"Húsz előadás után kezdenek pénzt hozni a darabok"
InterjúÖnerőből képezte magát, darabjait, mint a Hófehérke, a Gladiátor, ma már a legnagyobb arénákban játsszák. Mostanában inkább zeneszerzéssel foglalkozik, de a színészet, rendezés, hangszerelés sem áll távol Mészáros Lászlótól. Mint a Növekedés.hu-nak adott interjúban mondta, időnként eszébe jut, szabad-e a családja egzisztenciáját veszélyeztetni ezzel a munkával.
Mennyire könnyű napjainkban kiemelkedni a zenei, főleg a musical világában?
Tizenhárom éves voltam, amikor megkaptam az első gitáromat. Gyakorlatilag ekkortól kezdődött az életemben egy új időszámítás. Lassan, önképzéssel elkezdtem megtanulni a zeneszerzés csínját-bínját, gitároztam amennyit csak tudtam, hozzá pedig énekeltem. Érettségi előtt lettem szakács, hiszen valamiből meg is kellett élni: elvégeztem a Gundel Károly Vendéglátói és Idegenforgalmi szakképző iskolát, Németországban is dolgoztam. Úgy éreztem, ez nem az én világom, úgyhogy az érettségi után a Shakespeare Akadémián színművészetet tanultam, és végül a Gábor Dénes főiskolán informatikát tanultam, de annyira ez sem nyert. Ilyen göröngyös úton át érkeztem a művészet kapujához. Ezek után kell feltenni ezt a kérdést, hogy könnyű-e kiemelkedni? A válaszom, hogy nagyon nem az. Igaz, hogy bármit csináltam, valahogy mindig a zeneszerzés mellé találtam vissza. Egy idő után már ebből éltem, a munkám a hobbim lett. Persze ahhoz, hogy pénzem legyen, folyamatosan képeznem kellett magam.
Mi adta a kezdeti löketet, impulzust?
A zene, a művészet szeretete. Létrehoztam egy kis színtársulatot Halásztelken, ahol színészkedtem, rendeztem, hangszereltem, ifjúságot tanítgattam, gyakorlatilag mindent csináltam. A Novum nevű formációval lépünk fel, kezdetben még csak gyerekdarabokban. Persze önmagát egy ilyen kis társaság nem tudja eltartani, főleg úgy, hogy bár nézők terén mindig teltházzal csináltuk az előadásokat, támogatást a megmozdulásunkra nem igazán kaptunk.
Egy gyerekelőadásért egy művelődési házban nem lehet tízezreket elkérni, mert nem jönnek el. Így egy-egy produkció gyakorlatilag a nulla és a veszteség között jött ki pénzügyileg.
A repertoár később bővült, 2013 és 2015 között bemutattuk többek között a Hairt, és a Drakula musicalt is, előbbinek újrahangszerelője voltam egy európai turnéhoz, utóbbinak már a zeneszerzője. Szép korszak volt, de lezárult. Az út tehát rögös, a nehézségekkel, a kiszámíthatatlansággal meg kellett küzdeni. Nem elég a tudás, sem a tapasztalat, szerencse is szükséges, az alázatról nem is besszélve. Ez egy olyan összetett szakma, hogy minden egyes lépést át kell gondolni. Sok veríték az, amit a néző egy-egy munkafolyamat végett az előadás végén lát.
Felsóhajtott. Szomorú?
Nem szeretnék erről a korszakról és a helyi problémákról beszélni, de voltak etikátlan lépések velem szemben, amit egy magamfajta érzékeny művész bizony megjegyez. Az vígasztal, hogy a környékbeli gyerekek még látatták színpadon a Micimackót, a Rumcájzot, a Padlást, a Mikulás álomországban vagy a Panka és az Álommanót. Volt, amelyiket én írtam, rendeztem, vagy csupán játszottam benne. Úgy gondolom, olyan társulat volt ez, hogy mindenki odatette magát szerelemből. Pazar közösség volt, de nem szűnt meg, csak épp szünetel.
Okozott-e nehézséget, hogy Mészáros László, egyszer csak önállóan zenét szerez majd egy aréna vagy egy nagyszínház kellős közepén találja magát, ahol a saját dallamait hallja vissza?
Nem tagadom, ennek feldolgozása pokoli sok vívódással járt és jár a mai napig. Első zenés darabjaimat a 2000-es évek elején írtam.
Képmutatás lenne, ha nagy szavakkal, érzelmes gondolatokkal csupán a lelki oldaláról beszélnék, hiszen abból nem kapok élelmiszert, a lányaimat nem tudom ruházni és etetni. Azt volt nehéz feldolgoznom, beáldozhatom-e a hobbim és a munkám miatt a családom anyagi egzisztenciáját, hiszen gyermeket akkor is kell nevelnünk, ha épp nem fut szekér.
Márpedig ebben a világban, egyszer fent, másszor lent. Most szerencsés időszakom van. A kisebb előadások korszaka lezárult, időközben a Sziget Színházzal kezdtem dolgozni, amely már új lehetőségeket nyitott meg. Bemutattuk például a Dózsa György a nép fia című musicalt Bikalon, fantasztikus és archaikus környezetben, monumentális díszletekkel, pazar szereplőkkel. Ezzel kezdetét vette az a rodshow, amely az előadásainkra máig jellemző. Így járjuk az országot a Draculával, a Hófehérkével, vagy akár a Gladiátorral.
Hiába a szerencse, ha verseny, rivalizálás van a szakmán belül. A kérdés az, hogy ez mekkora?
Le kell választani az ágazatokat, nem mindenütt egyforma. Ha lebontom színész szakmára, a rendező szakmára és zeneszerzés szakmára a tevékenységemet, akkor azt mondom, a legutolsó, a színházi zeneszerzés világa a legnehezebb, de itt vagyunk a legkevesebben. Olyat kell alkotni, amely remélhetőleg maradandó lesz. Úgy gondolom, ehhez értek a legjobban, ma már inkább ennek tartom magam, ezt űzöm professzionálisan, hiszen ebből élünk. És igen: arra vagyok a legbüszkébb, hogy ezt az egészet autodidakta módon tanultam, ilyen jellegű iskolába soha nem jártam. Egyik műfaj sem lebecsülendő, sőt, de musicalt alkotni kimondottan nehéz, hiszen összetettebb a feladat. Ez a része a zenész szakmának szerintem még nincs telítve.
De miért ennyire nehéz musicalt készíteni?
Tucatnyi betétdalt kell megírni, nem olyan mintha egy énekesnek készítünk egy slágergyanús számot, majd azt unalomig játssza a rádió, mi pedig jó esetben kapjuk a jogdíjat belőle. A számoknak zenei dramaturgiája kell, hogy legyen, figyelembe véve, hogy minden szereplőnek külön-külön motívuma van, amelyek sokszor ismétlődnek különböző hangulattal övezve. A leglényegesebb a jó összhangzat, dallamvezetés… nem csak a zenéhez, hanem a hangszereléshez is érteni kell.
Nehéz a köztudatban fennmaradni?
Igen. Számomra az nem játszik, hogy teljesítmény nélkül szerepeljek. Akik ezt vallják, azok csak „celebek”. Sajnos ez a szó elvesztette a tartalmát és rettenetesen negatív hordozású lett. Értéktelenek. És egy ördögi kör ez, hiszen valahogy fenn kell maradnom a köztudatban. Ezért akarok teljesíteni és értéket alkotni, a produktumnak valósnak kell lenni. De mint az előbb mondtam, a musical világában kevesebben vagyunk, a néző pedig eldönti, kér e belőlem, avagy nem kér. Ennél jobb szűrő nincs is. Persze nem elég csak önálló musicalt készíteni, barátom Szemenyei János színész, zeneszerző, rendező nevét is meg kell, hogy említsem, akivel számos színházi darabon, rádiójátékokon dolgoztunk és dolgozunk együtt, tényleg élvonalbeli és „valódi” művészekkel. Ha pedig musicalról beszélünk, akkor mint szerzőtársam sem hiányozhatott a Drakulából, amelynek bemutatója 2007-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt.
Többször beszélt a Drakuláról. Ez a kedvence?
Nem. Mindig az, amin dolgozom. A gyerekem – ennyi. Egy nagycsaládban sem lehet kedvenc gyerek. Most többfélén munkálkodom egyszerre, így nehéz a választás. Inkább csak annyi, hogy a Drakula amolyan lépcsőfokot jelentett a pályámnál. Itt éreztem azt, hogy igen, nekem ezt kell csinálnom: zenét szereznem, hangszerelnem.
Említette, összetett dolog a musicalírás. Hogyan készül a darab?
A megrendeléstől számított első két hétben sehogy. Ki kell, hogy tisztuljon az agyam, össze kell a tematikát magamban raknom. Majd egyre több motívumot játszok le a zongorán.
A párom mondja is gyakran, a dallamok nekem fentről jönnek, és ahogy a leülök a zongorához, szinte magától jön minden ötlet. Amennyiben van szerzőtársam, akkor vele közösen addig-addig „rakosgatunk” minden hangjegyet, míg meg nem kapjuk a legjobb, legideálisabb motívumot.
A munkába ekkor már bevonjuk a szövegírót és a dramaturgot is és folyamatosan egyeztetünk a megrendelővel is. Ez azért lényeges, mert ha nem működik a kommunikáció kettőnk közt, akkor könnyem mellé lehet nyúlni. A szöveg pedig úgy születik a dallamra, hogy „kamuangollal” halandzsázunk, hogy kijöjjön a szótagszám. Ezt lekottázom, és arra írja a szövegíró az igazi mondandót. Előbb tehát a zene, aztán a szöveg születik meg, de fordítva is szokott lenni. Kétféle szinopszist gyártunk, az egyik a zenére, a másik a szövegre, a dramaturgiai elemekre vonatkozik. Ahová legtöbbször a „beszállító” vagyok az Sziget Színház, vagy a Nemzeti Lovas Színház, illetve a Concert Europe. Ez utóbbi cég szervezi a nagyobb volumenű előadásokat. Mostanában az összes általam írt darab egyébként a musical és az opera mezsgyéjén mozog, és a klasszikus zenei megoldások mellett felhasználom a 20. és 21. század zenei termésének harmóniáit, zenekari és vokális effektusait. Érdekes és izgalmas zenei művek születnek, úgy gondolom, ezekhez fantasztikus szövegek és dramaturgiák párosulnak. Mindezek után jön a színpadra állítás, ahol nem kevés vita volt és van is – főleg a lovas színházzal. Számomra ugyanis, ha minden dalt lóról énekelnek, az inkább hasonlít cirkuszra, mint színházi előadásra, arról nem beszélve, hogy a nagy tér miatt a hang is késik, amely külön problémát okoz. Vezetőjükkel, Pintér Tiborral szoktunk ezen vitázni, mindketten másként látjuk ezeket a kérdéseket. Persze egy-egy produkció bemutatója után kibékülünk, különben egy évtized alatt már kicsináltuk volna egymást. A shownak pedig mennie kell.
Ha már szóba került a művészvilág és a vita, divatos téma lett a szexuális zaklatások ügye. Ön, mint alkotó, látja ennek hátrányát?
Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, de ez nem jelenti azt, hogy nem hallottam a botrányokról, főleg az Operett és a Vígszínházban történtekről. Úgy gondolom, nem zörög a haraszt… De miután semmiféle érintettje nem vagyok, ítélkezni sem fogok. Vegye úgy, és tartom is magam: no komment…
Mennyire éri meg ma zeneszerzőnek „szegődni”?
Magyarországon és nem Londonban, vagy Hollywoodban vagyunk, ne számítson ebből senki kastélyra itthon. Ne is Andrew Lloyd Webber lebegjen a szeme előtt. Mint mondtam, időnként megfordult a fejemben, szabad-e a családom pénztárcáját veszélyeztetni.
Szerencsére a jogokkal kapcsolatos fizetések tisztulnak, de ha azt vesszük, hogy egy-egy produkcióban akár több százan is benne vannak, akkor nem lehet a fizetésekkel játszadozni. Nagyon komoly büdzsét kell készíteni.
A bevétel kalkulálása függ például a stábtagok számától, a logisztikától, ha állatok is szerepelnek, akkor azok etetésének költségét is állni kell. Ezeket amelyeket felsoroltam, az előadás árát képezik. A színpadra állítás költségét pedig a producer intézi, azaz ő fizet engem és a szereplőket is, de a próbapénzt a táncosoknak is. Nyilván ha nem érné meg, akkor szerelemből senki nem csinálná. Általában ha egy darabot létrehozunk, a „matekozók” úgy tervezik, hogy legalább húsz előadás legyen, onnantól már van megtérülés. A darabjaim ezt a számot bőven túlszárnyalják, a Drakula már túl van a hatvanon is, de Hófehér is jól menetel.
Melyik darabja volt a legnagyobb költséggel járó?
Megint csak a Gladiátort említem, amely a legdrágább, de a legemlékezetesebb is volt a Papp László Sportarénában, amelyet 2015-ben mutattunk be. Közel százan dolgoztunk ebben a produkcióban, amelyhez én írtam a zenét.
Az Arénában elefánt, 60 ló, köztük lovas színészek keltették életre az ókori világot. Római szekerek, kaszkadőrök kápráztatták el a közönséget. Nem csak nekem, hanem a Nemzeti Lovas Színháznak is ez volt az eddigi legnagyobb produkciója. Az az érzés leírhatatlan volt, amikor az első akkordok elhangzottak.
Ott álltam ebben a hatalmas épületben és szólni nem tudtam. Lepergett előttem a gyerekkor, hogy honnan, hová jutottam. Ezt az érzést nem lehet elmondani. Ugyanitt debütált a Hófehérke is, szintén nem kis beruházással, és látványvilággal. Miután mindegyikben első, illetve felsőkategóriás előadók szerepelnek, ők sem ingyen vállalnak ilyen embert próbáló előadásokat.
Nem mehetünk el szó nélkül az idei év nagyobb produkciói mellett sem. Melyek ezek?
Hófehérke, amelyet szintén az Arénában mutattunk be és azóta is nagy az érdeklődés, járjuk az országot. Ez volt az első olyan gigamusical, melyben hangmérnök, korrepetitor, zeneszerző, és rendező is voltam. És már itt a Kincsem is, amely Mórahalmon most debütált hatalmas sikerrel. Ezek mind családi zenés darabok, korosztálytól függetlenül. Többnyire Lőrincz Andrea szövegíróval dolgozom, a csodaló történetét pedig én is hangszereltem. De készülünk még nagyobb meglepetésekkel és darabokkal, de erről még nem beszélhetek. Az egyiknek a tervek szerint ismét az Aréna a majd játékteret. Annyit azért elárulhatok, a jogok örökösével most tárgyalunk és úgy néz ki, megvalósulhat az ötlet. Az biztos, hogy hatalmasat szól majd és a visszaszámlálás megkezdődött.
BGA
