Gáncs Tamás: "Ha átrohanunk a karácsony ünnepén, akkor elfelejtjük, miről is szól" 

Mennyivel volt nehezebb a lelkészi szolgálat az idei évben?

Személyes sorsomat két dolog befolyásolta: tavaly novemberben született meg második gyermekünk, Dorka, aki igazi Covid-gyermek, hiszen fél évig rajtunk kívül senkit nem nagyon látott, még a nagyszüleit sem. A másik dolog, hogy október végén november elején átestünk a koronavírus-fertőzésen. Ez rányomta a bélyegét erre az időszakra.

A gyülekezetben pedig világossá vált, hogy ebben az időszakban vigasztaló egyházra van szükség, az emberek nagyon belefáradtak a koronavírus-járvány következményeibe, a lezárásokba, a korlátozásokba. Sokan voltak, akik  megbetegedtek vagy elveszítették egy-egy szerettüket a járvány következtében.

Sajnos sok covid-temetésünk volt, a legmegrázóbb talán az, amikor egy nálam fiatalabb hölgyet kellett eltemetnem. A gyülekezeti élet is hullámzó. Volt, amikor többen voltak az istentiszteleten, volt, amikor kevesebben. Akadtak, akik a mai napig sem tértek vissza, de akadtak, akik végig kitartottak. Ismét mások hol ott voltak, hol pedig inkább távol maradtak. Nagy öröm, hogy megjelentek újabb arcok is. Vagyis egy picit a feje tetejére állt minden. 

Miben változott az egyház feladata most? Eddig is sok magányos ember volt, ami különösen karácsony idején jelentett nehézséget számukra, most pedig itt volt a járvány.

Valóban, akik egyébként is magányosak, azok ebben az évben még magányosabbak voltak. A családosok esetében kétféle jelenséget tapasztaltam. Voltak családok, akiknek nagyon jót tett ez a lecsendesedés, többet lehettek együtt, szinte újra egymásra találtak. A másik oldalon viszont voltak nagy törések, sokan jöttek rá, hogy nem tudnak egy fedél alatt élni, vagy kiderült, hogy ki kire haragszik, ki kitől fél. Olyan történet is akadt, hogy egy idősebb gyülekezeti tag elhunyt, és felvetődött, hogy a gyerek vagy az unoka hozta be a fertőzést, ki a felelős. Az ilyen és hasonló történetek sokakat az egyházak felé irányítanak.

A személyes érintkezés hiánya sok mindenre rámutatott. Például nem tudtuk megszorítani egy bajba került testvérünk kezét, vagy nem volt lehetőség átölelni, amikor bajba került, vagy gyász idején.

Indítottunk egy nagyon sikeres kezdeményezést, a Márton-ládát, ahová a rászorulóknak rakunk ki élelmet, és amelyből szabadon vehet mindenki, aki úgy érzi szüksége van rá.

Nemcsak a hajléktalanokról van szó, itt Budán is vannak olyan családok, akik a rezsit még ki tudják fizetni, de élelemre esetleg már kevesebb jut. Egy másik sikeres kezdeményezés a biciklis angyalok volt. Ebben fiatal gyülekezeti tagok kerékpáron vittek apróbb csomagokat vagy például maszkokat a rászorulóknak. 

Az év során egy időben még istentiszteletet sem lehetett tartani, illetve még ma is vannak idősek, akik nem kockáztatják meg a személyes jelenlétet. Hogyan sikerült átvinni az istentiszteletek együttlétét az online térbe?

Érdekes, hogy az online istentiszteletek látogatottsága hűen tükrözte a járvány állását. Amikor erősebb volt a pandémia, akkor többen, ahogy viszont javult a helyzet egyre kevesebben vették igénybe ezt a lehetőséget.

Biztos vannak, akik még most is óvatosak, de nálunk az idősek döntő többsége már visszatért, igényli a személyes jelenlétet.

Mostanában inkább a fiatalok, illetve a családosok azok, akik inkább távol maradnak, minden bizonnyal érintettség okán. Vannak, akiknek nagyon bejött az online istentisztelet, mert a fürdetés vagy vasalás után meghallgatja az igehirdetést, de akadnak olyanok is, akik egyáltalán nem igénylik a templomba járást, de a spirituális tartalmat igen. Számukra nagyon jó megoldás az online jelenlét.

A mostani, bizonytalansággal és sokak számára félelemmel teli időszakban mit üzen nekünk a karácsony?

A kötetben megjelent egyik írásban a karácsonyt az ellentmondásos szeretet ünnepének neveztem.

Van ugyanis, akinek valóban a szeretet ünnepe, mert együtt van szeretteivel, de most sajnos sokan vannak, akiknek ez a szenvedés, a fájdalom ideje, mert elveszítettek valakit a járványban.

Milan Kundera ír a Lassúság című regényében arról, hogy az emlékezés a lassúsággal függ össze, a felejtés pedig a gyorsasággal. Vagyis így, az év vége felé le kell lassulnunk, bármennyire is nehéz ezt a mindennapi életben, a mindennapi rohanásban megtenni.

Mert a történet, hogy az Isten testté lett, és Betlehembe megérkezett a Megváltó, csak úgy érthető meg, ha az ember lelassul, és szinkronba kerül önmagával, így emlékezni tud, hogy miért is kapta ezt az ajándékot.

A másik oldalon ott van a kísértés, amit Kundera felejtésnek hív: ha átrohanunk ezen az ünnepen, akkor elfelejtjük, miről is szól, kiről is szól és kinek szól. Sokaknak ez most nagyon nehéz ünnep lesz, rájuk is kell gondolni.

Negyvenkét életjel című könyve bemutatásakor a lelkészek „dupla tolmács” feladatáról is beszélt. Milyen módon érdemes „lefordítani” a bibliai tanításokat, hogy célba érjenek a hétköznapi problémákkal küszködőknek a többezer éves üzenetek?

A nemrég megjelent kötetben negyvenkét írás, ennyi „életjel” szerepel, amely nagyrészt a járvány alatt íródott. Egy-egy igeszakasz kapcsán az élethez kötött szövegek, kortárs szerzőktől illusztrációkkal. A szám szimbolikus, és az is adta az apropóját, hogy idén lettem negyvenkét éves. Emellett Douglas Adams könyvének nagy rajongója vagyok, ott ez a szám szimbolikus. A kötetben található írások az Evangélikus Élet című lapban vezetett Élő Víz című rovatomban megjelent írások közül az első negyvenkettő. Azért döntöttünk a könyv kiadása mellett, mert szükség van a szolgálatunkban a vigasztalásra ezekben az időkben.

Sokszor éri az a jogos vád az egyházakat, hogy elbeszél az emberek emellett, és szerettük volna bemutatni, hogyan lehet betölteni a lelkészek úgynevezett duplatolmács funkcióját. A lelkészi feladat ugyanis sokszor hasonlítható a tolmácsoláshoz: ráadásul nekünk ebből a szempontból kettős a feladatunk, mondhatni, két fordításra is szükség van.

A Biblia tanításait, a történetet, ami kétezer éve a miénk a mai kor és azon belül is a hétköznapi élet szintjére kell lefordítanunk, hogy közelebb kerülhessünk mai hétköznapokhoz. A kötetben megjelent írások ezt a célt is szolgálják. 

(Címlapi kép forrása: Magyari Márton)