Franciaország csak egy államközi koalíció élén válhat Európa vezető erejévé

Az utóbbi hetekben tömkelegével jelentek meg videófelvételek a közösségi médiában arról, hogy a francia városok utcáit újra erőszakos tüntetések uralják. A nyugdíjkorhatár emelése ilyen mérvű ellenállást váltott ki a franciákból vagy más okai is vannak a megmozdulásoknak?

A szakszervezetek által szervezett tüntetések fő oka egyértelműen a nyugdíjreform, és az a kormányzati módszer, amellyel elfogadták azt a parlamentben. 2010-ben 60-ról 62-re emelték a nyugdíjjogosultság korhatárát, a jelenlegi politikai elit egy jelentős része pedig azzal kampányolt akkor, hogy visszavezetik az eredeti korhatárt. A most bevezetett újabb emelés (62-64) sokkolta az embereket. A csalódásból fakadó elégedetlenségre persze rátelepednek a megélhetés konkrét nehézségei is. Ide sorolható a 6 százalékos infláció, amelyet a különböző ártámogatások és ársapkák ellenére is megéreznek a franciák, ráadásul az élelmiszerár és az energiár inflációja 13 és 16 százalék körül mozog. Továbbá a francia jóléti állam kulminálódó problémái tovább gerjesztik az indulatokat, pontosabban az a széles körben megélt érzés, hogy a következő generáció már nem él automatikusan jobban, mint az előző.

A tüntetések intenzitása mögött tehát ott van az a több évtizede érlelődő düh és feszültség, amely feszíti a társadalmat.

A sárga mellényes mozgalom is erről szólt, amelynek létrejötte mögött nagyon összetett tényezők álltak, a problémákat pedig alapvetően nem megoldották, csak lefojtották.

Rengeteg fiatal vesz részt ezeken a tüntetéseken, ők is a nyugdíjkorhatár emelése miatt mentek utcára?

A fiatalok részvétele nem kivétel Franciaországban, hanem szabály. A különböző mozgalmakhoz gyakran csatlakoznak középiskoláskorúak is.

A fiatalság azonban ezúttal az általános forradalmi hevület mellett konkrétan attól tart, hogy a 64 évre emelt nyugdíjkorhatár még csak a kezdet, amikor sorra kerülnek, addigra tovább romlik a helyzet.

Az ellenzék is megmozdult az ügy érdekében, az Alkotmánybíróság elé vitték a nyugdíjreform kérdését. Néhány napig pedig kérdéses volt az is, hogy egyáltalán kihirdethető lesz-e a nyugdíjtörvény.

A kormányoldal az alkotmány minden "gyorsítási" lehetőségét felhasználva döntött a nyugdíjreformról, ezért az alkotmánybíróság eljárásjogi kifogások miatt akár blokkolhatta volna a jogszabály részbeni vagy egészbeni kihirdetését. De nem tette, csak olyan szabályokat dobott ki, amelyek a reform lényegét nem érintették.

Az is eldőlt, hogy a baloldal által referendum-kezdeményezését is elkaszálják.

Mi következik ezután? Macron képes lesz lecsillapítani az indulatokat vagy újabb hónapokig tartó tüntetéshullámra kell készülni?

Macron tévébeszédben reflektált a népharagra, megértését fejezte ki az ellenérzések miatt, mindezek mellett azonban határozottan kiállt a reform mellett. A sárgamellényesek mozgalmát is sikerült korábban ezzel a módszerrel elhalkítania, hamarosan kiderül, hogy ismét bejön-e a taktika. Macron stratégiájának része az is, hogy időt nyerjen,

a sztrájkalapok ugyanis fogynak, jön a nyár, a reform pedig átment az alkotmányossági szűrön és a parlamenten is.

Ettől függetlenül arra lehet számítani, hogy a nyugdíjkérdés 2027-ig - a következő elnökválasztáűsig - napirenden marad, különösen, ha az Alkotmánytanács átengedi a második népszavazási kezdemélnyezést. Ebben az esetben biztosan folytatódik a szervezkedés.

Több, mint négymillió aláírásra van szükség a népszavazás kiírásához. Más esetben ez lehetetlennek tűnő vállalkozás lenne, jelen helyzetben azonban az elégedetlenség olyan mértékű, hogy könnyen sikerülhet összegyűjteni a szükséges számú támogatót.

Az ellenzék profitál a jelenlegi helyzetből, kihasználják Macron szorult helyzetét?

A felmérések azt mutatják, hogy a Nemzeti Tömörülés az egyetlen ellenzéki erő, amely érdemben erősödni tudott az utóbbi időben, a párt és Marine Le Pen egyaránt növelte népszerűségét. A legfrissebb elemzések azt mutatják, hogyha most lennének a választások, akkor Le Pen már az első fordulóban bőven 30 százalék fölött teljesítene.

Macron népszerűségét ezzel szemben legfeljebb 26-28 pont körül mérik, ami jelentős csökkenést mutat, saját törzsbázisán kívül nincs érdemi támogatottsága.

Érdekesség, hogy a tüntetésekre alaposan rádolgozó, a konfliktus élezésének a stratégiáját választó baloldal nem tudott erősödni.

Macron legutóbbi elnökválasztáson is a nemzeti erők jelöltjével került szemben, az első fordulóban kis különbséget mutattak az eredmények a két jelölt között. Macron most bajban lenne?

Macron elnök még soha nem volt annyira nehéz helyzetben, mint most.

A nemzetgyűlési többsége már tavaly megingott, és a nyugdíjreform tovább gyengítette.

Párizsban folyamatosan azt találgatják, hogy meddig marad hivatalban Élisabeth Borne miniszterelnök, azaz az elemzők a kormány bukását sem zárják ki. Én sem tartom elképzelhetetlennek, hogy akár egy miniszterelnökcserére sor kerüljön, bár most minden jel arra mutat, hogy Macron egyelőre szívesen folytatná vele a közös munkát.

Belpolitikai szempontból Macron kiszolgáltatott helyzetbe került. Lehet, hogy keresztülerőlteti a nyugdíjreformot, azonban kérdéses, hogy hogyan lesz képes tovább kormányozni az országot alsóházi többség hiányában.

Ezzel együtt elnöki székét nem fenyegeti veszély, 2027-ig biztosan hatalomban marad, mozgástere azonban könnyen a végletekig beszűkülhet.

A pekingi látogatása után tett nyilatkozatai nagy vihart kavartak Amerikában és Németországban. Egyes források szerint az interjúban elmondott szavait a kommunikációs stábja kérésére tompították a megjelent szövegben. A stratégiai autonómia és az európai hatalmi pólus hangoztatásával megerősítheti belpolitikai pozicióit, akár egy új többség is létrejöhet Macron mögött.

Az európai szuverenitás gondolata valóban jól rezonál a francia társadalomban, legfeljebb abban van vita, hogy a nemzetállami és az európai szuverenitás hogyan oszoljon meg.

Macron a franciák hagyományos álláspontját fejezte ki a felháborodást keltő kijelentéseivel.

Az, hogy Európa ne váljon Amerika vazallusává, hogy a stratégiai autonómiára van szükség, egyfajta gaulle-ista alapvetésnek számít a francia közgondolkodásban. Ezek tehát egyáltalán nem új hívószavak. Az elmúlt években Macron folyamatosan érvelt a szuverenitás fontossága mellett.

Donald Trump amerikai elnöksége alatt persze könnyű dolga volt, mert az USA izolacionaista politikája miatt sokan úgy gondolták, hogy Európa tényleg csak magára számíthat.

A Biden-kabinet hatalomra kerülésével azonban Európában felerősödött az atlantizmus, az orosz-ukrán háborúval pedig újabb lendületet kapott.

Ez különösen igaz Kelet-Európára, ahol nem a közös európai hadsereg gondolata, hanem a NATO támogatottsága erősödött meg. Ilyen körülmények között Macron most konfliktust keresett, de a hazai terepen azonban más a helyzet.

A francia belpolitikában valóban mindig kifizetődő egy kis csörte az amerikaiakkal, a britekkel.

Úgy tűnik, hogy Macron Európában sincs egyedül a véleményével. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is osztja a különutas politikára vonatkozó nézeteit, illetve elmondása szerint több tagállami vezető is egyetért Macronnal.

Elképzeléseink lehetnek, ugyanakkor biztosan nem tudjuk, hogy kik a Charles Michel által említett egyetértő vezetők. A franciák viszont már biztosan tudják, vélhetően ezért is használta Macron a botrányt keltő kemény megfogalmazást.

Azt akarta elérni, hogy érkezzenek reakciók, megtudják, hogy hogyan néznek ki az erőviszonyok.

Párizsban most figyelik, hogy ki mit reagál, vagy nem reagál, nyilvánosan vagy a háttérben. A franciák számára fontos ügyekben egyébként akkor is lehet előrelépés, ha azt tapasztalják, hogy a nagy autonómia-koncepció most nem különösebben népszerű.

A háború árnyékában arról például aligha van érdemi vita, hogy Európának többet kell költenie védekezésre. Márpedig ez kulcseleme a macroni elképzeléseknek.

Úgy tűnik, hogy Macron politikája egyre több ponton találkozik a magyar kormány álláspontjával.

Emmanuel Macron és Orbán Viktor már jó ideje együttműködnek európai ügyekben, egyeztetnek egymással bizonyos kérdésekben. Nemrégiben a magyar miniszterelnök egy munkavacsorán vett részt az Elysée-palotában.

Az európai közös védelempolitika, az atomenergia kérdésében, a stratégiai autonómia tekintetében is közel áll egymáshoz a francia és a magyar álláspont.

Magyarország is részese az atomkoalíciónak, amelyek francia vezetéssel jöttek létre Európában, illetve a Paks II. bővítése kapcsán is felmerült, hogy mivel a Siemens egy irányítási rendszer exportengedélyét nem kapta meg a német kormánytól, a franciák léphetnek a németek helyére. A kétoldalú kapcsolatok egyre intenzívebbek, a külpolitikai helyzet pedig kedvező a kapcsolatok stabilitására nézve.

Időnként megjelennek arra vonatkozó találgatások, hogy Németország meggyengülése után Franciaország lesz Európa vezető ereje. Van ilyen francia törekvés?

Franciaországnak van egy határozott elképzelése arról, hogy milyen irányba kell vezetni Európát, azonban a jelenlegi helyzetben egyetlen európai ország sincs olyan helyzetben, hogy egyedüli vezető erővé váljék a kontinensen.

Jelenleg csak a különböző koalíciók tudják együtt érvényesíteni az akaratukat.

Franciaország elég aktív volt a szövetségalkotásban az elmúlt hónapokban. Erre azért is szükségük volt, mivel az utóbbi években Franciaország inkább pozíciókat vesztett, mint nyert. Ezeknek a visszadolgozása most a francia külpolitika egyik legfőbb célja. Több évtizeden keresztül német-francia tandemről beszéltünk, most viszont ismét sok a feszültség, s nagyon

sokszor azt látjuk, hogy a németek és a franciák sok esetben szembe kerülnek egymással, ellenérdekelt koalíciókat vezetnek.

Én úgy látom, hogy éppen most dől el, hogy lesz-e Franciaországnak elegendő mozgástere az európai ügyek alakításában vagy sem. Macron elnök keresi a lehetőségeket, hogy kezdeményezőként léphessen fel.

A francia esélyeket erősíti, hogy Franciaország az egyetlen európai atomhatalom, illetve az egyetlen, igazán ütőképes nemzeti hadsereggel is csak ők rendelkeznek.

A haderő megléte már csak azért is fontos, mivel Európa éppen azért nem válhatott eddig globális hatalommá, mert sem közös külpolitikája, sem az erős hadserege nem áll mögötte.

Kontinensünk gazdasági és demográfiai mutatók alapján komolyan vehető hatalmi pólussá válhatna,

azonban a két említett tényező hiányában nem válhat önálló geopolitikai játékossá.

Kire számíthat Franciaország szövetségesként Európában?

Ez részben az aktuális ügyektől függ. Más koalíciók jönnek létre energiapolitika, biztonságpolitikai és gazdasági kérdésekben.

Franciaország elkezdett alternatív szövetségeket összehozni, például ismét erősödik a mediterrán együttműködés iránti igény. Illetve már a háború előtt megpróbálta a kelet-európai pozícióit is megerősíteni.

Emlékezetes, hogy nem olyan régen a V4-es csúcson is részt vett. Ez arról szólt, hogy egy alapvetően német befolyási övezetben szerezzen partnereket Franciaország számára. Ebben Magyarország együttműködésére is számítanak, hiszen a német befolyás kiegyensúlyozása a másik fél érdeke is.