Siemens hazai vezére: A vírussal 2021 végéig komolyan számolnunk kell

Interjú2020. máj. 5.Végh Zsófia

A jövőben távolságtartóbb és digitalizáltabb lesz a világ, a lokális kapcsolatok pedig felértékelődnek, mondta a növekedés.hu-nak Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója. A vezető szerint az egyik legnagyobb kihívás, hogy milyen módon és eszközökkel lehet hatékonyan felépíteni és fenntartani a személyes kapcsolatok során kialakult bizalmat a digitális kommunikációban.

Hogyan érintette a járvány a cég működését, a termelést?

Szerencsések vagyunk a jelenlegi helyzetben, hogy a Siemens alapvetően nem fogyasztói cikkeket gyárt.

Egy erőműre vonatkozó megrendelés például nem most, hanem akár egy évvel korábban születik, így ez a helyzet jelenleg kevésbé érinti a vállalatot. A biztonságos áramellátás területe pedig, ahol szintén jelen vagyunk, a termeléstől a végfogyasztókig az aktuális helyzetben még inkább szükségessé vált.

Két budapesti gyárunk működése folyamatos; a csepeli transzformátorgyár és a Késmárk utcai turbinakomponens gyár leállás nélkül folytatja a termelést. A műszakok számát és a létszámot nem csökkentettük, a munka természetesen a rendkívüli helyzetnek megfelelő higiénés körülmények között folyik. A turbinakomponens gyártás a beszállítási lánc elején van, így kevésbé érintett az értéklánc további szereplőinek kihívásaiban. A csepeli gyárunk pedig beszállítói szempontból különleges helyzetben van: a transzformátorokat itt helyben tervezzük, gyártjuk és értékesítjük, tehát van lehetőség arra, hogy – a beszállítókkal és vevőkkel történő egyeztetést követően – bizonyos anyagokat helyettesítsünk.

Az egészségügyi szektorban működő Siemens Healthineers szintén változatlan intenzitással dolgozik.

A termékportfólióban a járvány kapcsán fókuszban vannak például a CT (Computer Tomográfia) berendezések és vérgáz analizáló rendszerek, amelyek akut vagy bekövetkező tüdőelégtelenségben szenvedő betegek megfigyelésére szolgálhatnak. A koronavírussal kapcsolatos tevékenységek támogatására pedig a Siemens Healthineers kifejlesztett egy laboratóriumi alapú teljes antitest-vizsgálatot a SARS-CoV-2 antitestek jelenlétének kimutatására a vérben.

A napokban rekordsebességgel elkészült kiskunhalasi konténerkórházba is szállítottunk egy CT berendezést, ami a koronavírusos betegek vizsgálatát segíti majd.

Emellett példaértékű együttműködésben a partnereinkkel, nagyon rövid időn belül a Siemens biztosította a kórház működéséhez szükséges kis- és középfeszültségű energiaellátási és elosztási rendszert is.

Hogyan változott a megszokott munkamenet?

Megrendeléseink teljesítése, szervizszolgáltatásaink és az ügyfeleinkkel való kapcsolattartás terén nem volt különösebb fennakadás. Vannak területek, ahol tapasztaltunk némi lassulást a projektekben, elsősorban olyan munkák esetében, amelyek utazással, helyszíni kiszállással járnak.

Kollégáink az egészségügyi óvintézkedések maximális figyelembe vételével látják el munkájukat a termelésben, a gyári és forgalomirányítási rendszerek biztonságos műszaki üzemeltetésében, valamint utazó technikusként. Azok a kollégáink pedig, akiknek a munkaköre ezt lehetővé teszi, beleértve az evosoft több mint 1500 szoftverfejlesztőjét is, otthonról végzik a feladataikat. Az átállás a meglévő munkahelyi infrastruktúránknak köszönhetően a kezdeti apró zökkenők után gördékenyen zajlott.

Nemzetközi vállalatként korábban is számos folyamatunk működött elektronikusan, a jelenlegi helyzetben még nagyobb hangsúlyt kapnak ezek a megoldások. A több mint 3800 magyarországi kollégánk hatékony munkája érdekében újakat is bevezettünk. Korábban például egy adott platformot használtunk a videókonferenciákra. Az új helyzetnek megfelelően ezt kiegészítettük további, hivatalosan használható digitális csatornával, akárcsak partnereink, így például én is sok olyan felülettel találkoztam, amelyeknek egy hónapja még talán a nevét sem hallottam.

Érdekes példa az elektronikus aláírás alkalmazása: a vállalaton belül ezt már használtuk, most ügyfeleink, partnereink felé is bevezettük, hogy gördülékenyebbé tegyük az adminisztrációt. Ám ahhoz, hogy működhessen egy papír alapú kérvényt kellett benyújtanom, amit személyesen kellett aláírnom. Egy digitális folyamat még mindig papíron indul el.

Van versenyképesség szempontjából jelentősége annak, hogy a Siemenset Magyarországon kevésbé érintette a járvány?

Marginális szerepe van, hiszen mi nem szállodákkal versenyzünk, hanem a saját versenytársainkkal, akik ugyanebben a viszonylag pozitív helyzetben vannak. A válságtól függetlenül előnyt jelenthet, ha egy megrendelést gyorsabban tudunk teljesíteni mint mások. A krízis inkább felnagyít, felgyorsít már jelen folyamatokat, a meglévő előnyök tovább erősödhetnek, a hátrányok enyhítésére pedig most még nagyobb figyelmet kell fordítani.

Vállalatunk várhatóan inkább a második hullámban, indirektebb módon lesz majd érintett. Bízom benne, hogy a Siemens „értékteremtő” szereplő a gazdaság olyan jövőt meghatározó területein, mint a villamosítás, az automatizálás és a digitalizáció, a jövőben is támogatni fogjuk az ügyfeleinket előremutató megoldásainkkal.

Felértékelődnek azok a modern, automatizált, digitalizált megoldások, amelyek „okos” eszközök révén megnyitják az utat a távvezérelt működés, karbantartás, hibaelhárítás előtt.

Fontos lesz, hogy a gépeket olyan kommunikációs opciókkal szereljék fel, amelyekkel a szervizmérnökök távolról is hozzájuk férhetnek és megoldást javasolhatnak a javításhoz, akár úgy, hogy a helyszíni munkát már más végzi a távolból kapott utasítások alapján.

A vírus ahogy említettem, főként nem új dolgokat hoz, hanem felgyorsítja a már meglévő technológiák fejlesztését és széles körű bevezetését.

Mi az, ami biztosan megváltozik? Milyen lesz a “new normal” a Siemensnél?

Alapvetően öt fontos változást látok és egy személyes hiányérzetet említenék. Elsőként, a rugalmasságra, az agilitásra, és alkalmazkodásra való képességünket már mind a vállalati, mind a közszférában bizonyítottuk. Szerintem a jövőben is megerősödik a szerepe annak, hogyan és milyen gyorsan reagálunk a változásokra.

A világ távolságtartóbb és digitalizáltabb lesz. A vírussal és annak hatásaival a jövő év végéig komolyan számolnunk kell, egészen addig, amíg nincs mindenki számára elérhető, jól működő és biztonságos vakcina. Úgy vélem, ha még legalább másfél évig együtt kell élnünk a vírussal –  és nem a vírus ellen –, akkor a távolságtartás és a személyes találkozók gyakoriságának csökkentése, a fokozott higiénés feltételek betartása része marad a mindennapjainknak.

A home office is hosszabb távon beépül a hétköznapjainkba. A távolságtartás szükségessége miatt a digitalizáció támogatottsága egyre szélesebb körben lesz jellemző, a kormányok és a vállalatok szintjén egyaránt.

Felértékelődnek a lokális kapcsolatok, a nemzetközieké pedig csökken. A vállalkozások a jövőben eddig alapvetőnek vett szempontokat is megkérdőjelezhetnek azért, hogy a beszállítói körüket még inkább diverzifikálják.

A nemzetközi kapcsolatok csökkentése mellett hangsúlyosabbá válnak a lokális megoldások és beszállítók.

Az általános eladósodottság mértéke nő, legyen szó országokról vagy vállalatokról, mi lokálisan kihívásokkal szembesülünk a vevői oldalon. A vállalatok olyan problémákkal néznek szembe, amelyek határozott lépéseket kívánnak majd például költségtakarékossági oldalon, ezért rendkívül fontos nekünk a vevőközpontú magatartás erősítése, a szorosabb együttműködés a partnerekkel.

Több lesz a szabályozás, a személyes szabadság bizonyos mértékben korlátok közé szorul.

Ma is lényegesen több szabályozás van, mint három hónapja, ami napi működésünket vagy személyes környezetünket érinti. Ezeket a szabályokat az emberek a biztonságuk érdekében vállalják is. A korlátozások viszont részben érdekes ellentmondásba ütközhetnek az első pontban említett rugalmassággal.

A klímakérdés az elmúlt hetekben kissé háttérbe szorult – bár az utazások számának visszaesése, a városi forgalom csökkenése miatt a szén-dioxid kibocsátás mérséklődik. A járvány hatására számos változás várható, ezek között a gazdaság kizöldítését és az energiahatékonyság növelését is erősen kell pozícionálni.

Személyesen, amit nagyon hiányolok a jelenlegi helyzetben, az a személyes találkozók. Mindig nagy hangsúlyt fektettem a személyes kapcsolatokra, legyen szó a cégen belüli egyeztetésekről a kollégákkal, az ügyfelekkel való kapcsolattartásról vagy a volt kamarai funkciómból adódóan az állami szférával való együttműködésről.

Úgy vélem, hogy a személyes találkozók egyik legfontosabb hozzáadott értéke a bizalomépítés: amikor személyesen beszélünk a kihívásokról és a minket foglalkoztató kérdésekről, az építi az emberi kapcsolatokat. Számomra ma az egyik legnagyobb kihívás, hogy milyen módon és eszközökkel lehet hatékonyan felépíteni és fenntartani ezt a bizalmat a digitális kommunikációban.

Jelenleg még tudunk abból a közös érzelmi múltból „táplálkozni”, amit az évek során közösen, személyes kapcsolatok révén építettünk, ám kérdés, hogy az újonnan, már a virtuális világban született kapcsolatokba hogyan tudjuk ezt az emberi oldalt is beilleszteni és hosszú távon megtartani.