Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

GVH-elnök: „Ha egy szolgáltatás ingyenes, akkor az adatainkkal fizetünk”

Interjú2021. máj. 3.Végh Zsófia

Az eddigieknél rövidebb és korrekt fogyasztói tájékoztatókkal lehetne elkerülni, hogy adatainkat akaratunk ellenére használják - mondta a növekedés.hu-nak Rigó Csaba, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke. Tavaly 4,9 milliárd forintos bírságot szabott ki globális digitális szolgáltató cégek ellen a hatóság, mely egyre több lehetőséget ad a jogsértő cégeknek az együttműködésre, amivel akár a bírságot is kiválthatják.

Milyen hatással volt a járvány a GVH munkájára?  

A pandémia több ügyet hozott látókörünkbe: elsősorban különféle védőeszközöket (maszkot, fertőtlenítőt, kesztyűt, stb.) a világhálón reklámozó cég járt el tisztességtelenül, mely ellen a Versenyhivatal is fellépett. A járvánnyal kapcsolatban a hatóság részt vett egy átfogó uniós ellenőrzésben is, melynek eredményeképpen több millió megtévesztő hirdetés tűnt el olyan oldalakról, mint például az Amazon vagy Google.

2020 több szempontból fordulópont volt a GVH történetében – a járványtól függetlenül is. A működésének 30. évét ünneplő szervezet jelentősen változtatott a jogsértésekhez való hozzáállásán. A korábbinál jóval nagyobb a hangsúly az együttműködésen: lehetőséget adunk a vállalkozásoknak arra, hogy mérsékeljék jogsértésük következményeit.

Az eljárás alá vont cégek különböző vállalásokkal kompenzálhatják a fogyasztókat, s ha együttműködnek velünk és elkötelezik magukat a fair verseny mellett akár ki is válthatják a bírságot.

Hogyan?

A versenyhatósági ügyeknek két szakasza van: a vizsgálat (felderítés, bizonyítékgyűjtés), és a versenytanácsi eljárás szakasza. Utóbbi a GVH bizonyítékainak, illetve a cég érveinek mérlegelését jelenti, és a Versenytanács döntéshozatalával zárul. A döntéshozatal előtt a GVH szembesíti a feleket saját álláspontjával. A cégek legkésőbb ekkor dönthetik el, kívánnak-e együttműködni, vagy a határozat meghozatalát követően inkább bírósághoz fordulnak. Az együttműködés egyik módja a tevőleges jóvátétel: ebben az esetben a cégnek a versenyproblémát kompenzáló vállalásokat kell tennie, melyeket a hatóság szigorúan ellenőriz. Tavaly több nagyobb esetünk is volt, ahol a vállalkozások ezt az utat választották.

A Tesco ellen azért indul eljárás, mert az online vásárlás során gyakran helyettesítő termékeket szállított ki, ami a fogyasztók által megszokott, valódi webáruházi szolgáltatások esetén nem szokványos, azonban erről előzetesen nem tájékoztatta a vásárlóit.

A cég vállalta, hogy 407 millió forint értékű kötelezettségvállalása keretében valódi (futárszolgálatos) webáruházat fog üzemeltetni, előbb az eddigi szolgáltatásával le nem fedett területen (vagyis elsősorban vidéken), majd a teljes országra kiterjedően. A cég ezzel olyan egyedi szolgáltatás-bővülést jelentő vállalásokat tett, amelyek különösen hasznosak a jelenlegi járványügyi helyzetben, elsősorban a vidéki fogyasztók számára.

A másik nagyobb jelentőségű eset a Spar áruházláncot érintette. A jelentős piaci erővel rendelkező cég beszállítóival szemben egyoldalú feltételeket és díjakat állapított meg.

A GVH komoly, 1,5 milliárd forintos bírságot helyezett kilátásba, a lánc azonban ennél nagyobb értékben tett vállalásokat.

1,7 milliárd forint értékű beruházása eredményeként regionális beszállítói rendszert épít ki helyi magyar mikro-, kis- és középvállalkozásoknak: 6 regionális szállítói központ (Győr, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) létrehozásával segíti a helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelését, támogatva ezen termelők helyben maradását. Ezzel munkahelyeket is teremt, és vállalta továbbá, hogy a minőség-audit, a logisztika, a raktározás, és a marketing területén oktatással is segíti a beszállítók tevékenységét.  

Mekkora összegben rótt ki bírságot a hivatal 2020-ban?

Tavaly 106 versenyfelügyeleti eljárást fejezett be a hatóság (2019-ben 97-et). 69 összefonodás ellenőrzését hajtottunk végre, 29 esetben jártunk el tiszteségtelen kereskedelmi gyakorlat miatt, 4 versenykorlátozó megállapodással kapcsolatos ügyet fejeztünk be, 4 erőfölényes ügyet zártunk le. Százalékos megoszlásban 65%-24%-4%-4% az egyes ügyek aránya.

Az eljárások eredményeképpen összesen közel 8,5 milliárd forint bírságot szabtunk ki 2020-ban, melyre 2013 óta nem volt példa.

Bírság tekintetében a Booking.com szállásközvetítő oldalra kiszabott 2,5 milliárd forintos összeg tekinthető kiemelkedőnek. A kartellügyek közül egyet emelnék ki, melyben a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó tagjai rögzítették áraikat, jogsértő kikötéseket tettek, amelyek a kiközvetített munkavállalók számára is hátrányosak voltak, mivel megakadályozták, hogy jobb munkalehetőséghez, magasabb fizetéshez juthassanak. Az ügy 23 magyar és külföldi vállalkozást érintett. Nemcsak magyar, hanem külföldi vállalkozást is bírságolt a hatóság, ilyen volt az ALZA online webáruház, melyre közel 900 milliá forint bírságót rótt a GVH.

A rekordmértékűnek számító 8,5 milliárd forint bírság mellett a hatóság által befogadott összes kompenzáció meghaladta a 2,1 milliárd forintot. Összehasonlításképp maximális értéke eddig 400 millió forint volt,

s hogy ide eljussunk, erőteljesen változtatni kellett startégiánkon.

Mennyire veti vissza a cégek próbálkozásait a rájuk kiszabott bírság? Van ugyanis példa arra, hogy egy cégnek jobban megéri jogsértést elkövetni, és kifizetni a bírságot, mint a rossz gyakorlatot felszámolni.

A bírságnak komoly elrettentő hatása van. Ugyanakkor a GVH nyitott arra, hogy ha már megtörtént a jogsértés és az érintett cég együttműködik, akkor azt a törvényes keretek között értékelje.

Egy kartell-ügynél például, aki elsőként jelentkezik érdemi, döntő fontosságú bizonyítékokkal és információkkal és beismeri az összejátszást, mentesülhet a bírság alól, míg a második jelentkezőnél felére csökkenhet a potenciális bírság.

Ezzel azt próbáljuk elérni, hogy a cégek érdekeltek legyenek a titkos versenykorlátozások felfedésében, hiszen ehhez sokkal erősebb közérdek fűződik, mint a magas bírságösszegekhez. Ennek a szemléletmódnak a kiterjesztése évek óta folyik, nemcsak itthon, hanem az unióban is. Például az Európai Bizottság gyakorta tiltja el a feleket a további jogsértésektől, de nem szab ki bírságot. Ami talán hivatalspecifikus lehet, az az, hogy milyen mértékben engedi a hatóság az együttműködést. A GVH részéről az együttműködésre nyitottság eddig is működött, de nem ekkora léptékben. 

Az említett példák alapján az online kereskedelem és szolgáltatások hangsúlya jelentős.

A digitalizáció egyértelműen új kihívásokat hozott, a felhasználók és a GVH számára is. A hatóság elé kerülő esetek száma is magas, ám a látens sérelmek száma még nagyobb.

A globális digitális szolgáltató cégek ellen 4,9 milliárd forintos bírságot szabtunk ki 2020-ban, az ügyek bírósági szakaszban tartanak.

Az adatainkkal való fizetés Európa szerte komoly problémát jelent – a Viber ellen és a TikTok ellen is folyik emiatt eljárás. Számos fogyasztó nincs tisztában az általa kiadott adatok kiterjedésével és mértékével, az online szolgáltatók pedig nem teszik egyértelművé, hogy mivel jár egy-egy szolgáltatás.

Ugyanis, ha egy szolgáltatás ingyenes, akkor az adatainkkal fizetünk: ezt kellene tudatosítani a felhasználókban.

Bár nem könnyű fellépni ellenük, nem is reménytelen. Jelen pillanatban is folyamatban van EU szinten legalább 10 versenyfelügyleti eljárás. Az átfogó uniós szabályozásra még várni kell, de idén év elején megjelent két dokumentum, mely kijelöli a kereteket; az egyik a szolgáltatókra, a másik a piacra fókuszál. Úgy számolom, még legalább két év, mire a koncepció törvényi formát ölt, és kötelező erejű lesz valamennyi tagállamban. A szabályozás egyébként nem csak az adózást, ezen cégek adókönnyítési gyakorlatát érinti, hanem kitér a fogyasztók adatait fenyegető veszélyekre is.

Hogyan lehet elkerülni, hogy adatainkat akaratunk ellenére használják?

Az eddigieknél rövidebb és korrekt fogyasztói tájékoztatókkal. Ha jogszabály írná elő, hogy a digitális térben is megjelenő szolgáltatónak, a felhasználók számára közérthetően világossá kell tennie azt az üzleti modellt, amelyet működtet. Jelenleg a szolgáltatók közzéteszik a szöveges általános szerződési feltételeiket (ÁSzF), és nem engednek tovább lépni egy weboldalon, amíg el nem olvassuk, azonban ezt kevesen teszik meg. Inkább hajlamosak vagyunk azonnal kipipálni. Szinte senki nem olvassa el, mert hosszú és bonyolult, mivel a szolgáltatók jogszabálynak akarnak megfelelni, nem nekünk fogyasztóknak. Egy kimutatás szerint ha mindent végig olvasnánk, életünk során akár 200 órát töltenénk szerződési feltételek böngészésével.

Áttörést azt hozna, ha az ÁSZF mellett rövid, modern videóval vagy ismeretterjesztő infografikával magyaráznák el, milyen feltételek szerint működnek.

Itthon törvény híján hogyan lépnek fel a szabálysértőkkel szemben?

Az online tér felügyeletére középtávú digitális stratégiát alkotott a GVH, emellett figyelünk a napi gyakorlatokra.

Legutóbb az egyik gyermekem hívta fel a figyelmemet arra, hogy egy világhírű fejlesztő cég nem teszi világossá, hogy az operációs rendszer frissítésekor „belenyúlnak” a számítógép BIOS (Basic Input Output System) rendszerébe is.

Ha a frissítés közben áramszünet lép fel és elakad a folyamat, akkor komoly kár is keletkezhet, még az is előfordulhat, hogy egy asztali számítógép alaplapját ki kell cserélni. Ez nem egyedi eset, hetente érkeznek hasonló panaszok a fogyasztók nem kielégítő tájékoztatása miatt. A középtávú stratégián túl a GVH személyi állománya is komoly „frissítésen” esett át, hogy a digitális tér kihívásait jobban kezeljük.

Mesterséges intelligenciát jelenleg még nem alkalmazunk, de időszerűnek tartom, s eldöntöttük néhány új szoftver bevezetését is. A vizsgálandó adattömeg ugyanis hatalmas: tavaly 26 piaci szereplőtől összesen 7 terrabájtnyi adatot foglaltunk le.

Ez a mennyiség terjedelemben félmilliónyi fotónak vagy 700 mozifilmnek felel meg. Az uniós versenyhatóságok hálózatában, melynek mi is tagjai vagyunk, működik egy Mesterséges Intelligencia csoport. Ennek következő ülését éppen a magyar versenyhivatal szervezi. A tagállami versenyhatóságok együttműködnek egymással; a jó gyakorlatokat át tudjuk venni egymástól.