Aki túlélte Észak Poklát - Interjú Mányoki Attila óceánátúszóval

Interjú2019. nov 17.Harle Tamás

2019. augusztus 29-én Mányoki Attila egy írországi kisvárosban kényelmes léptekkel besétált a Pier 36 nevű kocsmába. Ott már várták. Elismerő tekintetektől kísérve a falhoz lépett, majd lassú, megfontolt mozdulattal felírta nevét, országát és azt, hogy 12 óra 11 perc. Két korábbi sikertelen kísérlet után ennyi idő alatt úszta át az Északi Csatornát, amivel egyben a világ legnehezebb extrém fizikai erőpróbáját is teljesítette. Igaz, eközben meg kellett halnia… és újra megszületnie. Az Ocean’s Seven összesített rekordját megdöntő világelső magyar óceánúszóról most film készült. A budapesti bemutató után beszélgettünk vele.

A filmet megnézve és a 45 éves Mányoki Attilával beszélgetve azon őrlődöm, hogyan érzékeltethetném, mennyire elképesztő a teljesítmény, amit ez a Zalaegerszegről induló sportember véghezvitt. Hogy ennek a hét tengeri szoroson átívelő erőpróbának minden egyes karcsapása, minden egyes lélegzetvétele és métere magában hordozza a lehetetlent.

Évente több százan próbálkoznak, de a világon mindeddig 18 ember volt képes mind a hét tengeri szorost átúszni. De az összesített időt tekintve soha, senki sem olyan gyorsan, mint Mányoki Attila. 

Az erőpróba ugyanaz, mint negyven-ötven évvel ezelőtt vagy éppen 1920-ban. Egy rövid fürdőnadrág (legfeljebb térdig érhet, de neoprén nem lehet), egy úszósapka, füldugó, egy orrcsipesz. Így kell nekivágni. Nem érintheti meg a kísérőhajót, nem úszhatnak előtte segítők – ahogyan Mányoki megjegyzi: „a saját zsírodban kell menned”. A szorosok többségében cápák és gyilkos méreggel támadó medúzák között. Az Északi csatornán alig 13 fokos sós vízben. Szélben, áramlatok által sodorva, méteres hullámokkal küzdve, tizenkét órán át. Még olyankor is, amikor az agy parancsai már nem is jutnak el a végtagokba…

A hosszútávúszó magányossága - Fotó: Mányoki team

Mennyi?!

Harminc… 

De hát az halálos, nem?

De! Harminc százalék már az! Kétszer hoztak vissza az életbe. 

Elsőre nem sikerült?

Elsőre nem. Aztán kicsit emelték a dózist. A nyaki artériámon keresztül tolták fel az agyamba az oxigént. Az ír főorvos, aki megmentette az életemet, azt mondta, hogy ha az ember vérének az oxigénszintje kilencven százalék alá süllyed, megszűnik a kommunikáció. Nyolcvan százalék alatt összeomlik a szervezet és harminc százalékos oxigénszintet valójában agyhalott embereknél mérnek… 

És Mányoki Attilánál.

…és nálam. Szinte semmi esélyt nem adtak akkor a túlélésemre.

Mindez 2018-ban történt. Ekkor már másodszor vágott neki az Északi-szorosnak. Mindössze másfél kilométerrel a skót partoktól húzták ki a vízből. Az önről készült filmből kiderül, hogy ekkor már órák óta nem volt képes kommunikációra. 

Az Északi-csatorna átúszása nekem valamivel több mint tizenkét óra. Azt tudni kell, hogy az elveszett energia pótlására ez alatt hat és fél liter forró folyadékot meg kell innom. Mire azonban a fél távhoz értem, olyan mennyiségben ért már medúzacsípés, hogy a primer fájdalmon túl a szervezetemben felhalmozódott a méreganyag, emiatt pedig nem voltam képes a vizeletet üríteni. 

Mit érzett?

Már a csípések és a méreganyag szétáramlása is őrült fájdalmakkal jár, emellett hatalmasra felfújódott a hasam, ez látszik is a filmen. De úsztam, csak úsztam tovább… Én már eljutottam arra a szintre, hogy az agyam szinte teljesen ki tudja kapcsolni a szenvedést. 

Emlékszik bármire is?

A féltávig mindenre. Aztán elindult a fekete csillag.

???

Olyan volt, mintha egy tévéképernyő közepéről elindulna egy fekete csillag. Egy olyan ötágú, mint amit mindenki ismer. Elindult középről, jött felém, egyre nagyobb lett és egyszer csak a teljes látómezőmet elöntötte a sötétség. Lekapcsolták a villanyt. Onnantól minden kiesett. 

Ekkor húzták ki a vízből?

Nem. Még legalább négy órát úsztam. De nem emlékszem semmire. Azt hiszem, az utolsóelőtti pillanatban húztak fel a kísérőhajóra. Amint később megtudtam, folyamatosan beszéltek hozzám, hogy ébren tartsanak, mert ha elalszom, mire partot érünk, meghalok. És ez már a második kudarc volt. Három évvel korábban egyszer már fel kellett adnom ugyanitt.

Hát éppen ez az! Csaknem belehalt, illetve mondhatjuk, hogy belehalt, csak éppen újjáélesztették. És visszament harmadszor is.  Miért?

Akik itt, az Északi-csatornánál első alkalommal kudarcot vallanak, azoknak a többsége nem jön vissza többé. És én voltam az egyetlen, aki harmadszorra is megpróbálta. És hogy miért? Mert szenvedélyesen szeretem ezt. És voltak jelek, amik megerősítettek, hogy képes lehetek rá. Ahogy meséltem, az értékeim a kórházba szállításomkor gyakorlatilag egy agyhalott emberével egyeztek meg. Két napig tartottak mélyaltatásban, aztán amikor felébresztettek, úgy gondolták, több hétig tart majd, amíg a szervezetem valamennyire magához tér és kiheveri a sokkot. Ehhez képest a műszerek szerint óránként produkáltam olyan javulást, amilyet ők korábban senkinél sem tapasztaltak. 

Ebből merített erőt, hogy újra megpróbálja?

…hogy visszamenjek és befejezzem azt, amit hat évvel korábban elkezdtem. Az én példám sok mindent megmutat. És most nem arról szeretnék beszélni, hogy a sok munka meghozza a gyümölcsét, bla, bla, bla… Nem! Hanem éppen arról, hogy adott esetben a sikert és a sikertelenséget milyen iszonyúan apró különbség választja el. Amikor végül harmadszori nekirugaszkodásra ebben az évben, augusztusban sikerrel teljesítettem az Északi-csatorna átúszását, akkor utána összevetettük a teljesítményemet az előző évi sikertelen kísérlettel.

Amikor is másfél kilométerrel a cél előtt…

…kiszedtek. Igen. Megnéztük a résztávokat, a percenkénti karcsapás számot, minden egyebet. És tudja, mi jött ki? Hogy mindent, tehát mindent figyelembe véve kilencvenkilenc százalékig megegyeztek a számok. Ugyanúgy fel voltam készülve, és minden nehézség, a rettenetes medúzacsípések ellenére is fizikailag ugyanazt a teljesítményt voltam képes leadni, mint a sikeres átúszáskor. Mégis, az egyik évben majdnem belehaltam, a másik évben összesített világelső idővel átértem.

Mi következik ebből?

Hiába vagy erős, hiába tettél meg mindent, ha aznap a természettel szemben rossz lapot húztál! Hat év alatt rengeteg mindent át kellett élnem. Elfogadni, meghajolni, mégis küzdeni. Tisztelni a természetet, alkalmazkodni a kiszámíthatatlanhoz. Mi, különlegesen extrém sportolók olyan viszonyok között küzdünk, hogy ha nem ismered száz százalékig önmagad, ha nem vagy képes alkalmazkodni, akkor halálra vagy ítélve. 

Íme, a Pier 36 nevű kultikus kocsma dicsőségfala az írországi Donaghadee-ben. Minden óceánúszó arra vágyik, hogy a vízből kilépve ide felírhassa a nevét, hiszen csak azok jogosultak erre, akik sikeresen átúszták az Északi-csatornát. A tábla bal felső sarkában olvasható Mányoki Attila neve, időeredménye és még egy fontos információ: „az Ocean” Seven is teljesítve” - Fotó: Mányoki team

Hogyan lehet azt elmondani, mit él át az, aki tizenegynéhány fokos vízben, cápákkal körülvéve, égő medúzacsípések közepette teljesít egy ilyen távot?

Nehezen. Sehogy! Kérdezik, hideg volt? Igen, az volt. Elfáradtál? Igen, elfáradtam. De hát ez nagyon messze van attól, amit átéltem. Hogyan magyarázod meg a vaknak, milyen a pirkadat? És ezt most nehogy bárki nagyképűségnek vegye, csak hát hogy mondjam el? Mihez hasonlítsam? 

A filmben többször megismétlődik a jelenet, hogy frissítéskor ön a hajó mellé úszik, az úszószemüvegén át felnéz a hajóra. Mit érzékel ilyenkor a külvilágból? Mi jön át abból, ami a fedélzeten történik?

Minden!

Frissítés félóránként. Forró ital termoszból, valamint gumicukorka. Fontos szabály és a képen jól látható: a versenyző ekkor sem érhet a kísérő hajóhoz - Fotó: Mányoki team

Ezt hogy érti?

Úgy, hogy érzem a hajón lévők hangulatát. Felnézek és egyetlen pillanat alatt érzékelek mindent. Hogy mennyire bíznak bennem vagy éppen mennyire feszültek. És bizony előfordul, hogy egy-egy gyors mondattal én igyekszem lelki erőt adni nekik.

Apropó, frissítés. A sok liter forró italon túl eszik is ilyenkor valamit?

Félóránként felváltva vagy egy lágy csokiroládot vagy gumicukorkát. Egyrészt mert szükségem van a cukorpótlásra, másrészt a számban a sós ízt egy kicsit kiűzi. Ez az én luxusom a tizenkét óra szenvedésben.

A filmben látszik, hogy a beugrás előtt vastagon magára ken egy fehér valamit.

Igen, ez az én egyetlen „védőfelszerelésem”. Egy speciális zsíros krém, a legerősebben a hónalj és a váll környékén kell felkenni, hogy megóvjon a kidörzsöléstől. A sós vízben a karcsapások és a fej levegővétel mozdulata miatt folyamatos a finom kontakt, ami az órák során égési sérüléseket okozhat. Az úszásaim előtt például legalább egy hétig nem borotválkozom, hogy puhák legyenek a szőrszálak. Ha frissen, aznap reggel megborotválkoznék, öt-tíz óra alatt már kinőnének az apró sörték és olyan lenne, mintha smirglivel az államon tenném meg a táv második felét. Ráadásul, még ha minimálisan is, de a medúzák ostorai ellen is ad némi védelmet a vastagon felvitt krém. Ha csak finoman érintenek, akkor parányit számít.

Saját csapatot visz Magyarországról?

Jó lenne, de annyi pénz még soha nem jött össze. Van egy szűk magyar team, akik segítenek, de a kísérőhajóra a helyi szervezők adnak legénységet. Nekik ez kőkemény üzlet, évekre le vannak foglalva a helyek. Mindig akad köztük olyan, akik már teljesítette az Ocean’ Seven sorozatot. Elengedhetetlen, hogy én is maximálisan megbízzak bennük. Ők is tudják, én is tudom, hogy itt nem csak az a tét, hogy elérünk-e a túlpartra.

Sok mindenről szó esett még. Például arról, hogy a 2018-as kudarc után több támogató elfordult. Ahogyan Attila meséli, „akkor nem akartak velem közös képeket készíteni”. Aztán arról, hogy külföldön mennyire másként értékelik a teljesítményét, mint idehaza. És egy találkozásról, amely nyomán egy fiatal osztrák újságíró a fejébe vette, hogy könyvben írja meg a Mányoki-sztorit. Nekem pedig a legvégén már csak egyetlen kérdésem maradt:

Az Ocean’s Sevent minden extrém verseny közül a legnehezebb emberi erőpróbának tartják. Itt a legtöbb a veszélyfaktor és itt a legnagyobb az esély a kudarcra. Miért éppen ön lett a világrekorder?

(némi hezitálás után) Mert én akartam a legjobban.

Akkor inkább úgy kérdem, miért éppen Mányoki Attila akarta a legjobban?

Mert én Magyarországról indulok. És látom, hogy a többiekhez képest a lehetőségeink ég és föld. Nincs meg az a kényelmi rész, ami a nyugati országokból érkezőknek teljesen természetes. Ha hiszi, ha nem, én most ennek az átúszásnak kevesebb pénzből vágtam neki, mint hat évvel ezelőtt az elsőnek. Még szállásom sem volt. Írországban ismerősökön keresztül kaptam egy lakásban egy kanapét. Nem vagyok egy hórihorgas termet, de a vádlimnál véget ért a fekvőhelyem. Látom, a többieknek milyen stáb, milyen anyagi háttér áll a rendelkezésére, amiről én még csak nem is álmodozhatok. Mindezt én a magam oldalára állítom. És azt is tudom, hogy ott, bent a vízben már nem számít, hogy ki milyen autóval érkezett vagy, hogy milyen szállodai szobában töltötte az előző éjszakát. Ott csak az számít, hogy mire képes a karod, a szíved és mire képes az agy. 

Az Ocean’s Seven állomásai abban a sorrendben, ahogyan a magyar sportoló teljesítette:

  1. La Manche-csatorna (Hossza légvonalban: 33,8 km) - 2013. augusztus 20-án 10 óra 47 perc alatt
  2. Cugaru-csatorna (Hossza légvonalban: 19,5 km – az áramlatok miatt a valós táv akár a duplája is lehet) - 2014. augusztus 9-én 7 óra 29 perc alatt (minden idők második leggyorsabb ideje
  3. Molokai-csatorna (42 km)- 2015. szeptember 22-én – 12 óra 2 perc alatt (világrekord)
  4. Catalina-csatorna (32.3 km) 2015. október 5-én – 10 óra 59 perc alatt
  5. Cook-szoros (26 km) - 2017. április 22-én 6 óra – 57 perc alatt (minden idők 6. leggyorsabb átúszása)
  6. Gibraltári-szoros (14.4 km) 2017. november 2-án – 4 óra 9 perc alatt
  7. Északi-csatorna (34.5 km) - 2019. augusztus 26-án – 12 óra 11 perc alatt