A Hunyadi-sorozatot abbahagyta pár rész után? Ne tegye, mert a folytatás jobb, mint hinné

Bár a Hunyadiak ideje aranykorként vonult be a történelembe, a „reneszánsz királlyal” és apjával a „törökverővel” sok film vagy sorozat eddig nem foglalkozott.

Igazán nyomot csak a Pannónia Filmstúdió kiváló rajzfilm-szériája a „Mesék Mátyás királyról” tudott hagyni. A témában készült többi alkotás valamiként mind feledésbe merült. Legyen szó akár „A világ közepe” címmel debütált 1979-es filmről, vagy a „Czillei és a Hunyadiak” nevű ’88-as tévéjátékról, mindegyik hamar kikopott az emlékezetből. Hiába a kiváló színész-gárda, a felsorolt művek a témához túl szerényen, csupán kevés ambícióval nyúltak.

Ilyen vád a TV2-ön futó Hunyadi sorozatnál viszont fel sem merülhet. A több mint 20 milliárdból forgott széria mintegy hat évig készült. Csak a statiszták és a kaszkadőrök száma úgy 500-ra tehető. Ahhoz, hogy a Nándorfehérvári diadalt megidézzék egy akkora várdíszletet építettek, amely még nemzetközi mércével is nagynak számít.

Az összkép pedig egészen bámulatos, még akkoris ha nem hibátlan. Akadnak színpadias alakítások és kétes erősségű párbeszédek. Az ágyjelenetek száma és hosszúsága pedig néhány korai epizódban kissé túl lett mérve. Viszont, ahogy halad előre a történet, úgy talál a sorozat egyre jobban magára. Ezért is, ha valaki időközben bedobta a törülközőt, arra bátorítjuk, hogy tegyen még egy próbát a szériával.

Maga Hunyadi János igazán, mint hadvezér, csak a sorozat derekán csillogtatja meg tudását. Onnantól kezd igazán kibontakozni, hogy terveket sző, bajtársiasan cseveg katonatársaival és csalafinta trükköket talál ki a török sereg megszorongatására. A készítők ugyan szerethető figuraként ábrázolják, de nem szobrot állítanak: hősükből nem faragnak elérhetetlen eszményképet. Ebben sokat segít, hogy a Hunyadit alakító Kádár L. Gellért remek színésztársakat kapott maga mellé. A sorozat „titkos favoritja” nálunk a Szilágyi Mihót játszó Mátray László, aki olyan magától értetődően alakítja a "törökverő" bajtársát, mintha egyenesen a XV. századból pottyant volna a forgatásra.

A Hunyadi-sorozat kétségkívül nagy fába vágja a fejszéjét, hisz térben és időben is rengeteg mindent akar bemutatni. Hunyadi felemelkedése mellett a kor trónviszályait és a politikai játszmákat is igyekszik képernyőre vinni, ezért a cselekmény néha száz kilométereket ugrál, Itália, Buda, Havasalföld vagy épp Drinápoly között. Ráadásul előfordul, hogy egy részen belül is évek telnek el.

Bár ez a koncepció nem mindig a legszerencsésebb, van hogy a sorozat előnyére válik. Ugyanis a készítők olykor pusztán pár jelenettel is érdekessé tudnak tenni olyan figurákat, akik egyébként eddig itthon aligha éltek elevenen a történelmi emlékezetben. Már pedig legyen szó akár II. Murad szultánról. I. Ulászló királyról vagy a karóba-húzásairól ismert Vlad Tepesről, mind kaptak egy sor olyan jelenetet, amelyet a néző aligha fog elfelejteni.

A csúcs viszont eddig az ötödik rész végén látható csata volt. A készítők többször is hangsúlyozták, hogy a java még csak ezután jön, hisz a két nagy ütközet - a várnai és a nándorfehérvári -, majd az évad utolsó felében fog szerepelni. A másfél órás záróepizód szinte teljes egészében a nándorfehérvári diadalnak lesz szentelve.

Ezeket még nem láttuk, de az alapján, amit az ötödik részben villantottak, van mit várni. Mindenféle túlzás nélkül mondjuk, hogy már ez a „kisebb ütközet”, vagyis a Szeben melletti összecsapás is úgy lett megvalósítva, hogy az bizony lekörözött egy sor nagy nemzetközi produkciót.

Említhetnénk a német „Barbárokat”, mely kifejezetten a teutoburgi csatára lett kihegyezve, vagy a legdrágább szlovák produkciót a "Szlávokat" is, sőt nyugodtan kitekinthetünk a tengerentúlra is, hisz a legnagyobb streaming szolgáltató a Netflix szárnyai alatt készült „Vikingek: Valhalla” ütközeteit is sikerült lepipálnia a Hunyadinak egy olyan csata-jelenettel, amely állítólag még csak alapozás, a későbbi nagy ütközetek előtt.Ebben a sorozatban egyelőre tényleg minden elköltött fillér látszik.

De mi a helyzet a történelmi hitelességgel?

A középkori és az ókori témákkal foglalkozó sorozatokban és filmekben van egy közös pont: történelmi hitelességre szinte egyik se törekszik. Az Oscar-esőt kapott Gladiátorban roppant megindító Maximus bosszútörténete, de a cselekmény közege, a Római Birodalom a valóságban egész más volt, mint amit a nagyvásznon láttunk. Épp így, ha a skót történelemben akarunk elmerülni, akkor jobb, ha nem vesszük komoly támpontnak a Mel Gibson-féle Rettenthetetlent. Filmként pazar és megérdemelten lett átütő siker, de a skót felkelés nem egészen úgy zajlott, ahogy azt a film bemutatja. A sort pedig hosszan lehetne folytatni.

Az okok egyszerűek: a filmrendezők nem történészek, a történelmi filmek és sorozatok pedig nem dokumentumfilmek. Nem is céljuk, hogy teljesen korhűek legyenek. Quentin Tarantino például pontosan tudta, hogy Adolf Hitler nem egy francia moziban lelte a halálát, a "Becstelenek Brigantykban" mégis egy filmszínházban veszett oda a Führer, mert a kultrendező úgy érezte, hogy ez egy jó sztori lehet.

A Hunyadi a műfajban megszokott trendekhez képest mondhatni meglepően korhű. A főbb pontokban igyekszik követni a valós eseményeket, de elsősorban persze mint minden ilyen alkotás: ez is fikció.

A célja nem az, hogy megmutassa, hogy pontról pontra mi történt, hanem hogy olyasmit tegyen, amire egy történelemkönyv szinte képtelen: a középkori figurákat emberinek mutassa, hogy a néző a több százéves távolság ellenére közel érezze magához ennek a letűnt kornak a szereplőit. Ezen a téren pedig minden hibájával együtt is sikert arat.