Nem kell félni az új technológiáktól – ezek mind sikeresebbé teszik a cégeket

Interjú2018. júl. 8.Növekedés.hu

Hiperkonnektivitás, IoT, mesterséges Intelligencia- nem kell félni az új technológiától. Ezek mind sikeresebbé, nyereségesebbé teszik a cégeket - álltja Kézdy Gergely, az SAP kisvállalatokért felelős regionális menedzsere. Ön 16 régiós országot felügyel az SAP-n belül. Milyenek különbségeket lát a különböző országok vállalkozói között? A kelet-európai, a balkáni országok, és Ausztria tekintetében úgy látom, hogy a nyugati szomszédunk kisvállalatai jobban szeretnek előre tervezni. Sokkal inkább hisznek abban, hogy ha eredményesen dolgoznak, és visszaforgatják a megkeresett jövedelmet a vállalkozásukba, akkor az nagyobb megtérülést biztosít számukra. Az egyik üzleti partner szavai szerint ők nem gyorsan akarnak pénzt keresni, hanem egy kertként tekintenek a vállalkozásra, amit gondozgatnak, és ebben örömüket lelik.

A szintén nagy belső piaccal rendelkező Lengyelországban, Romániában erősödik a vállalkozói mentalitás, ugyanakkor a közép-európai régióban ez sokszor megélhetési kérdés is. 
Közös pont e régióban, hogy a kisvállalatok egyre nyitottabbak a legjobb gyakorlatok átvételére. Mit ért ez alatt?

Az olajozottan működő és sikeres cégek kipróbált folyamatok mentén dolgoznak. A magyar kisebb cégeknél ez nem feltétlenül így van. Sokszor találkozom azzal vállalatvezetési megközelítéssel, ha elakad a gépezet, majd találékonyak leszünk, megoldjuk valahogy, mert a cégnek működni kell.

A “majdénmegoldom” gondolkodás - minden előnye mellett - ugyanakkor egy bizonyos méret felett gátolhatja a cég fejlődését, és ezt egyre több vállalatvezető látja. Érdemes tehát a legjobban működő vállalatok eszköztárát, gyakorlatait átvenni.

Milyen újdonságok vannak a technológiában, amelyet ma egy kkv-nak érdemes ismernie? Digitális átalakulás, ipar 4.0 a dolgok internete, hiperkonnektivitás- bizonyára már mindenki hallott róla.
Tanácsadók hada kínálja a különböző programokat, amelyből nehéz a választás. Pedig nem ennyire bonyolult az egész. 
Egyszerűen a folyamatokat kell optimalizálni, és értéket adni vele az ügyfélnek. Hadd mondjak egy példát: ha a barátomék pizzát rendelnek, a sok lehetőség közül mindig azt választják, ahol a neten nyomonkövethető hol tart a pizzakészítés folyamata és kiszállítása. Vagyis az alapfolyamat, a pizzakészítés nem változott semmit, csak modernizálva lett az elérés, aminek az eredménye azt lett, hogy értékesebbé vált így a szolgáltatás piacon, azaz többet adnak el. A digitalizálás ebben az esetben annyit jelent, hogy bár ugyanazt csinálom, mint a másik, csak összekötöttem az ügyfelemet a pizzájával a technológiai kütyük segítségével. Ez a nyerő taktika. Akkor mit tanácsol a kkv-k vezetőinek, mire figyeljenek? Legyenek hatékonyabbak. Egy megfelelő IT rendszer támogatásával azok lesznek. Ugyanez a helyzet a mesterséges intelligenciával. Egy mezőgazdasági vállalkozó az öntőzőrendszerére kamerát szerelt és megtanította arra, hogyan különböztesse meg a beteg és az egészséges növényt. Így a lehető leghamarabb értesül arról, hol kell beavatkoznia, hisz a gép jelzi neki, merre van valamilyen baj a növényeivel, így megteheti a szükséges lépésket. Ugyanez az állattenyésztésnél is igaz. Már van, ahol kamerák figyelik azt, hogy a telepeken hol van a beteg állat – a mozgása alapján ez jól meghatározható- , azt kiemelik, hogy meggyógyítsák, és megmentik a többit, nem fertőződik tovább az állomány. Hatékonyabbá, és értékesebbé válik az emberi munkavégzés. De mindennek a jól szabályozott folyamatok az alapjai. Anélkül nem lehet továbblépni, hiszen ez ad vázat az üzleti folyamatoknak. Hogyan segít egy növekedő hazai cég menedzselésében a vállalatirányítási (ERP) rendszer? Az ERP-t folyamatszervező eszköznek tartom. Magyarországon jó néhány szakmában munkaerőhiány van, és a szervezetek egyre kevésbé engedhetik meg a “felesleges köröket.” Ebben tud segíteni az ERP. A folyamatok közül azokat lehet kiszűrni, lecserélni vele, amelyeket lehet automatizálni. A GDPR való megfelelésben miként tud segíteni egy jó IT megoldás? Az SAP megoldásai segítenek e szabálynak való megfelelésben is, ahogy az online számlázás terén egyaránt. A GDPR lehetőség a vállalatoknak, hogy az adatbázisaikat még jobbá tegyék és még jobb üzleti teljesítményt tudjanak nyújtani. A komplett adatstruktúrájukra nyílik rálátás azáltal, hogy teljes transzparenciát visz a rendszerbe. Gazdaságilag megtérül az új technológiák bevezetése? Igen. Van olyan kisvállalat, ahol ez hónapokon belül megtörtént. Tapasztalataim azt mondják, hogy nagyon pozitívan változtat a cégek gazdasági eredményén, ha kihasználják az ebben rejlő lehetőségeket. Előfordult azt is, hogy egy cégvezető megkeresett, és jelezte, hogy a megszűnéstől mentettük meg a cégét, mert a folyamatoptimalizálás kisegítette őt adott helyzetéből. Valamelyest generációs kérdés is, hogy a cégek mennyire élnek a technológia adta lehetőségekkel. A családi cégekben a fiatalabbak már jobban figyelnek erre. Fontos nyitottnak maradni, túl azon, hogy a folyamatokat a lehető legjobban szabályozni kell. A digitalizáció az üzleti modellekre is kihat. Például azok a vállalatok, amelyek az információ meglétéből éltek, a jövőben egyre több kihívóval fognak találkozni. Korábban ugyanis jól megvoltak abból, hogy behozták Távol-Keletről az árut és haszonnal eladták. Hamarosan ez már nem nagyon fog menni: azzal, hogy mindenki összeköthető a gyártóval, ez az üzleti modell kérdésessé válhat. Akinek tényleges hozzáadott értéke van egy folyamathoz, annak viszont megmarad, nő a profitja. Kamasz Melinda