Marriott igazgató: A forgalmunk 90 százaléka elveszett, csak 2023-tól lehet komoly változás

Interjú2021. jún. 3.Harsányi Péter

Az idei évben elindult egy nagyon lassú visszaépülés, de a forgalom még mindig csupán egyötöde a szokásosnak – mondta el a növekedés.hu-nak Parti János. A Marriott szálloda értékesítési és marketing igazgatója szerint a nemzetközi rendezvények lassú helyreállása jövő év márciusától várható. A külföldi turizmus pedig legkorábban 2023-2024 tájékán közelítheti meg a 2019-es szintet. Hozzátette, a szálloda- és a vendéglátó ágazat bérhátrányát rendezni kell.

2020 márciusa, azaz a koronavírus megjelenése óta mennyivel esett vissza a forgalmuk?

A Duna-parti Marriott szálloda forgalma nagyságrendileg éves szinten 70 százalékkal esett vissza 2020-ban. Ebben azonban benne van január, február és a március első felének időszaka, ami a tavalyi évben nagyon magas bevételt hozott. Ha a második, harmadik és negyedik negyedévet hasonlítjuk össze az egy évvel korábbival, akkor már 90 százalékos visszaesést láthatunk a forgalomban.

Az idei évben elindult egy nagyon lassú visszaépülés, de a forgalom még mindig csupán egyötöde a szokásosnak.

Hogyan sikerült átvészelni a járványhelyzetet? Miként alakult a létszám a Marriott-nál, sor került-e jelentősebb elbocsátásra?

A koronavírus-válság alatt végig nyitva voltunk, fogadtunk üzleti úton lévő vendégeket, és tartottunk olyan online rendezvényeket is, melyeket az aktuális szabályozás megengedett. Azonban gyakorlatilag az egész időszak a veszteségek minimalizálásáról szólt.

A pandémia hatására a dolgozói létszám 280 főről 190 főre csökkent egy év alatt.

Egyrészről, elbocsátásokra kényszerültünk először a járvány kitörésekor, ekkor néhány olyan pozícióban dolgozó munkatársnak mondtunk búcsút, akik próbaidőn voltak, gyakornokként dolgoztak, vagy munkaerő-kölcsönzésen keresztül voltak nálunk. Ez után tavaly májusban kényszerültünk további, kis létszámot érintő leépítésre.

Másrészről, a távozó megközelítőleg 90 főből ugyanakkor többen voltak olyanok is, akik a bizonytalanság miatt maguktól felmondtak. Az irodai munkát végzők közül jellemzően a karrierjük elején állók hagyták ott a szállodát. Az ő pozícióikat nem pótoltuk a járványhelyzet ideje alatt.

A megmaradt munkavállalók mekkora része dolgozott rövidített munkaidőben?

Az elmúlt bő egy évet vegyes konstrukciókkal vészeltük át. Időszakosan éltünk a részmunkaidő lehetőségével, voltak olyan hónapok, amikor bizonyos munkavállalókat részmunkaidőben foglalkoztattunk. Több kollégánk magától kért részmunkaidős lehetőséget, miután máshol vállaltak másodállást. Kérés esetén ezt mindenkinek biztosítottuk. Ráadásul, néhány esetben – felhasználva vállalati kapcsolatrendszerünket – mi próbáltunk a munkavállalóinknak segíteni abban, hogy más vállalatoknál találjanak részmunkaidős állást.

Volt olyan időszak is, amikor több alkalmazottunk munkaszerződését módosítottuk és csökkentett bérezéssel folytattuk a közös munkát, ekkor a vezetők bére arányaiban jobban csökkent, mint a szálloda többi munkavállalójának a fizetése.

A válságintézkedéseknek köszönhetően túléltük a járványt, a szálloda változatlan színvonallal üzemel és a tulajdonos bizalma továbbra is töretlen.

A nehezebb időszakban mely állami intézkedések jelentették a legnagyobb segítséget?

Az adó és a járulékkedvezmények, valamint az ágazati bértámogatási program jelentette a legnagyobb segítséget. Ehhez párosult egy minimális forgalom, ami a szokásos egytizede volt.

Ön szerint mikor térhet magához a külföldi turizmus és milyen időtávon valósulhat meg a teljes helyreállás a forgalomban? Milyen arányban látogatják a szállodát a külföldi vendégek?

A vendégeink közel 90 százaléka külföldi. Úgy látjuk, hogy  a jellemzően  Európából érkező, saját útjukat szervező szabadidős turisták száma  a repülőjáratok újraindulásával viszonylag hamar emelkedhet majd.

Viszont a szervezett turizmus oldalán - például a nemzetközi üzleti konferenciák, vagy hajós és buszos turistacsoportok esetében - sokkal árnyaltabb a kép. Összességében, meglátásom szerint a 2022-es év még mindig átmeneti év lesz. Legkorábban 2023-2024 tájékán közelíthetjük meg a 2019-es szintet.

A rendezvények terén jelenleg milyen helyreállással számolnak?

A vállalkozó szelleműek szinte azonnal elkezdtek rendezvényeket szervezni, bár a hazai üzleti rendezvénypiac inkább szeptembertől kezdhet normalizálódni.

A nemzetközi rendezvények lassú helyreállását jövő év márciusától várjuk.

Addig természetesen lesznek nemzetközi rendezvények, de tekintettel arra, hogy egy nemzetközi rendezvény átlagosan 4-6 hónappal az esemény előtt dönt a helyszínről, azt gondolom, hogy jövő március előtt nem pörög fel ez a szegmens.

Milyen változásokat tapasztalnak a foglalások terén? Mennyire igénylik a rugalmasságot a leendő vendégek?

A már szinte évtizedek óta tartó tendenciát, miszerint a foglalási idő rövidül, már extrém módon érzékeljük.

A járvány és a bizonytalanság óhatatlanul hatással van az utazási kedvre, így a vendégek az utolsó pillanatra halogatják a döntést. Rendkívül rövid határidő mellett érkezik be a foglalások jelenetős része, ami komoly kihívás elé állítja a munkaszervezést.

A vendégek emellett nagyobb rugalmasságot kérnek a lemondási lehetőségek és a pénzvisszatérítés terén is.

Meglátása szerint mennyire lesz könnyű visszacsábítani a munkavállalókat? Mekkora béremelkedésre számít az ágazatban?

A járvány alatt sokan elhagyták a szektort, ezen munkavállalók rájöhettek, hogy más területeken is meg tudnak élni és ehhez nem szükséges a szállodaipar stresszes, többműszakos környezetét választaniuk.

Ráadásul, sajnos bizonyos munkakörökben a szállodaipari bérek el vannak maradva a más iparágakhoz képest.

Minden attól függ, hogyan tudjuk menedzselni a munkabérek növekedését. Azt gondolom, hogy a munkaerőt versenyképes bérekkel vissza lehetne csábítani, viszont a magasabb bérköltségeknek idővel meg kell jelenniük az árakban, és így minden szolgáltató oldaláról áremelés várható.

Meglátásom szerint nincsen más út előre, a koronavírus helyzet után a szálloda- és a vendéglátó ágazat bérhátrányát rendezni kell.