Már négy év spórolás is elég egy saját lakáshoz?

Ingatlan2020. feb 10.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Az ingatlanárak és az építési költségek drasztikus emelkedésének ellenére jelentősen csökkent az az időszak, amelyet az új lakás vásárlását, vagy a meglévő felújítását tervezők megtakarításra fordítanak – derül ki az OTP Bank által megrendelt kutatásból. A lakásvásárlók körében 46 hónapra rövidült a lakáscélú takarékoskodás időtávja. Az OTP Bank szakértői többek között a kedvező hitelkörnyezettel, illetve a hitelfelvételi hajlandóság erősödésével magyarázzák a változást.

Amíg 2018-ban még átlagosan 5,3 évig takarékoskodtak az ügyfelek, mielőtt belevágtak volna az ingatlanvásárlásba, tavaly már 3,8 évre csökkent ez az időtáv.

Az OTP Bank által megrendelt online kutatás szerint a felújítást tervezőknél is hasonló a tendencia: míg 2017-ben 3, addig 2018-ban 2,8, tavaly pedig már csak 2,4 év volt a megvalósítást megelőző átlagos takarékoskodási időszak.

A reálbérek növekedése, a mérséklődő kamatok, valamint az államilag támogatott lakásvásárlási konstrukciók egyaránt szerepet játszhattak a megtakarítási idő csökkenésében. Az ügyfelek a kedvező hitelkörnyezetben hamarabb teszik meg a lakhatásukkal kapcsolatban a következő lépést. Egyre többen veszik igénybe az élethelyzetüknek, anyagi lehetőségeiknek megfelelő lakáscélú termékeket illetve támogatásokat, legyen szó a CSOK-ról, a Babaváróról, vagy a piaci hitelekről. Érdemes még a lakásvásárlás előtt felkeresni az OTP Bank fiókjainak egyikét, hiszen ott tapasztalt szakértőink segítenek abban, hogy az ingatlanra, vagy felújításra fordítható összeg minél magasabb legyen

– nyilatkozta a kutatás kapcsán Kormos Zoltán, az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős vezetője.

Forrás: OTP Bank

A kutatásból kiderült az is, hogy a leghosszabb ideig a nyugdíjas évekre (tavaly 11,8 év volt az átlagos megtakarítási időszak), a gyermekek jövőjére gyűjtenek a magyarok, a lakás-, ingatlanvásárlás a harmadik a sorban. A sor végén az utazás, üdülés és a nagyobb műszaki cikkek vásárlása szerepel, érdekes ugyanakkor, hogy itt növekedett a megtakarítási idő.

A lakásvásárláshoz kapcsolódó megtakarítási idő csökkenését magyarázhatják az MNB frissen közölt adatai is a banki hitelkihelyezésekről, illetve a háztartási hitelállományról. Tavaly 2408 milliárd forintnyi hitelszerződést kötöttek a bankok ügyfeleikkel, amely nem kevesebb mint 48 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedésben meghatározó szerepet játszott a Babaváró kölcsön megjelenése is.

A tavalyi év során a bankok 407 milliárd forint Babaváró kölcsönt helyeztek ki. Az OTP Bank az év végéig 21.962 gyermeket tervező házaspárnak valamivel több mint 209 milliárd forint Babaváró kölcsönt folyósított, azaz csaknem minden második Babaváró kölcsönt igénylő házaspár az állami támogatások szakértőjét, az OTP Bankot választotta.