TOP 10 – Balatoni kikötők

Hírek2018. júl. 8.Növekedés.hu

Szép lassan vitorlás nagyhatalom leszünk. A magyar tenger vitorláskikötőinek száma folyamatosan nő, jelenleg már 72 darab tarkítja a Balaton partját. Közel 9000 vitorláshajót tartanak számon itthon. A július végén, idén 50. alkalommal rajtol el a balatoni Kékszalag Vitorlásverseny. 2018-ban ismét kiemelt támogatást kap a Balatoni kikötőfejlesztés, hiszen 2,5 milliárd forint európai uniós forrás megy a balatoni vitorlás-turizmus fejlesztésére. A turisztikai szakemberek szerint ugyanis az elmúlt évtizedekben a Balatonon jóval kevesebb kikötőhely volt, mint vitorlás. Véleményük szerint a közel hatszáz négyzetkilométernyi vízfelület sokkal több kikötőhelyet is elbír. Példának okáért a területében feleakkora Fertő-tavon harmadával több a vitorlás, mint a Balatonon, de a Boden- vagy a Garda-tavon is jelentősebb a vitorlázók szerepe, mint a magyar tengeren. Jelenleg Magyarországon több, mint nyolcezer vitorlás kishajót tartanak számon, ezek jelentős része a Balatonon található. A tavon futó elektromos hajók száma jelenleg mintegy hatszázra tehető, amelyek között a legkisebb csónakoktól kezdve egészen a negyven lábas yachtokig mindenféle hajótípus megtalálható. A hatalmas fejlesztésekkel tehát az amatőr és a profi hajózok álma kezd valóra válni azzal, hogy az elmúlt években ugrásszerű növekedés figyelhető meg kikötő-fronton. 2012-ben Magyarország legrégebbi kikötőjében, a balatonfüredi Yacht Clubban felújították az úgynevezett belső kikötőt, majd 2014-ben közel 300 millió forintos felújítás és átalakítás is történt: új vizes blokkok, a hangár átalakítása és kibővítése, modern klubterem és büfé nyílt. Aztán ugyanitt, Füreden 2015-ben a Hajógyári Kikötő 102 hajóhelye mellé 174 új kikötőhelyet kapott. Balatonfüred ezzel még koránt sincs „kész”, az egykori kemping helyén jelenleg 1,7 milliárdból fejlesztenek, ahol a tervek szerint 200 bérelhető hajót is vásárolnak majd. A Magyar Vitorlás Szövetség nem titkolt célja, hogy ezzel a projekttel megszólítsa a potenciális, ám eddig inaktív vitorlázókat is. De még 2012-ben Fonyódon új, száz vitorlás befogadására alkalmas kikötőt avattak, a beruházás több, mint 100 millió forintból valósult meg. 2013-ban átadták a 462 millió forintból megvalósult balatongyöröki, és közel ugyanilyen értékű vonyarcvashegyi, majd a 800 millió forintos európai uniós támogatással létrejött balatonfenyvesi (férőhelyeit tekintve mindjárt a toplista második helyére ugorva), és az alsóörsi kikötőt, ez utóbbi 350 millió forintos Széchenyi beruházással jött létre. Bujtor István egykori kedvence, a Tihanyi Hajós Egylet kikötője is új arculatot kapott idén nyárra, Keszthelyen luxusingatlanok épülnek a kikötőhöz közel, Balatonmáriafürdőn pedig az elképzelések szerint 35 nyaralót és hozzá tartozó kikötőt építenek. A siófoki magánkikötő- és a balatonföldvári kikötőfejlesztések sorsa még bizonytalan. A legtöbb kikötő, szám szerint 11 Balatonfüreden található, aztán Balatonalmádi jön 8 kikötővel, a bronzérmet a 6 kikötős Alsóörs viszi el. A dobogóról lecsúszva, a negyedik helyen három település osztozik: Keszthely, Balatonkenese és Tihany egyaránt 5 kikötővel rendelkezik.

De lássuk, a férőhelyek tekintetében hogy alakul a balatoni kikötő TOP 10?

  1. Balatonföldvár – vitorláskikötő, BH (Balatoni Hajózási Zrt.) 363 kikötőhely

  2. Balatonfenyves- Fenyves Yacht Club & Hotel 350 kikötőhely

  3. Balatonszemes – Hunyady József Kikötő, BH 330 kikötőhely

  4. Balatonfüred - Hajógyári kikötő 300 kikötőhely

  5. Siófok - Stefánia vitorláskikötő, BH 284 kikötőhely

  6. Balatonkenese - Marina Port 270 kikötőhely

  7. Balatonboglár - Kaáli Nagy Dezső vitorláskikötő, BH 252 kikötőhely

  8. Balatonlelle – vitorláskikötő, BH 220 kikötőhely

  9. Balatonfűzfő - Marina Fűzfő 206 kikötőhely

  10. Keszthely - Keszthely Yacht Kikötő 220 kikötőhely

Vitorlást lehet olcsón és drágán is vásárolni. Ma Magyarországon 300 ezer forinttól lehet hajókat találni, a felső határ persze a csillagos ég. Az úgynevezett Kalózhoz már 300 ezer forintért, egy katamaránhoz, vagy egy kisebb használt túrahajóhoz akár már 500 ezer Ft körül is hozzá lehet jutni. Egy hasonló méretű, de már versenyzésre alkalmas járgány (pl. Scholtz22 vagy Sudár) 1-2 millió Ft körül kapható. Egy nagyobb hajó, ami akár egy nyaraló funkcióját is betölti, például Bavaria 10-15 millió Ft-ba kerül, míg egy nagyobb versenyvitorlás, például egy Nautic 330 használtan körülbelül 20-30 millió Ft. De a Balatonon találhatók még drágább hajók is.
A 40-50 millió forintot kóstáló francia Dufour 365-ös yachtból 4-5 is fut a Balatonon, sőt, időszaktól függően napi 80-110 ezer forintért bárki bérbe veheti, félmillióért pedig akár egy teljes héten át hajózhat vele. 
De tavaly bocsátották újra vízre a badacsonyi kikötőben az 1959-es Kékszalag győztesét, az ADDIO nevű fából készült cirkálót, melynek hivatalos ára a 100 millió forintot is meghaladja, de a tulajdonosa, Vásárhelyi Ervin szerint az értéke felbecsülhetetlen.  És a világ tengerein közel 30 db olyan RC44 hajó szeli a habokat, amelyből egy a Balatont is, hiszen Kápolnásnyéken, egy magyar műhelyben gyártják a világhírű hajót, melyért Láng Róbert tulajdonos 168 millió forintot fizetett. A Nemzeti Közlekedésig Hatóság 2012-ben 8407 vitorlás kishajót tartott számon Magyarországon, 2016-ban már 8767 darabot. Azóta a nyilvántartás átkerült a Budapest Főváros Kormányhivatalához.