Aki a Marsra megy, visszaútra már sose számíthat

A nyolcvanas évek közepén egy nemzetközi kutatócsoport üstökös kutatásra indult Bajkonurba. A Halley vizsgálatában a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) munkatársai vettek részt, Várhalmi László villamosmérnök a képfeldolgozó programot fejlesztette. A szakember a kutatócsoport munkájáról és egy Mars utazásról beszélt a Növekedés.hu-nak, és persze választ kerestünk arra is, vajon létezik-e élet más bolygókon és honnan jönnek az ufók? A Halley üstökös megjelenése a történelem folyamán mindig babonás félelmek forrása volt. Semmi előítélet nem volt önökben?

A tudomány és a hiedelem nem fér meg egymással. Igyekszem a szakirodalom tanait képviselni. A különböző üstökösök megjelenését a történelem során valóban vészjósló események előjeleként tekintették, az ókortól kezdve a középkoron át egészen a huszadik századig. A Halley 1910. évi felbukkanását például a Földet megsemmisítő jóslatok előzték meg, holott több tízmillió kilométerre haladt el a csóvája tőlünk, amit a Nap sugárnyomása nyújtott el. Rendkívül ritka gázokból áll, ezért látható semminek is szokták nevezni.

Mire jutott a tudomány ezzel az égi jelenséggel kapcsolatban?

Felfedezője és névadója, Edmond Halley 1656-ban született a London közeli Haggerston városában. Az üstökösök pályáját tanulmányozta, és meggyőződésévé vált, hogy az ellipszis, nem pedig parabola alakú irányban mozog. E hipotézisével szembehelyezkedett Newton állításával is. Kiszámolta, hogy az üstökös, amelyet 1682-ben látott Franciaországban, hetvenhat évenként tér vissza. Az 1758. decemberi feltűnését ugyan már nem érte meg, de igaza lett. A Halley rendkívül elnyúlt pályáján a Neptunusznál is távolabbi naptávoli pontból tér vissza újra és újra. A Vega szondák ott haladtak el nyolc-kilencezer kilométerre az üstököstől, ahol az átdöfte az ekliptika síkját. A Halley legjobb megközelítésekor a távolság a Föld és a Vega között 170 millió kilométer volt, a rádióhullámok/fény terjedési sebességéből következően ez kilenc és fél percet vett igénybe. Vagyis egy földi parancs hatását tizenkilenc perc elteltével érzékelhettük a földi antennák jeleiből.

Mi volt a küldtetése az 1986-ban indult Vega programnak?

A kutatás fő célja a Naprendszer kialakulásának anyagát nyújtó, Oorth-ködből származó Halley anyagának elemzése, magjának felderítése volt.

Ha a Naprendszert, a Neptunusz pályájáig, egy gombostűfej méretére kicsinyítenénk, az Oorth-köd átmérője elérné az egy métert. 

Ez a sajátos anyaghalmaz soha nem állt össze bolygóvá, ám összetétele hallatlanul fontos Naprendszerünk eredetének megismeréséhez, kutatásához. Maga a program a közelében lévő Vénusz vizsgálatára is kiterjedt. A projekt „Vega” elnevezése az orosz Venyera-Gallei szómátrixból adódott. A Vega projekt keretében két azonos szondát bocsátott fel a kutatócsoport.

Kik vettek részt benne?

A főszervező az akkori Szovjetunió moszkvai Űrkutató Intézete, az IKI volt. A széles nemzetközi együttműködésben magyar részről a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) akkori Részecske- és Magfizikai Kutató Intézete, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem vett részt.

Hol folytak az előkészületek?

A munkálatok egy része itthon. A végső ellenőrzéseket pedig Bajkonurban, azaz az akkori Leninszkben végeztük. Ott mindennap KGB-s munkatársak kísértek bennünket a zárt, szigorúan őrzött Koroljov területre.

Mi volt a programban a magyar csapat feladata?

Azt kellett megoldani, hogy kamerákat irányítsunk az üstökös felé. Egy speciális algoritmust fejlesztettük ki, amellyel egészen pontosan előre meg lehetett jósolni az üstökös pályáját. Ennek révén váltak élvezhetővé és jól értékelhetővé a hozzánk érkező képek. A feladataink közé tartozott tehát a fotózás megszervezése, a képek Földre való visszaküldése. Teszteléseket végeztünk, úgyhogy sokrétű volt a munka. Számos programrészlet között a minket érintő rész, azaz a Vega szondák 440 napos repülési ideje alatti ellenőrző mérésekre 1985 végén és 1986 februárjában került sor. A két szondáról mintegy ezerötszáz képet kaptunk, a mérési eredmények feldolgozása hozzávetőleg egy évet vett igénybe.

Miben vette ki ön a részét?

A képfeldolgozó és a telemetriával foglalkozó szoftver fejlesztésében működtem közre. Ez utóbbi nagy távolságú adattovábbítást, távoli méréseket és vezérlést lehetővé tévő, jellemzően vezeték nélküli kommunikációs rendszert jelent.

Milyen volt a szovjetekkel közösen dolgozni?

A moszkvai Űrkutató Intézet igazgatója, Roald Sagdeev nyitott szemléletű ember volt. Érdekesség, hogy később Mihail Gorbacsov tanácsadója lett, majd ezután emigrált az Egyesült Államokba, ahol elvette feleségül az egykori elnök, Eisenhower lányát. Az együttműködés példás volt, nem létezett szocialista és kapitalista országok közötti ellentét. A közös munka akkor ért véget, amikor a Vega szondák pályamódosítást lehetővé tevő üzemanyagkészletei 1987 elejére teljesen elfogytak, így az eszköz gyakorlatilag irányíthatatlanná vált.

A Halley-program sikere után más projekten is dolgozott a Szovjetúnióban?

Részt vettem a Fobosz programban is. Itt két szovjet űrszonda indult a Mars felé, hogy tanulmányozza a bolygót és két holdja közül a Phobost. A szondák 1988 júliusában indultak Bajkonurból, a Mars közelében azonban megszakadt velük a kapcsolat. Leszálló egységeket juttattak volna a Phobos felszínére. Ma sem tudjuk pontosan, hogy mi történt, ám azt el kell ismerni, hogy  Phobos-2 által készített utolsó képen egy hatalmas, korong alakú árnyék látható a hold felszínén. Ez az árnyék a számítások szerint legalább 2-3 kilométer hosszú testé lehet, ami a hold felett lebegett. A program főmérnöke, Marina Lavrentyievna Popovics – aki az említett felvételt nyilvánosságra hozta – azt állítja, hogy a szondák eltűnését magyarázó hivatalos állásfoglalások nem a valóságot tükrözik és valamiféle idegen tevékenységet sejt a háttérben.

Ezzel arra utal, hogy Popovics nem azonosított repülő tárgy, azaz ufó felbukkanására utal. És ön?

Én még nem találkoztam eggyel sem. Miután mérnök vagyok, a valóságot, a kézzel foghatóságot, a számításokat tartom bizonyítéknak. Egy tipikus galaxisban tízmillió és ezermilliárd között található csillag és mind azonos középpont körül kering. A magányos csillagokon kívül egy-egy galaxisban rengeteg, több csillagot tartalmazó rendszer, nyílt halmaz, gömbhalmaz és köd van. A legtöbb galaxis átmérője több ezertől több százezer fényévig terjed, és a galaxisok között több millió fényév távolság a jellemző.

Ezen számok tükrében, nem zárható ki, hogy máshol is lehet élet. Már csak a kézzel fogható bizonyíték hiányzik. 

Állítólag a Holdon is tetten érhető a földönkívüliek aktivitása...

Igen, hallottam erről én is, de kommentálni nem szeretném, hiszen nem vagyok a téma szakértője. Legyen elég annyi, ez sem zárható ki. Ám bizonyítékaim ez esetben sincsenek. Felvételeket láttam ugyan, amelyeket állítólag az Apollo űrhajó készített, és a kockákon ismeretlen objektumok, idegen lények és általuk készített tárgyak láthatók. Bizonyítani azonban nem tudom, hogy eredetiek-e, avagy stúdiófelvételek. Hiába ígéri minden amerikai elnök és elnökjelölt, hogy nyilvánosságra hozza a földönkívüliek tevékenységéről szóló aktákat és végre kinyílnak az ufó-dossziék, eddig egyik sem tette meg. 

A Mars holdjával nem volt szerencséjük, most azonban már magát, a vörös bolygó meghódítását tervezi az emberiség. Ennek mekkora a realitása?

Nem elképzelhetetlen vállalkozás, noha vannak fenntartásaim. Egy sikeres küldetéshez sok feltételnek kell teljesülni, olyanoknak is, amelyek ma még nem megoldottak.

Ilyen például a visszaút lehetősége: a tudomány jelenlegi állása szerint erre nincs mód, aki vállalkozik a kalandra, „retúrjegyet” ne vegyen. 

Ennek ellenére több százezren jelentkeztek, s végül negyvenen kerültek be az első csapatba a Mars One-projekt keretében. A kiválasztással nem volt gond, sokkal inkább a feltételekkel, eszközökkel, amelyek egyelőre fényévekre vannak tőlünk. A kockázatokról nem is beszélve.

Például?

Bőven lesz veszély a több száz napig tartó Mars-utazás során. Az űrhajósok a jelenlegi tudásunk alapján három évet tölthetnek el az űrben. Ez az egyik legnagyobb különbség az Apollo-programhoz képest, hiszen ott az utazók néhány napot voltak csupán a Föld mágneses védelmén kívül. A bulvárhírek ritkán szólnak például arról, hogy

a marsi utazás alatt a résztvevők igen komoly sugárzásnak vannak kitéve, emiatt megnövekszik a rák kialakulásának esélye. 

A NASA jelenlegi szabályai szerint egy űrhajós legfeljebb annyi terhelést kaphat egész karrierje során, ami három százalékkal növeli a rákbetegség kialakulásával járó halálozás kockázatát. Ezt sokszorosan lépné túl a több száz napos marsi utazás során a dózis.

További gond, hogy a súlytalanság fokozná a csontritkulást és az immunrendszeri problémák is gyakrabban jelentkeznének. 

Ennek ellenére már folynak a látványos felkészítések, ahol a marsi körülményeket szimulálják.

Ezeket a tréningeket többnyire sivatagban felállított, izolált sátrakban végzik, és leginkább a pszichés és szociális reakciókat vizsgálják, kiemelten az összezártság szempontjából. Ugyan néhány NASA-tudós is elismeri, hogy évek alatt a felelősök képtelenek voltak egy olyan, koherens tervvel előállni, ami legalább nagy vonalakban leírta volna, hogyan is telik majd el a következő másfél-két-három évtized a Mars-projekt szempontjából. Félmegoldások és ötletek ellenben már majdnem mindenre vannak. Miközben az Orion űrhajó pár éven belül készen áll az első, 2023-ra tervezett emberes útjára, addig a Marsra készülő Space Launch Systemnek (SLS) nevezett hordozórakéta-rendszer még csak a tervezőasztalon létezik, a Marsról való visszatérést segítő rakéta pedig még ott sem.

Mindenesetre az biztos, hogy már nemcsak az amerikai űrügynökség, a NASA, de az orosz űrhivatal is szemet vetett a Marsra, amely hat év múlva lesz ismét Föld-közeli pályán. 

G.B.A.