Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kiderült, mi jelentette a magyar cégeknek a legnagyobb kihívást – az MBH Bank mikro- és kisvállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatójával beszéltünk

Interjú2023. dec. 18.D.J.

A reprezentatív, országos kutatásunk rávilágított, hogy idén a hazai vállalkozásoknak, csakúgy, mint a tavalyi évben, a legnagyobb kihívást az energiaárak alakulása, a gazdasági környezet és az alapanyagárak növekedése jelentette - mondta el Illés Zoltán, az MBH Bank mikro- és kisvállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója.

Hogyan hatott idén az infláció a hazai mikro- és a kisvállalkozásokra?

Novemberre sikerült elérni a sokat emlegetett célt: az infláció az év végére egyszámjegyű lett. Ennek megfelelően a társaságok reakcióin is látszik, hogy a helyzet javult.

Novemberben készítettünk egy, a vállalkozói szegmensben reprezentatív országos felmérést, amely kifejezetten azt vizsgálta, hogy miként változott meg a mikro- és kisvállalkozások helyzete a tavalyi évhez képest.

A kutatás eredményeiből az olvasható ki, hogy az áremelkedések kapcsán maguk a vállalkozók is optimistábbak egy fokkal.

Míg tavaly több mint 60 százalék nyilatkozott úgy, hogy jelentősen nehezíti a működését és a hétköznapjait az inflációs környezet, addig idén ez az arány 50 százalék alatt maradt. A trend egyértelműen pozitív, de

nyilván az lenne az ideális, ha az infláció alacsony szinten stabilizálódna. Ez segítene a cégeknek is az előre tervezésben.

A kutatásuk mit mutatott: összességében melyek voltak 2023-ban a legnagyobb kihívások? 

A már említett országos mérésünkben 1419 fő vett részt, a válaszokból pedig az derült ki, hogy hasonlóan a tavalyi évhez a három legnagyobb kihívást az energiaárak alakulása, a gazdasági környezet és az alapanyagárak növekedése jelentette.

Bár a gáz vagy az elektromos áram ára a háború kezdete utáni extrém csúcsokhoz képest jelentősen visszaesett, a vállalkozásoknak, ahogyan tavaly év végén, most novemberben is a rezsiköltségek kezelése jelentette a legnagyobb kihívást.

A válságkezelés kapcsán milyen tanácsot adna a mikro- és kisvállalkozásoknak?

Válság esetén kiemelt figyelmet kell fordítani a hatékonyságjavításra és a költségracionalizálásra. Mindkettőben sokat segíthet a digitalizáció.

A kutatásunk válaszaiból kiderült, hogy a számlázóprogramoknak, a könyvelőszoftvereknek, vagy akár a bankok elektronikus csatornáinak is folyamatosan nő a népszerűsége.

A vállalkozások egyre több digitális megoldást használnak, már csak azért is, hogy ezzel is egyfajta hatékonyságnövekedést érjenek el.

Ebben az MBH Bank is igyekszik segíteni a cégeknek: ezért fejlesztjük folyamatosan a BUPA pénzügyi asszisztensünket, hogy minél több hasznos funkcióval támogassuk a vállalkozókat a mindennapi üzletmenetben, a könyvelői szolgáltatástól kezdve a számlák kezelésén át a cash flow menedzsmentig.

A szolgáltatásainkat emellett egy olyan célcsoportra is kiterjesztettük, akikre eddig kevés figyelem jutott a bankszektorban: a cégalapítást tervezőkre. A BUPA már a vállalkozás ötletének megszületésétől kezdve segíti ügyfeleinket a cégalapítás folyamatában.

A költség-racionalizálás terén fontos irány az energetikai hatékonyság növelése is. Erre az útra is egyre többen lépnek rá, melyben a támogatott hitelkonstrukciók, pl. a Széchenyi Kártya Program termékei nyújthatnak jelentős segítséget.

Szintén kitűnő alkalmat teremt majd az EU-s források megnyílása az ilyen típusú beruházások elindításához.

Abban, ahogy a cégek a válságkezeléshez állnak, látni komolyabb változást a tavalyi évhez képest?

Tavaly a gazdasági környezetben beállt negatív változások miatt számtalan iparág és szegmens jelentős áremeléseket hajtott végre. A vállalkozások többsége igyekezett áthárítani a saját fogyasztóira az emelkedő költségeket.

A kutatásunk eredményeiből viszont az látszik, hogy a cégek már nem feltétlenül a további áremelésekben látják a megoldást. Ehelyett egyre több cég látja úgy, hogy nyitnia kell új piacok, partnerek felé, legyen ez akár egy belföldi vagy egy külföldi terjeszkedés.

A vállalkozások nehéz éveken vannak túl, hisz egymást érték a válságok: a szomszédunkban az ukrán háború egy hosszú, megterhelő pandémiás időszak után robbant ki.

Egy ilyen helyzetben roppant fontos a vállalkozói oldalon az alkalmazkodókészség és a flexibilitás.

Azt látjuk, hogy ezeken a területeken rengeteget fejlődött a vállalkozói réteg, és egyre jobban reagál a váratlan nehézségekre.

Mi az ön vállalkozásának legnagyobb kihívása jelenleg?

Milyen módon, eszközökkel próbálja az ön vállalkozása ellensúlyozni az infláció okozta negatív hatásokat?