Gyógyszerek, hormonok, műanyagok a Dunában – Ezeket mind megisszuk

Interjú2019. jún 29.Palugyai István

Nagy port kavart az a napokban nyilvánosságra került kutatási eredmény, mely szerint a Duna tartalmazza Európában a legtöbb antibiotikumot. Két vízügyi szakember, a BME Vizi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének docense, Clement Adrienne és Licskó István címzetes egyetemi tanárral a Duna szennyezettségéről beszélgettünk.

A környezeti toxikológusok közelmúltban tartott nemzetközi konferenciáján megdöbbentő adatokkal rukkolt elő egy kutatócsoport, amely 72 ország 711 helyszínéről vett vízmintákat elemzett. Legfontosabb megállapításuk az volt, hogy a folyók antibiotikum tartalma gyakran, meghaladja az egészségügyi határértéket és Európában egy Bécsnél vett minta alapján a Dunát találták a legszennyezettebbnek. 

Licskó István: Tekintettel a mintegy tíz évvel ezelőtt átadott korszerű bécsi víztisztítóra, amely akkor Európa legkorszerűbb ilyen berendezése volt, s ma is az elsők között van, ráadásul arra a tényre, hogy a Duna nem tartozik Európa legszennyezettebb nagy folyói közé, még, ha néhány anyagnál kiemelkedő értékeket is mértek, ez nem jelenti, hogy a Duna nagyon szennyezett lenne. 

Clement Adrienne:

Az antibiotikumok, hormonok, fájdalomcsillapítók és más gyógyszerek megjelenése a természetes vizekben önmagában nem meglepő, a kérdés csak az volt, hogy a műszereink mikor tudják ezeket a nagyon kis mennyiségű szennyezéseket kimutatni.

Az említett eredmények tehát egyúttal az analitikai berendezések fejlettségét is mutatják. De a legújabb szabályozások is sokkal több anyagra írnak elő határértékeket, mint korábban. 

Ez a bécsi víztisztító például az antibiotikumokat ki is tudja-e szűrni a folyóból?

L.I.: Nem állíthatom, hogy képes rá, hiszen az ilyen szintetikus és biológiailag nem, vagy nehezen lebomló anyagokat egy bármilyen korszerű, de mégiscsak hagyományos szennyvíztisztító nem tudja eltávolítani. Kétségtelen, hogy léteznek már olyan tisztítási megoldások, amelyekkel ezeknek az anyagoknak a 80 százaléka is kiszűrhető, de ezek olyan drágák, hogy azt még a nálunk jóval gazdagabb országok sem tudják megfizetni. 

Állítólag Németországban és Svájcban próbálkoznak ilyen technológiákkal, de ott sem vezették még be ezeket a gyakorlatba, hiszen nagyon megemelné a vízdíjakat. 

L.I.: Ez pedig elkerülhetetlen lesz, de hosszabb idő múlva és csak a nagyon fejlett országokban. 

Mégiscsak aggasztó, hogy a kutatás szerint volt, igaz, a fejlődő országokban, ahol az antibiotikumok koncentrációja háromszázszorosa volt a biztonságos határértéknek. Honnan ez a globális és drámai növekedés?

C.A.: Mind az emberek túlzott antibiotikum használata, mind a nagyüzemi állattartásban nyakló nélkül, akár növekedésserkentőként alkalmazott antibiotikumok elterjedése is közrejátszik, de pontos felméréseket nem ismerek.

Az is biztos, hogy más értékek mérhetők nyáron és mások télen, egy járványos időszakban, amikor az emberek több antibiotikumot szednek. Az említett vizsgálat esetében is tudni kellene, hogy mikor történt a mintavétel, egy pillanatnyi helyzetről szóló pontmintáról beszélünk, vagy hosszabb ideig tartott a vizsgálat.

A Magyar Víziközmű Szövetség szerint egymillió liter vizet kellene elfogyasztanunk, hogy egy tablettányi gyógyszerhatóanyag kerüljön a szervezetünkbe, napi két liter, szermaradványokat tartalmazó ivóvíz felhajtásával pedig a folyamat 14 ezer évig tartana. Ám nem csak antibiotikumokról van szó és az MTA honlapján legutóbb azt írták, a mikroszennyezők együttes és hosszú távú hatásáról sem az emberi egészség, sem a vízi ökológiai rendszer szempontjából sincs elegendő ismeretünk. 

C.A.: Ez teljesen igaz, köztudott például, hogy a kommunális szennyvizekből származó hormonok meg tudják változtatni az élővizekben a halak ivararányát. Ráadásul bizonyos káros anyagok sokkal jobban fel tudnak dúsulni a halak szerveiben és húsában, mint amilyen koncentrációban a vízben voltak.

Egyik hallgatóm a diclofenac alapú fájdalomcsillapítók előfordulását vizsgálta szennyvizekben és vetette össze az eredményeket a fogyasztással, melynek növekedése exponenciális. Újfajta veszélyt jelentenek a különféle kozmetikumokból, például hidratálókból, arclemosókból, fogkrémekből, bőrradírból származó, polietilén alapú mikroszemcsés műanyagok is.

A jelenlegi technikákkal ezeket a szennyvíztisztító telepek szintén nem tudják kiszűrni, a tudomány egyelőre addig a szintig jutott el, hogy felismerte a vízben a jelenlétüket. Ezután jön majd a szabályozás és végül, már ahol képesek lesznek rá anyagilag, az eltávolítás. Ha komolyan vennénk, amit az uniós szabályozás, a Víz Keretirányelv mond a veszélyes anyagok élővizekben való határértékeiről, 2027-re a vizeinket jó ökológiai és kémiai állapotba kellene hozni. A vízben vizsgálandó anyagok száma pedig csak egyre bővül, az úgynevezett megfigyelési körbe bevont anyagok között már ott vannak a gyógyszerhatóanyagok is. 

És a keretirányelv előírásainak a hazai vizek milyen mértékben felelnek meg?

C.A.: Ökológiai szempontból a felszíni vizeink körülbelül 15 százalékban számítanak jó állapotúnak, ami az európai átlag alatt helyezkedik el. A veszélyes anyagok vonatkozásában nem állunk rosszul, de ennek részben az is az oka, hogy sok anyagot a laboratóriumaink zöme nem, vagy nem elegendő pontossággal tud mérni.