Az apák kizsigerelése helyett a megbecsülésre kell helyezni a hangsúlyt

Interjú2018. dec 29.Lippai Roland

Társadalmi berögződések és a gazdasági szereplők korlátolt gondolkodásmódjának egymást erősítő hatása is akadályozza a magyar férfiakat apaszerepük maradéktalan megélésében. Korunk apaképe a lúzer és az agresszív macsó skáláján mozog a témáról való egyre nagyobb nyilvánosságot elérő beszéd sem feltétlenül a pozitív változást segíti. A munkaadók apafókuszú szemléletváltása a jelenlegi kizsákmányoló attitűd helyett bármelyik vállalatot az egekbe repítheti. Szókimondó interjú Léder László pszichológussal a szülői létről és a munkáltatók gondolkodásáról, az apaság hamis prófétáiról.

Az apaság kérdése trendivé vált napjainkra. Elégedett a helyzettel?

Természetesen nem vagyok elégedett. Szerintem a trendiség egyszerre jelent esélyt és veszélyforrást is. Úgy gondolom, hogy az apaság kultúráját európai szinten is újra kell teremtenünk, ám mélyen hiszek abban is, hogy minden nemzetnek megvan a sajátja, tehát ki kell találnunk a magyar apakultúrát is. A trendiség ebben az esetén esélyt jelent, hiszen fontos, ha erről a kérdésről egyre több szó essen.

Azt viszont veszélyes tendenciának látom, hogy a témával kapcsolatban megjelent a hamisság s azzal együtt a hamis próféták is aktivizálódtak. 

Utóbbiak tudományos alapok nélkül, városi hiedelmek, klisék alapján beszélnek az apaságról. Pedig most az alapozás idejét éljük, az alapnak pedig tisztának és szilárdnak kell lennie. Az Apa Akadémia is csak hiteles kutatási adatokat és a valós életből érkező megoldásokat vesz fontolóra.

Az apaságot illetően mit jelent a hamis próféta státusza és a hamisság?

Számos megjelenési formája közül a két legszörnyűbbnek az úgynevezett „cuki apaságot”, illetve a „macsó apaságot” tartom.

Az meg milyen?

A cuki apaság egy nagyon fogyasztható, mézesmázos, hamis képet mutat az apáról, ami az egész ügyet rossz irányba viszi. Ezzel párhuzamosan pedig nem tudunk kilépni az apátlan világképből s még mindig úgy gondolkodunk a családról, hogy az valójában csak az anya és a gyerek jelentette közösség, apa persze segítsen, ahol tud, de valójában „nem tartozik hozzánk”.

A társadalom pedig egy olyan szatellitként tekint az apára, amelyik kering a család nevű bolygó körül B-kategóriás tényezőként. 

E cukisággal együtt jár az inkompetencia is, hiszen apa nem csak ügyetlenebb anyánál, de kevésbé kompetens is, akik így megint csak anyának kell edukálnia és támogatnia. Szerintem az apátlan világkép akkor törik össze, ha a társadalom teljes mértékben elhiszi és elfogadja, hogy az apa biológiailag és pszichológiailag az apaszerepre determinált, abszolút kompetens ember; el tud látni egy újszülöttet, tudja menedzselni a családi életet és helye van a gyerek nevelésében is. A „macsó apaság” pedig a modern apaságban véli felfedezni az elveszett férfias szerepkört. Ezzel az a baj, hogy macsóságot Hollywood-ban találták ki és pont a valós férfi viselkedést teszi lehetetlenné.

Nem kapta még meg, hogy sötéten látja a helyzetet?

Gyakran hallom ezt, amire mindig azt válaszolom, hogy optimista ember vagyok, viszont az apa-helyzet egyáltalán nem rózsás. Pszichológusként is tudom: a klinikai szemlélet és fejlesztés alapja a kegyetlenül őszinte diagnózis. Viszont, ha a diagnózis felállításánál finomkodunk, abból csak további problémák adódnak.

Ha már az őszinte diagnózisnál tartunk… a szülővé válással kapcsolatban valóban csak a cuki-bájos oldal jelenik meg, miközben ez a folyamat, összességében a családdá válás folyamata szép, de egyben nehéz út is, amelyen a szorosan vett magánélettől kezdve az döntések szabadságfokáig minden átalakul. A plakátokon, az erről való beszélgetéseken mindez nem jelenik meg, nem készítik föl a leendő anyákat és apákat arra, hogy mennyi mindennek kell majd egyszerre megfelelniük – s nem biztos, hogy mindenben a topon tudnak majd lenni.

Ezzel nehezen tudnék vitatkozni. Amikor a család elmegy vakációzni – ami nyilván egy meghatározó élmény – azt is gondosan megtervezik. Sorra veszik, hogy melyik utazási irodával szerződnek, milyen biztosítást kötnek, olyan helyre utazzanak, ahol jó eséllyel nem rabolják ki őket. Tehát egy kéthetes vakáció alkalmával is akár több tucatnyi tényezőt kell figyelembe venni, azokra felkészülni. A családalapítás, a gyermekvállalás a legtöbb ember életében a csúcspontot jelenti, az elérhető legmagasabb érzelmi állapotot. De ahhoz, hogy ez tényleg egy fantasztikus érzés legyen, nagyon komoly felkészítésre lenne szükség. Amiben régen akár egy egész falu segített egy családnak, azt ma két embernek kell elvégeznie, hiszen megszűntek a nagycsaládok és a közösségek is gyenge lábakon állnak. Emellett elképesztő módon felgyorsult a modern ember életmódja, magával hozva addig nem ismert komplex feladatokat is. Tehát nem csak saját apakultúránkat, hanem a modern magyar családkultúrát is ki kellene találnunk.

A családi életre való felkészítésben kiknek, vagy milyen intézményeknek szánna szerepet?

Meggyőződésem, hogy a munkahelyek nagyon sokat tehetnének ebben a kérdésben.

Tehát a cégvezetőket és HR-es munkatársakat is fontos lenne megnyerni az apa-ügynek. Ugyanakkor van egy kitűnő védőnői hálózatunk, jó lenne oda is becsempészni az apák felkészítését. 

Az óvoda pedagógusi és pedagógusi szakokon a férfikvóta alkalmazásától sem riadnék vissza. Először a segítő szakmában dolgozókat kellene az apa témában felkészíteni, hogy aztán ők maguk segíthessenek. Ugyanez igaz a szülészetben dolgozók vagy éppen a válóperes ügyekben érintett szakemberekre is.

Másodszor említi a magyar apakultúrát, ami kissé sarkítva, de jelentős részben így néz ki a társadalom szemében: apa reggeltől estig dolgozik, majd hulla fáradtan hazaér, ciccent két doboz sört, tévézik, majd lefekszik aludni.

Van ilyen is persze, de ez a kép nem igaz. Amikor arról beszélünk, hogy rossz apa valaki, akkor pszichológusként és a kutatások alapján is azt tudom mondani, hogy nincs több rossz apa, mint rossz anya. A „milyenség” személyiségfüggő és az élettörténet kérdése, így nem lehet általánosítani. Az ember érettsége, családcentrikussága s hogy milyen szülői modellt hoz magával nemileg nem determinált. A férfi családjával való viselkedése elősorban társadalmi kérdés, tehát hogy a közösség mit vár el tőle s miben támogatja. A 2008-as válság óta a magyar férfiakkal szemben például nőtt a kenyérkereső elvárás.

De emellett – és a friss adatok alapján is – azzal a nyomással is meg kell küzdenie, hogy miközben keressen elég pénzt, töltsön elég időt a családjával, legyen jó férj, legyen jelen.

Valóban megvan ez a kettős elvárás, ami tényleg inkább erősödik. Ez a „satu” nagyon erősen szorongatja a férfiakat, amin mindenképpen lazítani kellene, mert így nem lehet sem az apa-, sem más szerepeket jól ellátni. Rendszerproblémákról van szó.

Az ezzel kapcsolatos médiarepezentáció az nőket, az anyákat is nyomasztja, hiszen ők is azt kapják: mindig tökéletesnek, frissnek, vonzónak kell lenni. Miközben azért a mindennapok hajtása egészen más. E kettősség képes feszültséget generálni az elvárások és a mindennapok valósága között?

Nagyon károsak a médiában megfigyelhető folyamatok, főleg, hogy a mai fiatal generációk a férfi-nő, apa-anya szerepekkel kapcsolatban tájékozódás szempontjából erős médiaorientációnak vannak kitéve, miközben hamis szülői képpel találkoznak.

Eleve tudjuk, hogy a párok felkészületlenek, gyermekvállalás után nehéz élethelyzetbe kerülnek magas depressziós és kiábrándultsági aránnyal – kevés szó esik a férfiak depressziójáról, ami apává válásuk idején őket is elérheti. 

S itt jön be a média: a közösségi oldalakon, összességében az interneten, vagy a televízióban minden tökéletes. A friss szülőket beszippantja ez a kép s még szerencsétlenebbnek érzik magukat. Ha egy átlagember körülnéz, nagyon kevés fogódzót talál a családi élettel, a szülői léttel kapcsolatban.

Maguk a szülők – tehát a pár tagjai – hogyan tudják önmagukat és egymást átsegíteni a nehezebb időszakokon?

Azt gondolom a felkészített szülő-páros erős team lehet. Ha egy példát mondhatok: az Apa Coaching során elmondjuk, hogy egy apa ne gondolja, hogy normális elvárás az, hogy a párja élete néhány évét a szobában töltse gyermekeivel és hogy addigi életét sutba dobva hirtelen szuper anyává váljon. Az anyáknak pedig elmondjuk, vigyázzanak az apára, mert a kisgyermekes apák sokszor többet dolgoznak mint kellene és gyakran depressziósok lesznek, éppen azért mert kettős terhelés alatt – család és munka – kell lavírozniuk. Hamar rossz munkaerő és elviselhetetlen férj lehet belőlük.

Sokan járnak szakemberekhez is, akár valamilyen speciális coach-hoz, vagy éppen pszichológushoz, de nem mernek róla beszélni még a szűkebb környezetükben sem, mert félnek a megbélyegzéstől. Vagy tévednék?

Nem téved, általános jelenségről van szó. Egyrészt mikor gyermekünk születik, a populáris média szerint rózsaszín felhőben kellene lebegnünk, de a valóság ennél összetettebb. Ha segítséget kérek, akkor lehet, hogy megbuktam a szuper apaság, anyaság versenyen? Pedig a segítségkérés már több mint fél siker, sok házasságot meg lehetne menteni könnyen elérhető, nem túl drága tanácsadói segítséggel.

Szinte naponta lehet belefutni olyan tartalomba, vagy eseménybe, ami a nők anyává válását és munkaerőpiaci, magánéleti konfliktusait elemzi. Ugyanez a kérdés a férfiak esetében még mindig inkább tabuként jelenti meg, egyszerűen megfagy a levegő, ha e téma előkerül. Miért alakult ki ez a féloldalasság s miképpen lehetne ezen változtatni?

Igazi tabu, amibe jól beleragadtunk.

A család női feladat, a rendes apa pedig megkeresi a pénzt. Ha kicsi a gyerek? Akkor még többet dolgozik, ahogy egy rendes apától az elvárható. A probléma, hogy a családmenedzsment és a gyereknevelés sok százezer év óta több emberes feladat, illetve, hogy az apák természetesen ilyenkor teljesítenek a legrosszabbul a munkahelyeken.

A kutatások szerint azok az apák, akik otthon is megélhetik az apai szerepet sokkal motiváltabb munkaerőt jelentenek, mint a családtól lélektanilag elszakítottak.

Sokszor hallani a családbarát szemléletről, még díjakat is osztanak, bár kérdéses, hogy mindez milyen mértékű apafókusszal bír. Ön szervezetfejlesztő tréner, illetve apacoach is – mik a tapasztalatai e téren?

A válaszom szomorú lesz, én magam nem ismerek apa barát munkahelyet. Egyről hallottam, ahol van valamiféle apa-támogató program, de többről nem tudok. 

Ami elgondolkodtató, hogy a svéd tapasztalatok is hasonlóak, a versenyszférában nem nagyon örülnek a kieső apáknak. Nagyon káros ez a szemlélet, avíttnak is mondható. Sok esetem volt, ahol kisgyerekes apák, kitűnő szakemberek tűntek el a rendszerből, mert nem támogatta őket a vállalati kultúra. Az apák támogatása nélkül az anyák támogatása nem sokat ér. Szerintem a munkaadók azzal, hogy nem figyelnek eléggé a szülők „speciális igényeire”, saját maguk alatt is vágják a fát, hiszen az ember életében a család jelenti a legfőbb erőforrást. Az ott keletkezett pozitívum megjelenik a munkahelyeken is, hiszen a dolgozó motiváltabbá válik, szívesebben jár be a munkahelyére, növekszik a teljesítménye. Sok kutatás bizonyítja ezt. Egy 2015-ös amerikai mérés szerint, ha az apa aktívabban tud jelen lenni a családjában, az nagyobb munkahelyi elégedettséget, de kevesebb munkahelyi konfliktust és felmondást hoz magával. Tehát ha egy férfi megtalálja magát az apaságában, akkor ő kiegyensúlyozottabbá válik, jobb lesz a munkateljesítménye és a céghez is lojálisabb lesz.

Ön szerint milyen az a munkahely, amelyik az apák igényeire is figyel?

Vállalati pszichológiai programjaink két nagy fókuszpontja a születés körüli időszak, illetve a párkapcsolati- vagy családi konfliktus helyzete.

Az előbbi teljesen világos: a gyermekük születésére váró apák támogatása például apa coaching programmal, rugalmas munkaidővel és egyéb egyénre szabott támogatásokkal nagyon hatékony lehet. A párkapcsolati és családi konfliktus tanácsadást azért érzem kiemelten fontosnak, mert sokszor válás és krízis megelőző hatása van. A férfiak jellemzően nem mennek el munkaidőn túl pszichológusi segítséget kérni, de ha ez elérhető és munka-magánélet coaching formájában felhasználható, a tapasztalataim szerint nagyon szívesen élnek vele.