Állítsátok meg a géndoppingot és adjátok vissza a pénzt!

Interjú2019. dec. 28.Harle Tamás

Vissza lehet-e venni a megbukott sportolóktól a korábbi pénzdíjakat? Nálunk is megjelent már a doppingmaffia? Kinek a felelőssége, ha egy 16 éves magyar gyerek-sportoló doppingol? Hányszor vizsgálják Hosszú Katinkát? Lesz-e Tokióban magyar lebukás? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk az évi 405 millió forintból működő Magyar Antidopping Csoport vezetőjével, Tiszeker Ágnessel, aki szerint a vétkes sportolók vagyonfosztása és a géndopping kimutatása lehet a „halálos fegyver”.

Magamra haragítsam azonnal az elején?

Nem hiszem, hogy sikerülne. De próbálja meg.

Nem kéne hagyni ezt az egészet?! Nemrégiben a MACS sajtótájékoztatója után ön úgy nyilatkozott, nem kérdés, hogy az USA-ban és Kínában is doppingolnak, Magyarországon csak az idén húsz doppingeset volt, az oroszokat pedig úgy, ahogy vannak, ismét eltiltották… Szóval, miért nem mondjuk azt, hogy oké, szabad a gazda? Mostantól mindenki készüljön úgy, ahogy akar.

Nem engem haragít meg ezzel, hanem azokat a sportolókat, akik tisztán próbálnak készülni és az élvonalba odaérni, de az életben nem jutnak oda, mert doppingoló társaik miatt erre esélyük sincs. 

Hát éppen ez az! A legutóbbi két olimpiára visszatekintve az ezeregyszáz újravizsgált minta húsz százaléka lett pozitív! Úgy tűnik, a doppingháborút iszonyú pénzek, óriási erőfeszítések árán sem lehet megnyerni.

Csak a pekingi és a londoni olimpiáról beszélve közel nyolcvan érmet vontunk vissza.

Sok év után. Ér ez valamit?

De hát éppen a húsz százalékos eredmény mutatja, hogy hogy érdemes harcolni. Felvetődött, hogy a lebukott sportolók esetében az eltiltás mellett esetleg mondjunk le arról, hogy visszamenőleg elvesszük az eredményeiket, de borzasztó nagy felháborodás volt a sportolók, a sportolói bizottságok részéről. Azt kérik, hogy tartsuk a legszigorúbb intézkedéseket, ha valaki doppingol. 

Csalással szerezted a vagyonodat? Add vissza!

Úgy látszik, semminek sincs visszatartó ereje. Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de Don Quijote-i a küzdelem… 

Ez így van. Nincs mit letagadni, egyáltalán nem csökken a doppingoló kedv, és ennek számos oka van. A motiváció, a pénzdíjak, a hírnév, a politikai nyomás, a hatalom. 2021-ben lép életbe a Wada új kódexe, és nem véletlen, hogy a sportolók kifejezetten szabályszigorításokat szorgalmaznak.

Amennyiben?

Felháborítónak gondolják, hogy a doppingoló társaik ismét elindulhatnak olimpián vagy hogy nem vonnak vissza tőlük minden korábbi pénzdíjat. 

Visszafizettetnék velük?

Természetesen! Ha csalással szereztek győzelmeket, akkor csalással szerezték a pénzdíjakat is, nem?

De milyen formája lehet ennek? Lefoglalják, elárverezik a házukat? Merthogy minden szabály annyit ér, amennyire azt be tudják tartatni.

Hát éppen erről beszélnek a sportolók, hogy igen, akkor tessék ezt vér komolyan venni és olyan szabályokat hozni, amelyek alapján be lehessen hajtani. Több mint négyezer sportolót kérdezett meg a Wada, és egyértelműen azt mondják, nem elég a szankciók erkölcsi része. Nem elég, hogy nem sportolhat, és hogy adott esetben visszavonultatják a doppingolókat, de igenis szerezzék vissza a hatóságok a pénzeket tőlük. A legutóbbi a Wada ötödik világkongresszusa volt, és soha ilyen erélyesen nem hallatták a hangjukat a sportolók. Ez reményt és jelentős muníciót ad a doppingellenes munkában. 

Magyarország: riasztó esetek vannak, de maffiaszerűen működő doppinglaborok nincsenek

Évente ezerötszáz mintát vesz le a MACS idehaza, és ahogy a legutóbbi sajtótájékoztatón erről beszámolt, ebből az idén húsz minta lett pozitív. Egy is sok, különösen, ha egy neves sportolót érint, de ez az arány azért nem tűnik vészesnek. 

Nem a húsz eset a rémisztő, hanem az, hogy egy olimpiai sportágnak több pozitív esete is volt, illetve több sportoló két szerrel is megbukott, de a szerek minősége és a módszerek kifinomultsága is riasztó. Tesztoszteron, anabolitikus androgén szteroid, két EPO, vagyis vérdopping, és egy növekedési hormon.

Gyanakodhatunk arra, hogy nálunk is léteznek titkos doppinglaborok és úgymond doppingpápák? Vagy ezek mind egyedi esetek, egyedi próbálkozások, sufnimódszerek?

Nagyon fontos kérdés! Pontosan ez az, ami engem is izgat. A húsz eset, az egy szám. De hogy mi van mögötte, azt kell megvizsgálni. Ez azért túlmutat rajtunk, ehhez már tényleg nyomozati jogkör kell, ami nekünk továbbra sincs és nem is szeretnénk. Az oroszok főbűne a szervezettség volt, ami a legmagasabb szintre mutatott. Államilag akceptált csalás, tendenciózusan felépített, előre megszervezett dopping manipuláció. Ez az, amiért most háborog a világ, és amiért az elkövetkező évekre el akarják tiltani őket a nemzetközi eseményekről.

És az USA? Elég, ha Justin Gatlint, a sprinter említem, aki már kétszer megbukott, mégis, sokak tiltakozása ellenére újra versenyezhet. Vagy Lance Armstrong-ot a kerékpáros zsenit, akinek mind a hét Tour de France győzelmét elvették doppingolás miatt, vagy az a kétszeres olimpiai bajnok amerikai úszó, aki azzal a bizonyos beültetett kapszulával bukott le, ami adagolja a teljesítményfokozó anyagot.

Igen, ebben igaza van. És mögöttük is állhatnak doppinglaborok. De azt azért kijelenthetjük, hogy Amerikában nem kell Trump vagy Obama elnök bólintása ehhez. Armstrong fő bűne is a szervezettség volt. De nem állami, hiszen ott a US Postal építette fel a rendszert, amibe belekényszerítette a többieket is. 

Maffiamódszerekkel…

Igen, mondhatjuk. De a lényeg, hogy Magyarországon hasonló szervezettség ma még egészen biztosan nincs. Ne is legyen! A húsz eset is azt mutatja, hogy előbb utóbb megbuknak. Itthon inkább egyedi és egyéni akciókról van szó. A sportoló maga vagy legfeljebb a közvetlen környezet tud róla és elősegíti, de egy egész sportszövetség vagy az egész válogatott ebben a történetben biztosan nincs benne.

Tudom, amíg a teljes eljárás le nem fut, neveket nem mondhat, de annyit azért elárulhat, mi volt a legriasztóbb magyar eset?

Mindjárt az év elején, a legelső mintavételünk során az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra induló sportolókat szűrtük meg előzetesen, és itt bizony belefutottunk egy tizenhat éven aluli gyermek pozitív eredményébe… No, ebben az esetben elképzelhetetlen, hogy ez a gyerek egyedül kitalálta, utánajárt, beszerezte és aztán beszedte a szert.

Vajon ő tudta, hogy doppingol?

Még abban sem vagyok biztos, hogy tudta. Én azt gondolom, hogy nem.

És ilyen esetben sincs feljelentési kötelezettségük?

Dehogynem! Ha olyan szerrel találkozunk, aminek a használata a Btk-ba tartozik, vagy ha kiskorú bukik meg, akkor mindig van feljelentés. Mi magunk is drukkolunk, hogy itt sikerüljön majd felderíteni a hátteret, hiszen nem viheti el a gyerek a balhét egyedül… De ne feledje, nagyon nehéz utólag, sok hónap vagy év elteltével egy abszolút összezáró rendszerben megtalálni a tényleges felelősöket.

Hosszú Katinkát évente húsz-harminc alkalommal ellenőrzik

Hosszú Katinkát, Milák Kristófot vagy a rendkívül sikeressé vált gyorskorcsolyázókat, a Liu testvéreket hányszor szűrik?

Rengetegszer! Állandó és folyamatos a jelenlét. Katinkát például nem csupán a MACS, de a Nemzetközi Úszószövetség, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség egyaránt sokszor ellenőrzi egész évben, a versenyekről nem is beszélve.

Tehát a Hosszú Katinka szintű versenyzőket egy évben akár húsz alkalommal is szűrik?

Akár sokkal többször is… Bőven! Lens Amstrong panaszkodott a lebukása előtt nem sokkal arra, hogy akadt olyan hónap, amikor harminc mintavétele volt. Tehát naponta! Ez persze extrém, de hogy egy világklasszistól havonta két-három mintát levesznek, az simán belefér. Pláne egy olimpiai évet megelőzően. Név nélkül, volt olyan versenyző, akitől csak a 2017-es budapesti vizes vb ideje alatt hatszor vettünk mintát.

Annyira gyanús volt?

Nem. Ennyire sokszor nyert vagy javított csúcsot.Végezetül kanyarodjunk vissza ahhoz, amivel kezdtük. A látszólagos szélmalomharchoz.

A doppingháborúban a rossz fiúk milyen új módszereket fejlesztettek ki? 

A rosszfiúk most egyértelműen a géndoppingban utaznak. Az a legijesztőbb, hogy ha egyszer beavatkozunk a génállományba, azt nem lehet visszafordítani. Lehet, hogy szörnyű következményei és eredményei lesznek. Sokszor érzem úgy, hogy a sportolónak halvány fogalma sincs arról, mit szed. 

És a doppingháború jó oldalán állók miben reménykedhetnek?

Forradalmi újdonság várható a géndopping elleni harcban. Egy új génszekvencia mérő módszert dolgoztak ki, amit egyelőre hétpecsétes titokként őriznek, jelenleg akkreditálás alatt áll. Ez elsősorban az állóképességi sportágakat fenyegeti…

Ahol az oxigénfelvevő képességnek hatalmas a jelentősége?

Igen, egyértelműen. És ebben a harcban hatalmas áttörést várunk. Éppen ezért 2020-ban nemcsak a nyári olimpián, de már a kijutáshoz, a kvótaszerzéshez kapcsolódó versenyek során levett mintákat is hosszú évekre meg kell őrizni, mert ha a WADA-szűrőn átmegy ez az új vizsgálati módszer, akkor visszamenőleg ezeket is át fogják futtatni. 

Húsz magyar eset az idén… Ennek tükrében a jövő évi olimpiát tekintve  van miért izgulnunk? Eleshetnek nagy nevek?

Jós nem vagyok, és őrt sem tudunk állítani minden sportolónk mellé huszonnégy órában. De ha azt nézem, hogy a sportolóinkat ugyanazokkal a módszerekkel tudjuk ellenőrizni, mint amilyenek az olimpián is lesznek, és hogy a mintánkat a világ legjobb laborjai közé tartozó osztrák partnerünk vizsgálja, akkor azt hiszem, nyugodtan alhatunk.