliet Jain kutató szerint az okos telefonok és a mobil internet kapcsolat „elmosta a határokat” a munka és a magánélet között, és ez igaz a munkahelyre történő utazásokra is. "Hogyan számoljunk el ezzel az idővel? Kell-e változnia emiatt a munkahelyi kultúrának?” Ahelyett, hogy a technológia rugalmasabbá tenné az emberek munkáját, a tanulmány megállapításai szerint az emberek munkaidejükön túl további órákat dolgoznak. „A jelenség valóban megkérdőjelezi, mi tekintendő munkának” véli Dr Juliet Jain. Ha az utazást munkaidőnek fognánk fel, „az enyhítené a csúcsforgalmi időszak forgalmát és lehetővé tenné a munkaidő, illetve az utazások idejének rugalmasabb meghatározását.” A kutató rámutatott arra is, hogy ez esetben a munkáltatók „szorosabb felügyeletet és elszámoltathatóságot” igényelhetnek azzal kapcsolatban, hogy az ingázók hogyan töltik idejüket, mielőtt a munkahelyre érkeznek. Az üzleti vezetők felismerték a mobil technológia határainak kezelésével kapcsolatos nehézségeket és arra intenek: ha ez általánossá válik, alááshatja a termelékenységet. „A rugalmasság ilyen növelése oda vezethet, hogy gyökeresen megjavíthatja a munka és a magánélet egyensúlyát – de fokozhatja a stresszt és ronthatja a termelékenységet” mondta az Igazgatók Intézetének képviselője, Jamie Kerr. „Miután a blokkoló óra alkalmazása már nem igazán célravezető, a munkáltatók és a munkavállalók számára egyaránt alapvetően fontos meghatározni, hol végződik a munka és hol kezdődik a szabadidő. Ez a törvényalkotók számára is egy komoly feladat.”