Eisenkrammer: a kerékpárverseny tévés közvetitése a leghatékonyabb országimázs

Interjú2021. máj. 8.Kamasz Ervin

Május 12-én rajtol a Tour de Hongrie, az év egyik legrangosabb magyar sporteseménye. A pandémiáról a verseny gazdasági hátteréről kérdeztük Eisenkrammer Károlyt, a verseny főszervezőjét.

Mennyire viselte meg a koronavírus járvány a kerékpársportot?

Nagyon. Tavaly felborult a teljes versenynaptár, elmaradtak olyan, több mint 100 éves versenyek is, amelyeket még a második világháború alatt is megrendeztek. Ami maradt, azok új időpontban, összetorlódva lettek megszervezve, a csapatok közül sokan visszaléptek a már elindult versenyektől, vagy mert nem volt biztosítva a Covid eljárásrend, vagy mert megfertőződtek… De ennek ellenére mégis működőképes maradt a sportág, köszönhetően annak, hogy sok szervező a nehézségek ellenére is meg tudta valósítani a versenyét – köztük mi is.  Az idei év sem lett könnyebb, de már legalább volt időnk felkészülni a nehézségekre, speciális elvárásokra.

Mennyire viselte meg a versenyzőket, más lett-e az edzésmunka?

A tavalyi korlátozások alatt sok országban nem lehetett a szabadban kerékpározni. Így a versenyzők nagy része görgőn végezte az edzésmunkát. 5-6 óra görgőn, több napon át, heteken keresztül, miközben kint a szabadban süt a nap – sokak borultak ki ettől. Alig várták a feloldásokat, és végre, hogy versenyezzenek. Tavaly ősszel aztán a sűrű, túl sűrű és feszített versenyprogram okozott problémákat, és a feszültségnek meg lett az „eredménye”. Ilyen sok bukás, és súlyos sérülés rég nem volt a profi kerékpársportban, mint tavaly.

Fotó: Tdh.hu, Vanik ZoltánFotó: Tdh.hu, Vanik Zoltán

Milyen, járványhelyzethez köthető szabályok vonatkoznak a nézőkre és versenyzőkre?

A 2020-ban kialakult Covid szabályok idénre finomodtak, és részben szigorodtak. A versenyeken folyamatosan tesztelik a versenyzőket, kísérőket, a teljes stábot a csapatok körül, ezzel tartják fent folyamatosan a „mezőny buborékot”. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabályai alapján a nézőket távol kell tartani a versenyzőktől, a célterületen megszokott szurkolói jelenetek megszűntek – ami nagyon rányomja a bélyegét a versenyekre, hiszen a profi kerékpársport az, amely egyébként a leginkább közel engedi a szurkolókat a versenyzőkhöz. Gondoljunk csak egy-egy nagyobb verseny hegyi szakaszára, ahol szétnyílik a tömeg a kerékpárosok érkezésekor.

Az idei versenyen is tekintettel kell lennünk ezekre a nemzetközi és hazai szabályokra. Ez alapján a célterületeken, a korábban kiemelt szurkolói helyeken korlátozzuk a versenypálya vagy például a díjátadók megközelítését. Ettől függetlenül a közel 800 km hosszú útvonal mentén számos helyen lehet találkozni a mezőnnyel, és szurkolásra is lesz lehetőség.

 Fotó: Tdh.hu, Vanik Zoltán

Mennyi az összköltségvetése a Tour de Hongrie megrendezésének?

A Vuelta Sportiroda könyvelője által látott számok alapján évi nettó 700 millió forint. De ez nem a teljes költség, hiszen nehéz számszerűsíteni azt a munkát, amelyet a partnereink beletesznek, például az MTVA, a Magyar Közút, vagy a Rendőrség és a városok értékes együttműködése.

A pandémiás helyzet növelte a verseny rendezésének költségét?

Szükség volt komoly átcsoportosításokra. Rengeteg közvetlen és közvetett járulékos költséggel jár a járványhelyzet. Közvetlen költség például a PCR és a gyorstesztek ára, de többszörösére nőtt a költsége például a külföldről érkező munkatársak utaztatásának – és örülünk ha egyáltalán találunk olyan repülőjáratot, ami egyáltalán felszáll.

Melyek a legnagyobb költségtételek és milyen arányban állnak a teljes büdzséhez képest? Például a televíziós közvetítés költségei, szállás, díjazás, útvonal biztosítása.

A legnagyobb tétel egyértelműen a média gyártás és a média megjelenések költsége. Média gyártás alatt értem azt az élő képet, amit a nemzetközi televíziók átvesznek. A gyártásban az MTVA, az Antenna Hungária mellett a kulcsszerepet egy kerékpárversenyekre specializálódott belga TV stáb, a VideoHouse viszi. Ők hozzák az élő adáshoz szükséges technikát, kamionokat, motorokat, repülőgépet és a helikopterre kerülő speciális eszközöket is. A csapatok meghívása és ellátása is jelentős tétel a kiadások között – hiszen minden csapatot a szervezők hívnak meg és a mi költségünkre kell megoldani a négycsillagos ellátásukat.

Fotó: Tdh.hu, Vanik ZoltánFotó: Tdh.hu, Vanik Zoltán

A jelenlegi gazdasági helyzetben mennyire volt nehéz támogatókat szerezni a verseny megrendezéséhez?

Óriási szerencsénk van, hogy a szerződéseink több évre szólnak. Ezek a hosszú távú, három vagy ötéves megállapodások jelentenek biztosítékot a stabil működésre. Köztük van az állam is, hiszen az EMMI Sport Államtitkársága és a Magyar Turisztikai Ügynökség nélkül nem tartanánk ott, ahol. Új támogatókat lehetetlen volt bevonni ez elmúlt másfél évben, és bizony többen vissza is léptek a megállapodásoktól – ami a járvány miatt kialakult helyzetben teljesen érthető. Több, betervezett fejlesztést, szolgáltatást el is kellett e miatt engednünk 2020-ban és a 2021. évi marketing terveink is visszafogottak.

Állami szerepvállalás nélkül lehetséges volna-e megrendezni a versenyt?

Nem. Egy nemzetközi kerékpárverseny szervezése lehetetlen az állam szerepvállalása nélkül. Ez nem csak a Tour de Hongrie esetében van így, minden versenyt támogat a régió, a térségi önkormányzat, a tartomány vagy az közvetlenül az állam – országa és versenye válogatja. Egy országúti körverseny az egyik legjobb és leginkább költséghatékony idegenforgalmi reklámfilm. Hiszen nem egy stadionban zajlik, hanem az utakon, a városokban a tavak szállodák mellett.

Fotó: Tdh.hu, Vanik Zoltán

Fotó: Tdh.hu, Vanik Zoltán

Az idei útvonalból kimaradtak olyan rajt és cél települések, amelyeket az utóbbi években megszoktunk.

Szeretnénk elkerülni a „megszokást”. A verseny rajt és célvárosi pozícióit évről-évre megpályáztatjuk, és még azoktól a helyekről is elköszönünk egy időre, ahol egyébként minden a legnagyobb rendben zajlik. Tesszük ezt azért, mert szeretnénk a verseny öt napja alatt minél több régiót bevonni, és eljuttatni újabb és újabb városokba a profi kerékpársportot. Ez egyrészt óriási plusz munka a szervezőknek (mert az „úgy mint tavaly” sokkal egyszerűbb lenne) de másrészt új kihívásokat jelent és folyamatosan fent tudjuk tartani a szurkolók érdeklődését – hátha jövőre az ő házuk előtt teker el a mezőny.

Miként élte meg ezeket a változásokat?

Nagyon várjuk már a május 17-ét, a verseny utáni pihenést. Egy év alatt a normális ügymenet többszörösét dolgoztuk, hiszen közben részt vettünk az előkészítésében egy majdnem magvalósuló Giro d’Italia-nak és megszerveztünk egy végül elmaradt tavaszi Tour de Hongrie-t. És a mostanira alig maradt hat hónapunk a megszokott 12 hónaphoz képest. Fáradt, de mégis nagyon lelkes a szervező csapat.

Az a tény, hogy Magyarországon egy ilyen rangos versenyt rendeznek, milyen pozitív hatással lehet a magyar kerékpársportra nézve?

Nehéz lenne elzongorázni a különbséget a Tour de Hongrie előtt és a mostani helyzet között. A 2015-től a Magyar Körverseny újraindításától 2021-ig eltelt hat évben időben olyan változás ment végbe, amire senki nem számított – még mi sem. 2015-ig nem voltunk jelen semmilyen módon a nemzetközi sportban, illetve próbálunk megkapaszkodni egy-egy lelkes csapattal, és lelkes szülőkkel, edzőkkel. De nem láttuk, hogy hova is lehet eljutni. Egy belga, egy olasz vagy francia (és sorolhatnánk) gyerek, amikor elkezd sportolni, akkor nagyon jó, ha közvetlenül látja maga előtt az utat: hogyan lesz ő Bajnokok Ligája meccsen góllövő, hogyan lesz úszó olimpiai bajnok vagy Tour de France szakaszgyőztes. A kerékpársportban nem volt átjárás a mi világunk és a nemzetközi profi világ között. Most ott tartunk, hogy két magyar is indul a Giro d’Italia-n, hat magyar versenyző is tagja ismert profi csapatoknak, és napi levelezésben vagyunk a Tour de France-t szervező ASO-val, és a világ elitjének számító csapatokkal. De ami ennél is fontosabb, hogy például a Kőbányai kissrácaink látják, hogy ez elérhető, megugorható, és van lehetőség eljutni a legmagasabb szintig akár innen kelet-Európából is.

A tavalyi gyöztes Valter Attila Fotó: Tdh.hu, Vanik ZoltánA tavalyi gyöztes Valter Attila Fotó: Tdh.hu, Vanik Zoltán

A Tour de Hongrie pályázik a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) magasabb besorolására. Amennyiben ez megtörténik, ez milyen előnyökkel és kötelezettségekkel járhat a szervezőkre nézve?

Ha megkapjuk a ProSeries licence-t, külső szemlélő számára lényegében ugyanaz fog történni, mint idén: ugyanilyen rangos csapatok fognak érkezni, és ugyanilyen lesz a média érdeklődése mint most. Az eltérés az lesz, hogy most ezért kínkeservesen kell kaparnunk. Tolakszunk és versengünk a csapatok kegyeiért és a médiafelületért. De a ProSeries garanciát ad arra, hogy mindehhez könnyebben hozzáférünk: a sztár csapatokhoz és a média is könnyebben ad nekünk idősávot. Mert azért azt tudni kell, hogy óriási a tülekedés, és nekünk nem csak a spanyol vagy francia verseny az „ellenfelünk” a médiában, hanem pl. egy tenisz ATP torna, vagy egy vívó világkupa is.

Fotó: Tdh.hu, Vanik ZoltánFotó:Tdh.hu, Vanik Zoltán

2020-ban Magyarországról rajtolt volna a Giro d'Italia ami sajnos a járvány miatt elmaradt. Lát még esélyt arra, hogy ezt valamikor a közeljövőben pótolni lehessen?

Én bízom benne, hogy még napirendre kerül, és Budapesten is láthatjuk a Giro mezőnyét.

Mit szól ahhoz, hogy nem lehet kapni biciklit a sportáruházakban, hozhatja-e ez azt, hogy többen érdeklődnek majd itthon a profi kerékpársport iránt is, akár nézőként, vagy a gyerekek többen mennek kerékpárosnak?

Érdekes helyzeteket teremtett a pandémia. A kerékpározás népszerűsége még inkább megugrott, egyrészt az egyéni, fertőzés- és kockázatmentes városi közlekedési lehetőségek miatt. Másrészt pedig a szabadidő eltöltésére kevesebb lehetőség maradt, és az emberek kiszabadultak – nagyon helyesen – a szabadba. Mindez együtt a kerékpársport népszerűségét is tovább emeli. Legalább ennyi eredménye legyen ennek az őrületnek, ha már így tönkretette a mindennapjainkat.