Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

BÉT ELITE PROGRAM: TANULÁS ÉS NETWORK EGY HELYEN

Interjú2018. máj. 1.Növekedés.hu

Novemberig jelentkezhetnek azon cégek, amelyek részt vennének a BÉT ELITE Partnerség programjában. A gyakorlatilag MBA szintű képzést jelentő ELITE Program segít versenyképessé tenni a vállalkozásokat és felkészíti azokat befektetők bevonására - hangsúlyozza Lódi Kata, a BÉT Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának szakértője.   Kinek ajánlható az ELITE Program, mekkora árbevételű vállalkozásoknak érdemes jelentkezni rá? Mint a nevében is benne van, ez egy elite program. Vannak bizonyos kritériumok, amelyek pont azért vannak, hogy a programban részt vevő cégek hasonló gondolkodásúak legyenek. Többnyire három milliárdos árbevételtől érdemes jelentkezni. Ha kisebbek ennél, de legalább 1-1,5 milliárdosak, akkor a növekedési ütemüknek évi 10 százalékosnak vagy afelett kell lennie. De ezek csak számok, és mindig egyedi mérlegelés tárgya, ki lehet ELITE tag. Megvizsgáljuk azt is, milyen a vezetés hozzáállása, van-e független menedzsment, mennyire ambíciózusak, szeretnének-e szintet lépni, milyenek a jövőbeli terveik, milyen a múltbeli teljesítmény. Akiben megvan a kellő nyitottság arra, hogy tanuljon, fejlődjön, azzal érdemes elkezdenünk beszélgetni. Milyen hosszú program ez? Két éves. Részben itthon, részben Londonban vannak a képzések, illetve online is van tananyag. Ez maga a képzés része, de az, hogy később a cégek mennyire veszik igénybe az egyéb lehetőségeket az aktivitásukon és hozzáállásukon múlik. Vannak ugyanis alumni programok, számos networking esemény, amelyre mindig meghívást kapnak. Ezért mondjuk, hogy ez több, mint képzés, hiszen a tanuláson túl komoly kapcsolatrendszerre is szert lehet tenni, de ez tényleg a cégeken múlik. Mit jelent az, hogy nemzetközi a program? A londoni tőzsde leányvállalataként működő Elite Spa-val van együttműködése a BÉT-nek. A nemzetközi azt is jelenti, hogy Európa több országából érkeznek a “diákok” Londonba tanulni. Vannak vizsgák? A számonkérést nem kell olyan komolyan venni, a tanítás nem porosz rendszerű, nincs felelés, vizsga, dolgozat. Maga a képzés is rendkívül interaktív. Valójában azt nézik mindig, hogy van-e fejlődés az adott cégnél. Az online munkavégzés során a cégek kis csoportokban dolgoznak, kiválasztanak maguk közül egyet – mindig más vállalkozást – és az lesz az esettanulmány tárgya. Nagyobb megmérettetés a második év végén van. Mindenki elkészíti a saját üzleti tervét, és lezárásképp valós befektetőknek adják elő azt, amit tanultak. Ez azért fontos, mert bár nagyon jó cégekről van szó, kiválóan értékesítik saját terméküket, de nagyon sokan nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy hátrébb lépjenek egyet és termékként tekintsenek a saját cégükre. Itt most ezt kell tenni, és vizsgaképp végül eladni saját cégüket. Kinek ajánlható a program, a tulajdonosnak, vagy a beosztottaknak? Vezetőkre, tulajdonosokra van szabva. Az a fontos, hogy döntéshozók vegyenek részt benne, de a cég iratkozik be és nem egy magánszemély. Ennek az az előnye, hogy többen is részt vehetnek benne. Az egyik képzésre például a tulajdonos megy el, a pénzügyire a gazdasági vezető, a vállalatfejlesztésire a HR-es. De arra is van lehetőség, hogy ne egyedül, hanem többen menjenek egy-egy képzésre egyszerre. A cégvezetők számára is hasznos, hogy kiszakadnak a mindennapokból, külső nézőpontból tudnak tekinteni a vállalkozásukra. Összedugják a fejüket egymás között is, és a többiekkel is beszélgetnek, tapasztalatot cserélnek. Nagy értéke a Programnak, hogy a cégvezetők egymástól is tanulhatnak. Mennyire kell tudni angolul? Londonban angolul folyik az oktatás, a budapesti kiegészítő modulok pedig magyarul vannak. A szakzsargontól azonban nem kell megijedni a cégek a legváltozatosabb iparágakból érkeznek, a legváltozatosabb szakmai háttérrel, mindenki számára érthető a nyelvezet. Mi az ELITE Programban való részvétel előnye? Az ELITE Program segíti a szintlépést, a cégvezető megtanul saját cégére kívülről tekinteni. Jól tudja majd eladni saját vállalkozását. A képzés része rendkívül előnyös, mert a 10 modulnak köszönhetően a Program mindazzal foglalkozik, amire egy fejlődő vállalkozásnak szüksége lehet: stratégiaalkotás, innováció, nemzetközi piacra lépés, szervezeti modellek, vállalatirányítás, tőkebevonási lehetőségek, üzleti terv készítés és így tovább. Továbbá a nemzetközi a csapatnak köszönhetően egymástól is tanulhatnak, kapcsolatrendszerüket színesíthetik. Muszáj tőzsdére menni annak a cégnek, amely belép a programba? Nem, ez tőkesemleges. Nagyon fontos alapvetése a Programnak, hogy ne legyen benne kényszer. A résztvevők a finanszírozás széles tárházával megismerkednek. Vannak olyanok, amelyek tőzsdére szeretnének menni, és szeretnék, ha cégük tőzsdeképessé válna, de vannak sokan, akik például a generációváltás miatt jelentkeztek. Sok esetben a második generáció vesz részt a Programban, pont azért, hogy kapjon egy struktúrát, amely szerint majd vezetnie kell a vállalatot. Mennyibe kerül a részvétel? Az éves tagdíj 10 ezer euró vállalkozásonként, de azt gondoljuk a cég részéről az igazi ráfordítás a menedzsment idő, energia amit a Programra szán. Mikor lehet jelentkezni? Egy évben kétszer indul a Program. Május 3-án indult az idei első, novemberben pedig újabb képzés kezdődik, már arra is lehet jelentkezni. Kamasz Melinda