Pszichiáter: a gyerekek negyedének mentális problémái vannak, vegyük észre ezeket

Interjú2020. szept 13.Haiman Éva

A mai gyerekek 20-25 százaléka kűszködik mentális problémákkal. Már óvodás korban megjelennek a gyerekek első szorongásos tünetei. A fiatal korban elkövetett öngyilkosságok száma sem csökken. Ehhez képest nagyon kevés az orvos, van olyan hely az országban, ahol a gyermeknek fél évet is várnia kell, mire ellátást kap - többek között erről is beszélgettünk Pászthy Bea gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvossal, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikájának vezető docensével.

Ijesztő tényeket hallani: a 10–20 év közötti korosztályban már több a mentális problémával küzdő, mint az összes többi betegségben szenvedő együttvéve. Pontosan hány érintettről beszélünk világszerte és itthon?

A fogyasztói társadalmakban nagyjából mindenhol a gyerekek 20-25 százaléka küszködik mentális problémákkal.

A leggyakoribb betegségek: szorongás, depresszió, figyelemhiányos hiperaktivitás, evés- és magatartászavar, tanulási képességzavarok, autizmus. Egyre nő az önpusztító magatartást folytató fiatalkorúak száma, elég csak a droghasználatra, az alkoholra, a dohányzásra, az internetfüggőségre és egyéb kockázatkereső magatartásformákra gondolni.

Vannak-e korosztályos sajátosságok?

Igen. Ma már tudjuk, hogy a tartós méhen belüli vagy csecsemőkorban elszenvedett stressz olyan mértékben változtatja meg az idegrendszer működéseit, ami a későbbi életkorokban is alapvető hatással lesz az egyén stressztűrő képességére, megküzdési stratégiáira, hangulati stabilitására vagy a világhoz való viszonyulására.

A csecsemőkortól a serdülőkorig elképesztő intenzitással fejlődik az agy, ebben az érzékeny időszakban igen meghatározóak a fejlődő idegrendszert érő hatások.

Kisebb korban az idegrendszer fejlődésének, érésének zavarai jellemzők. Például az autizmus spektrum zavar, a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar tünetei már igen korán észlelhetők.

Óvodáskorban, kisiskolás korban megjelennek a szorongás, bizonyos evészavarok, a kiválasztás zavarai (bevizelés, bekakilás) tünetei, iskoláskorban jellemző a szorongás, a hangulat-, a magatartás és a tanulási zavarok.

Kamaszkorban az előbbieken túl az evészavarok (anorexia, bulimia, stresszevés), a kockázatkereső magatartásformák, a szerhasználat jellemző.

Miközben az aktív korosztály körében csökkent az öngyilkosok száma, a 20 év alattiaknál – és az időseknél – nem sikerült áttörést elérni. Mi lehet ennek az oka?

A fiatalkori öngyilkosságok száma valóban nem csökken olyan mértékben, mint amit a felnőtt korosztályban tapasztalunk, de ez szerencsére jóval ritkább is.

A fiatalkori öngyilkosságok több mint kilencven százalékának a hátterében pszichiátriai betegség, legtöbbször nem kezelt pszichiátriai betegség, leggyakrabban depresszió, szerhasználat, illetve viselkedészavar áll.

Ezek az elsődleges rizikófaktorok. Fontos beszélnünk az öngyilkosság „másodlagos rizikófaktorairól” is, ahova a negatív életesemények tartoznak, mint például a szülők válása, a fiatal számára elviselhetetlen családi feszültségek, az újraformálódó család, de szerelmi csalódás és a főleg az akár a virtuális térben megnyilvánuló kortárszaklatás is ok lehet.

Az internetes zaklatás rendkívül káros a serdülők személyiségfejlődésére, önértékelési zavarokhoz, szorongáshoz, depresszióhoz és ezek mentén öngyilkossághoz vezethet.

A pszichés problémák aránya tehát egyértelműen növekvő. Mi történt a gyerekekkel, a fiatalokkal? Be lehet-e azonosítani olyan egyértelmű tényezőket, amelyek a gyermekkori mentális betegségek növekedésének hátterében állnak? 

Valóban növekvő a tendencia, és ez egyre komolyabb kihívást jelent a gyermekegészségügy, valamint természetesen az egész társadalom számára. A gyermek számára a család a legfontosabb szociális közeg, ami segíti a testi, lelki, szellemi fejlődését, biztonságot ad, támogatja a szárnypróbálgatásait, és segíti az érett, rugalmas, kreatív személyiség kialakulását. Csakhogy a fogyasztói társadalmak felnőttjei maguk is elég komoly krízisben vannak.

A család válsága mérhető: a sok és előremutató kormányzati családtámogató program ellenére közel minden második házasság válással végződik, a gyerekek majdnem egyharmada házasságon kívül születik.

Az öregedő társadalom demográfiai krízise elképesztő terhet ró majd a mai gyermekekre, amikor azok felnőtt korba lépnek. A jóléti társadalmak a demográfiai válságon túl azonban morális válsággal is küzdenek. Fogyasztói értékrend, individualizmus, önzőség, énközpontúság, materiális mohóság és a közösségi értékek erodálódása jellemző napjaink jóléti társadalmaira. A kapcsolatok elértéktelenednek, kevésbé bízunk egymásban. Mindez bizony komoly terhet ró a családokra, és végső soron a gyermekekre.

Ha meggyengül a család, ha rozoga, ingatag lesz a fészek, hogyan is tudna onnan a gyermek szárnyra kelni, magabiztosan elindulni a világ felfedezésre?

Ha egy gyerek nem kap elég tartást, szellemi muníciót, lelki stabilitást a családjától, könnyen válik ideológiák, addikciók rabjává, naphosszat lóg az interneten, próbál kapcsolódni a világgal, s közben rettenetesen magányos, illetve esendő a mentális betegségek kialakulására.

Vannak egyértelmű jelei annak, hogy baj van?

Vannak olyan állapotok, amelyeket a szülőknek fontos észrevenni, mert megelőzhetik a későbbi komolyabb problémákat.

Ilyenek, ha a gyerek örömtelen, motiválatlan, céltalan, nehezen alkalmazkodik a változásokhoz, sokszor feszült, önbizalomhiányos, önértékelési zavarral küzd, nincsenek barátai a kortársai közül, gondjai vannak az alvással vagy az evéssel, kerüli a családi beszélgetéseket, szokatlan vagy bizarr gondolatai vagy cselekedetei vannak, esetleg lop otthonról.

A gyermek magatartásának, hangulatának megváltozása mindenképpen kórjelző. Ha ezek a tünetek tartósak és nem a serdülőkori identitáskeresés részei, akkor érdemes szakembert felkeresni.

A szülők a legtöbb esetben tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy mikor kell feltétlenül szakemberhez fordulniuk a gyerekükkel. Sokan szégyellik a problémájukat, rettegnek is attól, hogy kiderül: komoly a baj, és inkább azzal nyugtatják magukat, biztosan más gyerekek is ilyenek manapság.

Sajnos a mentális zavarokat, gyermekpszichiátriai betegségeket még mindig sújtja a megbélyegzés.

A szülők gyakran félve hozzák el gyermekeiket, bűntudattal küszködve, hogy ők rontottak el valamit, pedig a betegségek hátterében sokszor találunk genetikai, neurobiológiai jelenséget.

A gyermekpszichiátriai állapotokat komplexen érdemes értelmezni. A biopszichoszociális betegségértelmezés hangsúlyozza, hogy a betegségek kialakulásában a biológiai tényezők, a pszichológiai és társadalmi összetevők is fontosak.

Gyermekpszichológusoktól, pszichiáterektől hallottam, hogy a szülők úgy viszik hozzájuk a gyereket, mint szervizbe az autót: elromlott, tessék megjavítani. Holott, mint ön is mondta, sokszor nem a gyerekkel van a gond, a probléma gyökere sokkal inkább a családban, a szűkebb-tágabb környezetben, annak működésében keresendő.

Igen, vannak ilyen szülők is. Sajnos azoknak a gyerekeknek jóval nehezebb a gyógyulás, ahol a szülők kívül helyezik magukat a gyerek problémáján, és szégyellik a fiatalt, vagy őt vádolják rosszabbodó állapotáért, sikertelenségéért vagy mentális problémáiért. A gyermek családban él, gyógyulásához a család támogató segítségére van szükség.

Olyanok is vannak, akik azért nem fordulnak szakemberhez, mert nem akarják, hogy a gyereküket gyógyszerekkel „tömjék tele”. A gyógyszeres kezelés elengedhetetlen a gyermekpszichiátriában?

Köszönöm, hogy módom van erről is beszélni, mert nagyon sok tévhit van ezzel kapcsolatban. Az előbb említett biopszichoszociális betegségértelmezésből következik, hogy a terápiában is érdemes integrációra törekedni.

A gyermekpszichiátriában főleg pszichoterápiát alkalmazunk, de ahol szükséges, ott a gyógyszeres kezelést is be kell vetni.

A családterápia, a kognitív viselkedésterápia nagyon hatékony gyermek- és serdülőkorban. Bizonyos kórállapotok súlyosabb formáiban a gyógyszeres terápia és a pszichoterápia együttes alkalmazása a leghatékonyabb. A nemzetközi szakmai irányelvek alapján hazánkban is kidolgoztuk a gyermekpszichiátriai betegségek irányelveit, ebben vannak a hivatalos ajánlások a gyógyszerfelírás vonatkozásában, vagyis ez szabályozott folyamat.

Gyermekkorban gyógyszert csak limitált ideig és a legalacsonyabb dózisban adunk, szigorú kontroll mellett.

Ennek oka, hogy a gyógyszerek közül kevés a gyermekek és serdülők számára bevizsgált és hivatalosan adható készítmény, mert a gyógyszercégeknek nem éri meg fejleszteni, mivel kicsi piacról van szó. Így ezen a téren nincs igazán technológiai fejlődés a gyógyszeriparban.

Nem tagadhatom, hogy valóban vannak olyan ellátóhelyek az országban, ahol régi, elavult gyógyszereket és a hivatalosan gyermekeknek nem adható gyógyszereket is felírják.

Reményeim szerint a gyermekpszichiáterek többsége azonban nagyon mértéktartó a gyógyszerfelírásoknál, és csak abban az esetben ír gyógyszert, ha feltétlenül szükséges.

Mi történik, ha nem veszi észre a szülő, a pedagógus, hogy baj van?

A fel nem ismert és ezért kezeletlen gyermekpszichiátriai betegségek elhangolják az egészséges lelki fejlődést, és felnőttkorban krónikus testi és pszichiátriai betegségek, alkohol-, drogfüggőség és a kriminalitás irányába sodorhatják az embert.

A felnőttkori súlyos mentális zavarok, beleértve a szenvedélybetegségeket is, 5-15 évvel rövidíthetik a várható élettartamot.

Mivel a pszichiátriai betegségek kétharmada gyermek- és serdülőkorban kezdődik, illetve arra az időszakra vezethető vissza, nagyon fontos, hogy a mentális betegségek és az arra hajlamosító egyéni és társadalmi tényezőket már gyermekkorban felismerjük. Prevenciós programokkal, illetve, a már kialakult betegség esetén hatékony gyermekpszichiátriai intervenciókkal, hosszú távú gondozással a későbbi, felnőttkori kórállapotok kialakulása megelőzhető, vagy súlyosságuk mérsékelhető. Magyarán: a hatékony gyermekpszichiátriai ellátás a felnőttkori pszichiátriai betegségek kialakulásának legjobb megelőzési módja.

2012-ben a gyermekpszichiátria hivatalosan is hiányszakma lett, így költői a kérdés: van-e elegendő számú szakember azok számára, akik nem tudnak privát szolgáltatást igénybe venni? 

Erre az az egyszerű és szomorú válaszom, hogy sajnos nincsen elegendő szakember.

A magyar gyermekpszichiátriai ellátórendszer komoly infrastrukturális és humánerőforrás-gondokkal küzd. Azokon az ellátóhelyeken, ahol még vannak kollégák, elképesztő teher hárul rájuk.

Az egyenetlen infrastrukturális ellátottság miatt ugyanis vannak olyan gyermekpszichiátria osztályok, illetve szakkórház, ahol több millió lakos területi ellátási kötelezettsége terheli az intézményt. De vannak olyan megyék az országban, ahol üresek a szakambulanciák, mert nincsen gyermekpszichiáter, illetve komplett régiók vannak gyermekpszichiátriai ellátás nélkül.

Égető a szakemberhiány, nem csak gyermekpszichiáterek, hanem pszichológusok, gyógypedagógusok, és egyéb szakemberek is hiányoznak.

Abban hiszek, hogy akkor tudunk a legjobb ellátást biztosítani a gyereknek, ha a komplex problémájuk megoldására egy többszempontú terápiás ellátást biztosító gyógyító közösség fog össze. A gyermekpszichiáter mellett a pszichológus, a csoportterapeuta, művészetterapeuta, szociális munkás, pedagógus azonos mértékben járulnak hozzá a beteg gyógyulásához. Így sokkal hatékonyabb gyógyítási folyamat tud megvalósulni.

Hány helyen működik ma az országban gyermekpszichiátria? Vannak-e olyan speciális ellátóhelyek, mint amilyen például a gyermekaddiktológia

Nyolc akut fekvőbeteg osztály van az országban és egy krónikus betegeket ellátó rehabilitációs ellátó osztály. Ezen kívül vannak járóbeteg-ellátásra szakosodott ambulanciák, de ahogy említettem, szakember hiányában kis kapacitással. Az akut fekvő- és járóbeteg kapacitásokon túl hiányoznak a sürgősségi ellátóhelyek, az egyes betegségek hosszú terápiás szükségleteit kielégítő rehabilitáció osztályok, illetve a mentálisan elmaradott, a krónikusan veszélyeztető magatartást mutató vagy súlyos autizmussal élő 18 éves kor alatti betegeket ellátó bentlakásos ellátórendszer.

Bár égetően szükséges lenne rá, a drogbetegekre szakososodott gyermekaddiktológiai ellátás csak nyomokban található hazánkban, ott is alulfinanszírozottan, nehéz körülmények közt dolgoznak a kollégák.

Évek óta igyekszem egy országos evészavarközpontot létrehozni, ahol az anorexiás betegeket tudnánk méltó körülmények között ellátni, de hiábavaló volt az eddigi küzdelmem. De nem adom fel, már csak a betegeim miatt sem!

Ilyen körülmények között mennyi időbe telik, míg egy súlyos állapotú, mentális problémával küzdő gyerek kórházi ellátáshoz jut?

Komoly várólista van a gyermekpszichiátriában. Vannak olyan intézmények, ahol fél, akár egy évbe is telik, mire fel tudják venni a kezelésre szoruló gyereket a kórházba.

Mondanom sem kell, mennyire káros, ha a fiatal nem kap rövid időn belül hatékony ellátást, hisz a kezelés elodázása a későbbi kóros állapotok kialakulásának melegágya.

A Széchenyi 2020 programban 6 milliárdos fejlesztést szavaztak meg gyermek- és ifjúságpszichiátriai addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztésére 2020 első félévének végére. Mi valósult meg ebből?

A kiemelt projekt leghangsúlyosabb része volt, hogy országosan 13 intézményben fejlessze a gyermekpszichiátria infrastruktúráját. A beruházások ez idáig sajnos nem valósultak meg, a határidőt két évvel meghosszabbították.

A legfrissebb hír, hogy Miskolcon a közelmúltban lerakták a tizenöt ágyas gyermekpszichiátriai osztály alapkövét.

Bízom benne, hogy még ez évben elindulnak a többi helyszínen is a munkálatok és mihamarabb megépülnek a tervezett intézmények.

Az épületek önmagukban mit sem érnek…

olyanok, mint az üres templomok. Így van. Ezeket az épületeket meg kell tölteni szakemberekkel, a gyógyulást elősegítő szakmai tartalommal. Ezzel kapcsolatban már sokkal jobb hírekről tudok beszámolni. Az egyik legfontosabb eredmény, amit az elmúlt három évben elértünk, hogy húsz szakmai szabályozó dokumentumot, gyermekpszichiátriai kórképpel vagy gyermekpszichiátriai ellátással kapcsolatos szakmai irányelvet dolgoztunk ki, amelyek túlnyomó többsége már széles szakmai konszenzus, a társszakmákkal való egyeztetések után hivatalosan is elérhető.

Ezek a szakmai módszertani útmutatók a legkorszerűbb ellátási elveket, aktívabb területi munkát, a korai kezelésbe vétel fontosságát hangsúlyozzák.

Ez egy hatalmas lépés volt a gyermekpszichiátria fejlesztése szempontjából, mert reményeim szerint

ezen irányelvek segítségével megvalósul majd az országban az azonos elvek mentén folyó gyógyítás, vagyis minden gyermek lakóhelytől és szociális helyzettől függetlenül, egyenlő eséllyel kap majd ellátást.

Mindezek mellett kutatások indultak a gyermekpszichiátria költséghatékonyságával kapcsolatban. Remélhetőleg komoly érveket tudunk így felmutatni a kormányzat felé, hogy miért érdemes támogatni a gyermekpszichiátriát.

Ez az elmondottak alapján igen csak ráférne a szakmára, mert mintha a stigmatizáció nem csak a betegeket, de a gyermekpszichiátereket és általában a pszichiátriát is sújtaná.

Nagyon fontos lenne, hogy a gyerekpszichiátria nagyobb súlyt kapjon, ez talán ebből a beszélgetésből is kiderült. A gyermekegészségügy fejlesztésére szánt minden forint sokszorosan megtérül, ha a mai gyerekek egészséges, kreatív, önálló, értékes, együttműködő felnőttek lesznek. Fontos, hogy több gyermek szülessen, de az is, hogy a családok felkészülve várják gyermekeiket, hogy a megszülető gyermekek testileg és lelkileg egyensúlyban legyenek.

A mai gyerekek testi-lelki egészsége lesz tíz-húsz év múlva a felnőtt társadalom egészsége.

Befektetni tehát a gyerekek mentális egészségbe az egyik legfontosabb befektetés a jövőbe. Ezért kellene nagy erőkkel fejleszteni a gyermekpszichiátriát, a gyermekgyógyászatot, segíteni a szülőket, modernizálni és gyermekközpontúvá tenni az oktatást, gyermekbaráttá tenni az egész társadalmat. Remélem, mi is errefelé haladunk.