A demokráciának is jót tenne, ha lenne egy működőképes baloldal, de ahhoz most minimum egy Felipe González kellene 

A közvéleménykutatások számai eleve a Fidesz győzelmét jósolták, de erre az eredményre senki nem számított. Hogy sikerült ekkorát nyerni?

A 2018-as választások után azt írtam, a baloldal nem érti, nem ismeri a magyar társadalmat, nem tudott az emberek lelkéhez közel kerülni. Ha nem tudnak a következő négy évben ezen változtatni, akkor méretes zakó vár rájuk 2022-ben. Pontosan ez történt,

négy évig önmagukkal foglalkoztak, egy buborékban éltek, politikai játszmákat játszottak, a pozíció harcok voltak a fontosak, és ez az egész tevékenységükre rányomta a bélyegét.

Nem volt igazán karakteres programjuk sem. Amit mondtak, tele volt ellentmondásokkal. Egyik oldalon a Márki-Zay Péter által hirdetett neoliberális gondolkodásmód, amely arról szólt, hogy feleslegesek az árstopok, a rezsicsökkentés, ezektől meg kell szabadulni.

Majd valószínűleg a baloldali pártok emiatt erősen rápiríthattak Márki-Zayra, hogy ezzel nem lehet választást nyerni, és az utóbbi egy-két hónapban már arról volt szó, hogy az Orbán-kormány intézkedéseit meg fogják tartani.

De ebből egy zagyva, áttekinthetetlen ígérethalmaz lett, amivel a választók nem tudtak mit kezdeni. 

A harmadik ok, hogy a kifejezetten nemzetben gondolkodó, a magyar társadalom szempontjait hangsúlyozó kormánypárttal szemben

az ellenzék jól láthatóan a fősodratú politikai köröknek akart megfelelni, ezek mintáit akarta egy az egyben, és meglehetősen fantáziátlanul megvalósítani itthon,

anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben relektált volna a magyar viszonyokra. 

A negyedik Márki-Zay személye. Totális kudarcot jelentett az összefogott ellenzék számára, országos politikában szerzett tapasztalatok híján elefánt volt a porcelánboltban.

Nyilatkozatai zavarosak voltak, több társadalmi csoportot is megsértett. Egy megosztó személyiség állt szemben Orbán Viktorral, aki már évek óta integráló személyiség.

Végül amire senki nem számított, a háború, amely arra ösztönözte a választókat, hogy olyan erőre voksoljanak, amely válsághelyzetben is jól tud irányítani, ami az Orbán-kormányt erősítette. Nem segítettek a baloldalon Márki-Zay nemzetközi elvárásokat visszhangzó kijelentései sem, főleg az utolsó pár hétben tett nyilatkozatai, hogy  ez a mi háborúnk, és a fiataloknak fontosabb a vér, mint az olaj. Ezekkel a magyar emberek döntő többsége nem tudott és nem is akart azonosulni.

Ez az öt ok együtt adta ki a Fidesz eddigi legnagyobb győzelmét, hiszen listán még 2010-ben is csak 52 százalékot kapott, most viszont 53-at.

Pedig ökölszabály, hogy a kormányzásban töltött idő erodál. Ehhez képest 2014-ben 45%-ot kapott a Fidesz, 2018-ban 49%-ot, most meg 53%-ot. Ez egyértelműen emelkedő tendencia. 

A politikában ez valóban létező jelenség, két- három ciklus a legtöbb kormányt, vezetőt elkezdik megunni az emberek. Így lett volna ez a Fidesszel is, a kopás jelei már 2014, de leginkább 18 után elkezdtek mutatkozni.

Ez egy modellszerűen érvényes dolog, amelyen rendkívüli helyzetek, új kihívások tudnak csak felülírni. Jó példa erre Helmut Kohl kancellár, akit második megválasztása után már eléggé untak a németek, ám ekkor jött a rendszerváltás, az országegyesítés, amitől hatalmas lendületet kapott.

Ha nincs a járványhelyzet és a háború, valószínűleg a vasárnapi eredmények is jóval szorosabban alakulnak.

De a válságkezelés lett a legfontosabb témakör a kampányidőszakban, háttérbe szorítva a korrupciót, amely a leginkább képes egy kormányt erodálni. 

Budapest és vidék között most nagyobb volt az ellentét, mint valaha. A fővárosban nem működnek a kormánypárt üzenetei?

Világjelenség, hogy a nagyvárosok kozmopolita klímája inkább a balos, liberális pártoknak kedvez. Budapest, ha megnézzük az elmúlt száz évet, szinte mindig balra húzott.

Ugyanakkor azt sem lehet kijelenteni, hogy a főváros teljesen egydimenziós lenne, több választókerületben is nagyon szoros eredmény született, ha összesítjük a listás eredményeket, akkor 47-41 az ellenzék javára, ami nem egy elsöprő fölény.

És ha a városvezetés körüli korrupciós botrányok akár annyira erodálhatják a népszerűségüket, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon a kormánypártok ezen a hendikepjükön is változtatni tudnak. 

Érdekes viszont, hogy a főváros körüli agglomeráció, ahova jórészt budapestiek költöznek ki, végül a Fideszre szavaztak. A középosztálybeli családok így köszönik meg a támogatásokat?

Pest megye mindig is a mérleg nyelve volt, az országos politikai hangulatot lekövetve billent jobbra vagy balra. Az országos trendek ezúttal is érvényesültek a megyében, a közhangulat most nem kormányváltó hanem éppenséggel ellenzékváltó volt.

Egyébként az eredményben biztosan benne van az is, hogy a kiköltözők jó része középkorú, vagy fiatal család gyerekekkel, vagy gyerekvállalás előtt állók, akiket jól meg tudott szólítani a kormány családtámogató politikája. 

Az összefogott ellenzék 2018-hoz képest közel 900 ezer szavazót vesztett. Az összefogás lett volna az a csodafegyver, amivel eredetileg nyerni terveztek, végül a kétharmadot sem voltak képesek megakadályozni. Ezek után tudnak még valamit mondani a választóiknak? Esetleg a következő négy évben számíthatunk egy teljesen új ellenzéki formáció felemelkedésére?

Már négy évvel ezelőtt is az volt a kérdés, hogy merre tovább, ellenzék? Erra adtak egy választ, az összefogást, de ez totális kudarcot vallott. A teljesen eltérő ideológiai hátterű pártok egyetlen cél tudta összetartani, hogy elkergetik Orbán Viktort, és erre nem lehetett felépíteni egy hatékony, valóságos politikai alternatívát.

A másik nagy problémájuk, hogy nem tudtak megszabadulni Gyurcsány Ferenc árnyékától. Amíg a baloldal nem szabadul meg tőle, nincs előtte komolyabb mozgástér.

Viszont az is igaz, hogy rajta kívül csak B, C és D kategóriás politikusok alkotják a baloldali elitet, nagyon hiányoznak a karizmatikus arcok.

Botka László volt az utolsó, aki 2017-ben gatyába rázhatta volna a baloldalt, de belebukott. Az biztos, hogy ha most nem tudnak radikális változást felmutatni alighanem eltűnnek a süllyesztőben. Ehhez új emberek kellenének, a most sokadjára lejáratódott garnitúraaligha lenne képes egy normális baloldalt felépíteni.

Egyébként a magyar demokráciának is jót tenne, ha a szétesett baloldal meg tudna újulni, nagyon is szükség lenne például egy nemzeti alapokon szerveződó baloldali, vagy liberális pártra.

De ehhez olyan karakterek kellenének, mint Felipe González volt Spanyolországban, Tony Blair a pályafutása kezdetén, vagy Helmut Schmidt. Ettől azért most elég messze vagyunk. 

Történelmi kuriózum, hogy 1875 és 1905 között volt egy harminc éves periódus, amelyet a Tisza Kálmán és Tisza István által vezetett Szabadelvű Párt regnálása fémjelzett. Ennek az vetett véget, hogy összefogott az akkor is széttagolt ellenzék, közös listát állított és meg is nyerte a választást. Mit csináltak jobban, mint a mostaniak?

Akkor, a harmincéves szakasz legvégén kérdésekben a kormányoldalon belül viták támadtak. Ezt a válsághelyzetet használta ki a Szövetkezett Ellenzék, és tudta megnyerni a választásokat.

Sok köszönet nem volt benne, a soron következő választást már el is vesztették. Szétszabdalták őkeket az ideológiai törésvonalak, nem tudtak megállapodni számos kérdésben,

és még azt sem tudták elérni, amire egyébként lehetőségük lett volna, ilyen volt többek között a Magyar Nemzeti Bank létrehozása.