JátékNet-vezér: komoly kihívásokkal teli időszak elé nézünk

Interjú2020. jún. 11.Devecsai János

A forgalom apadására lehet számítani. Méghozzá úgy, hogy közben a gyenge forint miatt a kiadásaink is nőnek - mondta el a növekedés.hu-nak Őri Gergely, a JátékNet ügyvezetője.

Önöket most, hogy érinti a koronavírus-járvány?

Mint annyi más üzletágban itt is az látszik, hogy az online értékesítés elkezdett nőni, közben az offline és a nagykereskedelmi eladások pedig csökkenő pályára kerültek. Mi szerencsések vagyunk, mert nálunk ez a két trend kiegyenlíti egymást. Nagyságrendileg a forgalom nem változott érdemben.

Az év második felét illetően már sokkal több a kérdőjel.

Hisz úgy tűnik, hogy nehéz időszak előtt állunk. Sok ember elvesztette az állását, illetve jó pár helyen csökkentek a fizetések. Emiatt a forgalom apadására lehet számítani. Méghozzá úgy, hogy közben a gyenge forint miatt a kiadásaink is nőnek. A távol-keleti rendeléseket mi dollárban, az európaiakat pedig euróban fizetjük. Emellett rengeteg más költségünket például a bérleti díjakat is euróalapon álljuk.

Az ellátási láncok mennyire sérültek?

A hazai beszerzéseknél már tapasztaltunk hiányokat. A távol-keleti rendeléseknél még nincs ilyen probléma, de ez a jövőben sajnos változhat.

Mi mindenesetre a karácsonyi árukra már leadtuk a rendeléseket.

Az biztos, hogy komoly kihívásokkal teli időszak elé nézünk.

Kicsit eltávolodva a járványtól: itthon jellemzően mely játékok a legnépszerűbbek?

Az építőjátékok – tehát például a LEGO-k – igazi örökzöldnek számítanak Magyarországon. Újabban pedig a robotizált termékekre is óriási volt a kereslet. Ma már olyan játékokat is lehet kapni, amelyek nem csak, hogy pont úgy néznek ki, mintha egy sci-fi meséből léptek volna elő, de ráadásul különféle parancsokat is lehet nekik adni.

Emellett most már 10 éve reneszánszukat élik a társasjátékok.

A népszerűségük valószínűleg annak köszönhető, hogy egyrészt a társasokkal a gyerekeket hosszabb időre el lehet csábítani a telefon és a számítógép képernyő elöl, másrészt ezekkel nem csak a gyerkőcök, hanem a felnőttek is szívesen játszanak. A tavaly karácsonyi időszakban egyébként, kifejezetten jól ment a Szuper Mágikus Jinn. Ez egy állatfigura, amely a belé táplált program segítségével barkóbázni tud a gyerekekkel és kitalálja, hogy mire gondolnak.

Nem félnek attól, hogy az Amazon egyszer csak letarolja majd a piacot?

Most már 2012 óta vagyok jelen az e-kereskedelem területén. Mióta betettem a lábam erre a piacra azóta félünk az Amazontól. Aki ebben az ágazatban azt mondja, hogy nem tart tőlük az vagy nem őszinte vagy talán kicsit naiv. Viszont hiába ódzkodunk már régóta tőlük, egyelőre itthon nem jelentek meg. Ugyan hazánkba is szállítanak, de nálunk nem reklámoznak és magyar nyelvű kiszolgálásuk sincsen.

Helyettük viszont megjelentek más erős nemzetközi szereplők, például cseh és román vállalatok.

Az utóbbi években úgy általában mennyire volt kiélezett a verseny a játékpiacon?

Nagy a verseny, hisz ebben a szegmensben legalább 15-20 nagy szereplő van jelen, ráadásul az országban sok kisbolt is működik, amelyek ha épp nincs járvány helyi szinten komoly tényezők tudnak lenni. Mint a legnagyobb magyar játék webáruház, mi mindenesetre nagy hangsúlyt helyezünk a technológiai háttérre: szemben sok más konkurenssel nem bérelt szoftvereket, hanem saját informatikai rendszert használunk.

A rendeléseket pedig már a vásárlás utáni másnap kiszállítjuk.

Akkoris ha épp csúcsidőszak van és a Black Friday miatt a szokottnál tízszer nagyobb a forgalom és nem 500, hanem napi 5000 rendelést kapunk.

A JátékNet.hu idén 15 éves. Meséljen egy kicsit a kezdetekről!

A társaság az alapítás idején egy klasszikus garázscég volt. Két pár hozta létre: a Bognár és a Hankó házaspár. Előbbiek már korábban is internetes értékesítéssel foglalkoztak. Ővék volt itthon az egyik első e-kereskedelmi vállalkozás a SzoftverNet, ahol számítógépes programokat lehetett vásárolni. A Hankó házaspár 2005 idején épp gyereket várt: innen jött az ötlet a játék-értékesítéshez.

Az első hónapokban annyira meglódultak az eladások, hogy a két házaspár dobta is az addigi elfoglaltságait és mindannyian főállásban kezdtek foglalkozni a JátékNettel.

Végül eljött az a pillanat is, amikor már túl nagynak érezték a vállalatot: hisz időközben az alig pár fős cég 40 fősre duzzadt, a főszezonban pedig volt, hogy majdnem másfél száz ember dolgozott a társaságnál. Ezért végül eladták a JátékNetet. Én ebben az időszakban, 2015-ben kerültem ide, mint ügyvezető. Azóta egy magyar játékimportőr a Modell & Hobby Kft. felvásárolta a céget. Róluk tudni kell, hogy rengeteg magyar szereplőnek szállítanak játékokat: a partnereik közt ott van például a Spar, a Müller, az Auchan, rengeteg benzinkút, illetve jó pár kis játékbolt is. Nagykereskedőként szerettek volna megjelenni a kisker területén is, ezért vették meg a JátékNetet. A két vállalat idén január elsejétől teljesen egybeolvadt.

Közben már Romániában is jelen vannak.

Romániában jelenleg 100 milliós nagyságrendű szereplőnek számítunk. Nem mi vagyunk a legnagyobbak, de fontos szereplői vagyunk a piacnak. A jövőben szeretnénk más országokban is megjelenni a régiónkban.