Szapáry György: Aligha fog összejönni Trump elmozdítása

Interjú2020. jan 28.Szabó Anna

Az amerikai hozzáállás lényege akkor sem változna a kereskedelmi konfliktusban, ha nem Trump, hanem demokrata politikus ülne az elnöki székben. A stílus nyilván más lenne, de a nagyhatalmi rivalizálás fennmaradna - mondta lapunknak adott interjújában Szapáry György. A jegybank elnöki főtanácsadóját, korábbi washingtoni nagykövetet Trump elmozdításáról, Kína felemelkedéséről, a kereskedelmi háború európai vonzatairól és az iráni válságról is kérdeztük annak kapcsán, hogy átfogó tanulmányt írt a geopolitikai változásokról.

Történelminek nevezte Donald Trump amerikai elnök a múlt héten Kínával aláírt kereskedelmi egyezményt, amely az első szakasza egy teljes és átfogó megállapodásnak. Sikerült-e ezzel a közel két éve tartó konfliktus mélyére hatolni?

Az amerikai-kínai kereskedelmi háború túlmutat a puszta kereskedelmi ügyeken, valójában két nagyhatalom versengéséről van szó. Az Egyesült Államok olyan vetélytársként tekint a feltörekvő Kínára, amely veszélyezteti a világelsőségét, valamint az amerikaiak illetve a szövetséges országok biztonságát is. A kereskedelmi háború elsősorban eszköz arra, hogy Washington nyomást gyakoroljon Pekingre. A mostani részmegállapodás keretében a kínaiak vállalták, hogy több amerikai árut, illetve agrárterméket vásárolnak, és valamivel nyitottabbá teszik a gazdaságukat. De messze még a kereskedelmi háború vége, mert nagyon komoly nagyhatalmi érdekek húzódnak meg a háttérben. Trump egész elnöki ciklusára jellemző, hogy megpróbálja visszafogni Kínát, és mederben tartani annak ambícióit.

Az USA, mint regnáló nagyhatalom fenyegetve érzi magát a rohamosan erősödő Kínával szemben, amely viszont tisztában van a saját erejével, és nagyobb befolyást szeretne szerezni a világban. Árulkodó, amit Trump Davosban mondott: Xi Jinping Kínáért van, én Amerikáért, ezt eltekintve mi szeretjük egymást.

Az átlagember számára elég logikátlannak tűnnek Trump lépései, hol kiveti a büntetővámokat, hol visszavonja őket. Mi magyarázza ezt a hullámzó konfliktust? 

Az USA azért olyan agresszív, mert ráébredt arra, hogy valamit tennie kell a feltörekvő ázsiai országgal szemben, különben megrendül a világhatalmi helyzete. Trump – a szövetségeseit is beleértve – igyekszik mindenkit  bizonytalanságban tartani. Először bejelenti a vámokat, aztán felfüggeszti őket, majd újakat jelent be: ez hozzátartozik az elrettentés taktikájához, emiatt érezzük olyan hektikusnak ezt a kereskedelmi háborút. Szerintem egyébként az amerikai hozzáállás lényege akkor sem változna, ha nem Trump, hanem demokrata politikus ülne az elnöki székben. A stílus nyilván más lenne, de a nagyhatalmi rivalizálás fennmaradna. 

Szapáry György, az MNB elnöki főtanácsadója, volt washingtoni nagykövet (Fotó: Kőhalmi Péter)

A kereskedelmi háború azért meghozta a “gyümölcsét”, tavaly harmincéves mélypontra lassult Kína gazdasági növekedése. Mikor fog így felzárkózni Amerikához? 

Nem lehet a kínai gazdaság lassulását a kereskedelmi háborúra fogni. Nyilvánvalóan lehetett némi hatása, de a lassulásnak belső okai vannak: a népesség és a munkaképességű korosztály csökkenése a hosszú éveken át folytatott egy gyermek politikája miatt, az infrastrukturális beruházások lassulása, a lakáspiac telítődésé, az eladósodás, valamint a nagy állami vállaltok alacsony termelékenysége. Az ázsiai országnak 1,4 milliárdos lakossága van, míg az USA-ban mintegy 325 millióan laknak, így Kína a nominálisan számolt bruttó hazai terméket illetően előbb-utóbb biztosan utoléri Amerikát.

Az 1980-as évek elején az egy főre jutó amerikai GDP – vásárlóerő-paritáson számolva – 40-szerese volt a kínainak, ma már csak 3,5-szöröse, de az igazi változás 1990-es évek elejétől következett be, tehát kevesebb, mint három évtized alatt, ami jól mutatja mire képes a kínai gazdaság.  

Kína 2018-ban már nagyobb mértékben – 27,5 százalékkal – járult hozzá a globális GDP növekedéséhez, mint az USA, a maga 20,4 százalékával. A kereskedelmi háború valóban sok kárt tud okozni, de szerintem sokkal érdekesebb téma, hogy Kínát nem lehet megállítani: nagyon ambiciózus, kiváló az oktatási rendszere és erős a vállalkozói lendület.

A korlátozások egyébként a másik oldalra is hatnak, így az amerikai hightech cégeket is megfosztják attól a lehetőségtől, hogy Kínából hozzanak be számukra fontos termékeket, például a chipgyártásban használt ritkaföldfémeket. Valójában a technológiai fejlődés a lényeg: Kína számos területen – például a szuperszámítógépek, a big data, vagy a nagy sebességű vonatok terén – a technológiai fejlettség tekintetében már megelőzi az amerikaiakat, és hamarosan önállósítja magát. Nem véletlen a Huawei körüli csata, Trump megpróbál nyomást gyakorolni a világ más országaira, hogy ne a kínai távközlési óriást bízzák meg az 5G-hálózat kiépítésével. 

Fotó: Kőhalmi Péter

Úgy tűnik, mindkét nagyhatalom igyekszik nyomást gyakorolni a számukra fontos kereskedelmi partnerekre.

Valóban, például Japán, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Malajzia vagy Vietnam igyekeznek szorosabb kapcsolatokat kiépíteni Kínával, ahogy Kína is igyekszik nagyobb befolyást szerezni ebben a régióban. Erre jó példa az Egy Övezet Egy Út program Ázsiára kiterjedő része

Az Európai Uniónak milyen szerepe van a kereskedelmi vitában?

Nem mintha az Európai Uniónak nem lennének hasonló kifogásai Kínával szemben, mint az Egyesült Államoknak. Jól ismert probléma a szellemi tulajdon védelmének hiánya, vagy az, hogy Peking a belépő külföldi cégeket vegyesvállalatok létrehozására kényszeríti – többségi kínai tulajdon mellett – és a külföldi félnek értékes technológiát kell átadnia a piacra lépésért cserébe. Ezt az európaiak is szóvá teszik, miközben “cserébe”, biztonságpolitikai okokra hivatkozva nem engedik be bizonyos területekre a kínai tőkét. De ezt nem akkora kardcsörtetés kíséretében teszik, mint Amerika. Ez persze nem akadályozza Trump-ot abban, hogy az Európai Uniót is kóstolgatja, amikor ugyancsak büntetővámokkal fenyegeti.

Európának nincs koordinált külpolitikája, egységes hadereje, ezért nem jelent akkora kihívást Amerika nagyhatalmi szerepére, mint a feltörekvő Kína.

Ez nem fogja vissza Trump-ot abban, hogy a Brexitet látványosan támogatva, az oszd meg és uralkodj elvét vallja.

Éppúgy, mint az iráni és a közel-keleti konfliktusokban.  

Úgy látom, Trump-nak igaza van abban, hogy Irán ne legyen atomhatalom. Teherán képes volt véletlenül lelőni egy ukrán utasszállító gépet, ami azt jelenti, hogy valaki idegességében megnyomott egy olyan gombot, amit nem kellett volna. Hogyan is érezhetné magát így biztonságban a világ? Irán – akárcsak Észak-Korea – életveszélyessé válhat, ha nukleáris fegyver van a kezében. Washington már régebb óta igyekszik ezt megakadályozni, ezért felmondta Iránnal az atomalkut, amire válaszképpen az irániak számos agressziót követtek el amerikai érdekeltségek ellen. Washington egy ideig szó nélkül hagyta az akciókat, de az év elején váratlanul drón segítségével likvidálta Kászim Szulejmáni iráni tábornokot és kémfőnököt. Irán ugyancsak kilépett az atomalkuból, de árulkodó, hogy Európa ezt még nem tette meg, és igyekszik megmenteni a megállapodást. 

Az iráni konfliktus mennyire szól a nagyhatalmi rivalizálásról?

Több nagyhatalom rivalizálásáról van szó: a kínaiak közölték, hogy az Egyesült Államoknak fel kell hagynia az erő alkalmazásával, de ott van a színen Oroszország is, amely közvetítő szerepet igyekszik betölteni. Moszkvának is vannak nagyhatalmi ambíciói, és atomfegyverrel is rendelkezik, de gazdasági vagy technológiai értelemben egyelőre elmarad Amerikától. A regionális konfliktusokban kétségkívül megjelennek a nagyhatalmi érdekek is. Közel-Kelet a különféle vallási és egyéb lappangó feszültségek miatt sajnos egy örökké forrongó tégely. Senki sem tudja, mindez hová vezet. 

Az idei év az amerikai elnökválasztásról is fog szólni. Mennyire befolyásolhatja ennek kimenetelét az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség vagy az iráni konfliktus?

Az amerikai közvéleményt főleg a belpolitikai és gazdasági helyzet érdekli, kevésbé a külpolitika. Nem szeret a háborúskodni, de el lehet nyerni a támogatását, ha sikerül úgy beállítani a helyzetet, hogy életbe vágóan fontos megvédeni Amerika érdekeit. Most úgy látom, hogy az iráni konfliktus nem vagy csak nagyon kis mértékben fogja befolyásolni az elnökválasztást.

És Kína?

Bár a mostani kereskedelmi részmegállapodás csak kevés problémát old meg, Trump ezt el tudja adni sikerként. Egyébként az amerikai választások valóban a belpolitikáról szólnak, mindig a gazdaság a fontos. Most jól megy az amerikai gazdaság szekere és rekordalacsony a munkanélküliség, ami Trump újraválasztási esélyeit növeli.

Az ellenzéki demokraták valószínűleg az egészségügy reformjával és a létező társadalmi egyenlőtlenségek felmutatásával, amit szerintük Trump adóreformja csak növelt, kampányolnak majd, illetve Trump kiszámíthatatlan viselkedését fogják felemlegetni.

A migráció kapcsán az lesz álláspontjuk, hogy befogadóbbnak kell lenni, míg Trump a mexikói határnál épülő fal mellett érvel majd. De a novemberi választásokig még bármi történhet, ami teljesen megváltoztathatja a kimenetelt. 

Lehet-e tényező Trump alkotmányos felelősségre vonási eljárása, amely most érkezett a végső szakaszába?

Az impeachment egy politikai procedúra, a republikánus többségű szenátusban a szavazáskor jelenlévő szenátorok kétharmadának támogatására lesz szükség a sikeres felelősségre vonáshoz. Ez aligha fog összejönni. A Trump elleni vádemelési eljárás egyébként is kétélű fegyver: kialakulhat az a vélemény, hogy a demokraták csak bosszúból akarják elmozdítani Trumpot, aki viszonylag sikeres elnök. A demokraták narratívája viszont az, hogy az elnök és az emberei megpróbáltak nyomást gyakorolni egy külföldi állam, nevezetesen Ukrajna vezetőire, hogy Trump belpolitikai ellenfelének ártsanak. Ez már biztos választási téma lesz  annyiban, hogy Trump tettét a hatalommal való visszaélésnek, a demokrácia működésébe való beavatkozásnak fogják a demokraták feltüntetni.