"Kína fegyverkezik, de az oroszoknak nem szállít haditechnikát"

Mint elemzésében is írja, Kína semleges félnek tekinthető az orosz-ukrán háborúban. Került sor kínai haditechnika vásárlására az orosz fél részéről? Van-e bármilyen katonai együttműködés vagy haditechnika szállítás jelenleg Peking és Moszkva között?

Nincs. Kína még egyik legnagyobb elektronikai cége, a Loongson chipjeinek oroszországi exportját is megtiltotta, holott chipekre égető szüksége volna az orosz hadiiparnak. India oroszországi exportja pedig telekommunikációs termékek terén 86 százalékkal csökkent az elmúlt egy évben. Azzal együtt persze, hogy hivatalosan nincs, a helyzet kiélezettségére való tekintettel, különösen Kína kapcsán joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon a felek igazat mondanak-e, hisz ki ellenőrizhetné, hogy titokban mi halad át a kínai-orosz határon, és mi nem.

Azonban az orosz hadsereg hadműveleteinek alakulása is alátámasztani látszik a hivatalos álláspontot, miszerint nincs fegyverszállítás.

Az orosz fél április óta nem kísérelt meg komolyabb harckocsi-hadműveletet, továbbá tavaly nyár óta az orosz tüzérségi aktivitás, vagyis az orosz tüzérség által napi átlagban leadott lövések száma is 75 százalékkal csökkent, illetve az ukrán civil infrastruktúra elleni rakétatámadásokhoz egyre nagyobb arányban használnak iráni drónokat. 

Mindez alátámasztani látszik, hogy egyrészt a harckocsik terén fennálló veszteségeiket nem képesek megfelelően pótolni, másrészt hogy tüzérségi lőszerből is fogytán vannak a készleteik. Harmadrészt az ukrán civil infrastruktúra elleni rakétatámadásokhoz is iráni segítségre van szükségük.

Amennyiben titokban jelentős mennyiségű kínai hadianyag áramlana Oroszországba, annak látható módon kellene enyhítenie az orosz haderő ilyen jellegű problémáit, de ilyesmit nem látunk.

Az egy főre eső GDP tekintetében Kína előzi az USÁ-t vásárlóerő paritáson nézve. A fegyverkezési versenyben Kína mikorra érheti utol az Egyesült Államokat az éves hadiköltségek területén?

Ezt nagyon nehéz megválaszolni, mert a korábbi évtizedek dinamikus növekedéséhez képest jelenleg jelentős lassulást tapasztalhatunk a kínai gazdasági növekedésben. Ha ez tartós marad, akkor még az se biztos, hogy Kína nominálisan képes lesz-e megelőzni az USA-t a GDP tekintetében, még ha vásárlóerőparitáson nézve meg is előzte. Ez a lassulás négy fő strukturális okra vezethető vissza.

Egyrészt Kína már elért egy olyan fejlettségi szintet, és ennek részeként már a kínai bérek is elég magasra emelkedtek ahhoz, hogy a befektetők azon része számára, akik pusztán olcsó munkaerőt keresnek, már egyre kevésbé vonzó, célterület. Így az ilyen irányú befektetések egyre nagyobb arányban áramlanak olyan, Kínánál olcsóbb munkaerőt foglalkoztató ázsiai országokba, mint India, Banglades, Vietnam vagy Indonézia, és egyre kevésbé Kínába.

Másrészt Xi Jinping központosító politikája egy sor hazai, kínai nagytőkéssel szemben is leszámolásokhoz vezetett, melynek egyik legismertebb áldozata Jack Ma, az Alibaba alapítója lett.

Ez a politika pedig a külföldi befektetőkre, és a hazai vállalkozókra egyaránt elriasztóan hat. Harmadrészt az Egyesült Államok vezetése a jelek szerint arra a következtetésre jutott, hogy a Kínával fennálló kölcsönös gazdasági függés már számára káros mértéket ért el, így megkezdte ennek felszámolását. Ennek legfrissebb epizódja, hogy a kínai tech-cégeknél dolgozó amerikai szakembereket választás elé állította, miszerint vagy felmondanak kínai munkaadóiknak, vagy megfosztja őket amerikai állampolgárságuktól.

Negyedrészt Kína népessége egyre gyorsabb ütemben öregszik, és az ENSZ előrejelzése szerint az idei év lesz az első, amikor az összlélekszámot tekintve is fogyásnak indul. Mivel várhatóan e négy tényező egyike sem szűnik meg belátható időn belül, ezért egyre valószínűbb, hogy Kínának az USA-val szemben az elmúlt évtizedekben tapasztalt gyors térnyerése a következő években már nem fog az eddigi a formában folytatódni.

Kína milyen ütemben fegyverkezik? Földrajzilag mely területeken nőhet Kína katonai befolyása?

Kína fegyverkezése az elmúlt években kifejezetten dinamikus ütemben zajlott, amit jól jelez, hogy az USA 11 repülőgéphordozójával szemben Kína az első sajátját csak 2012-ben állította rendszerbe, de ma már hárommal rendelkezik, 2030-ra pedig ez a szám a tervek szerint ötre fog emelkedni.

Azonban földrajzi tényezők azt vetítik előre, hogy Kína elsősorban szárazföldön lesz képes növelni katonai befolyását, míg tengeren az Egyesült Államok megőrizheti fölényét, kicsit ahhoz hasonló módon, ahogyan Nagy-Britannia részéről történt a 18-19. századi Európában.

Mivel Kanada, Mexikó, és a közép-amerikai kisállamok, tehát lényegében a teljes Észak-Amerikai kontinens az USA befolyási övezete alá tartozik, így stratégiai értelemben lényegében szigetországként funkcionál. Amíg az óceánokon fölényben van, addig nem kell attól tartania, hogy rivális nagyhatalom csapatai jelenjenek meg a határainál.

Kínai hadihajók a Tajvani-szorosnál

Az USA-nak így tengeri haderejének fejlesztésére szükséges összpontosítania, míg szárazföldi haderején spórolhat. Kínának ezzel szemben az olyan nagy- és középhatalmak, valamint válsággócok közvetlen szárazföldi szomszédságában, mint Oroszország, India, Pakisztán, Afganisztán, Korea és Vietnam, a szárazföldi hadereje fejlesztésére szükséges összpontosítania, ami behatárolja, hogy flottája fejlesztésére mennyit költhet. Ezért földrajzilag Kína katonai befolyása elsősorban azokban a régiókban nőhet, ahol várható szárazföldi fölényével szemben az Egyesült Államok nem lesz képes tengeri fölényét érvényesíteni, vagyis azon kis és közepes államokkal szemben, amelyek szárazföldön közelíthetőek meg a kínai haderő számára. Ebben a kategóriában elsősorban az Indokínai-félsziget országait (Kambodzsa, Laosz, Mianmar, Thaiföld, Vietnam) és a volt-szovjet Közép-Ázsia országait (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán) valamint Mongóliát emelhetjük ki.

Várható-e, hogy Kína megszállja Tajvant, a CIA elemzése szerinterre 2027-ig sor kerülhet? 

Bár Kína dinamikusan fegyverkezik, egy sor tényező szól egy tajvani invázió ellen. Talán a legfontosabb azon belpolitikai tényező, hogy amennyiben egy tajvani invázió kudarccal végződne, az olyan mértékű belpolitikai presztízsveszteséget jelentene, amelybe a kínai vezetés jó eséllyel belebukna. Ezért a kínai vezetés számára ezzel megpróbálkozni csak akkor érné meg, ha teljes mértékben biztosra mehet, ami akkor is jelentős visszatartó erő lesz, ha Kína katonailag már nagy valószínűséggel képessé válna erre. A győzelem 70 vagy 80 százalékos valószínűsége ez esetben kevés, 99 százalék kéne, hogy megérje belevágni, hiszen a kínai vezetés a kudarc 20-30 százalékos valószínűségét sem engedheti meg magának. Külpolitikai tényezők viszont kevéssé teszik valószínűvé, hogy Kína belátható időn belül teljesen biztosra mehessen a kérdésben. Egyrészt a fentebb részletezett okokból az Egyesült Államok fölénye tengeren várhatóan akkor is megmarad, ha a két nagyhatalom összességében katonailag egyenrangúvá válik, márpedig Tajvan sziget, így csak a tengeren átkelve lehetne megszállni, itt viszont érvényesülhet az USA tengeri fölénye. Másrészt Tajvan kínai megszállása egy sor Kínával szembenálló ázsiai hatalom, India, Japán, Dél-Korea Indonézia, Vietnam és a Fülöp-szigetek érdekeit is sértené, így az Egyesült Államok ezek támogatására is számíthatna egy Tajvan melletti beavatkozásban, sőt, nagy a valószínűsége annak, hogy ez esetben az USA mellett Japán is beavatkozna Tajvan oldalán.