Világsztár sportolókat képviselnek, egymás konkurensei, de barátok maradtak

Interjú2019. jún 8.Fodor Sándor

Patonay Ádám és Lóránt András iskolatársak voltak a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a kétezres évek elején, és együtt kosárlabdáztak a kisváros legendás csapatában. Aztán Ádámból játékosügynök lett, miként Andrásból is. A történetük azonban korántsem ennyire szokványos. Patonay Ádám egy ideje a Wassermann menedzser- és médiaügynökség nemzetközi stábjához tartozik, s a Wasserman a Forbes magazin listája szerint második a rangsorban a világ ügynökségei között, míg Lóránt András az Oktagon Basketball Europe német és magyar igazgatója és nem mellesleg Hanga Ádámnak, a Barcelona sztárjának ügynöke.

Andris és az öccse Péter, gimnazista korukban, azért költöztek Budapestről Körmendre, mert a fejükbe vették, hogy az édesapám, Patonay Imre lesz az edzőjük - idézi föl a közös kezdeteket Patonay Ádám - Peti rögtön az osztálytársam lett és a helyzetből adódóan idegenvezetőként is segítettem. Nyilvánvaló volt, hogy tehetséges és jó gyerekek és a kosárlabda tudással sem lesz baj, abban viszont igyekeztem segíteni, hogy felvegyék az egyébként nem könnyű körmendi szokásokat.

Komoly erőket kellett mozgósítani, hogy könnyen menjen a beilleszkedés a Lóránt-testvéreknek?

Azért a Budai-hegyekből lekerülni egy vidéki kisvárosba, nem egyszerű transzformáció, de nagyon jól vették Andrisék az akadályokat. Petivel ráadásul az osztályban és a csapaton belül is barátok lettünk, ő olyan, mintha a testvérem lenne.

Mennyiben volt más ez a körmendi közeg, ami akkoriban a Lóránt-testvéreket is oda vonzotta?

Például András azért illett nagyon bele a csapatba, mert nem félt senkitől, nekiment még a vasajtónak is a pályán és ettől nem lehetett eltántorítani. A körmendi közeg azért különleges, mert hatványozottan munkálkodik a kosárlabda megszállottjaiban a megmutatni akarás, a csakazértis szemlélet. És erre a két Lóránt-testvér abszolút vevő volt.

Rólad lehet tudni, hogy édesapád révén szinte beleszülettél a kosárlabdába. Már kicsi gyerekként ott sertepertéltél a játékosok körül, hiszen apukád volt a magyar bajnok körmendi csapat edzője és a férfi válogatott szövetségi kapitánya is. Játékosként kezdted, utánpótlás edzőként folytattad, végül játékosügynök lettél.

Amikor 18-19 éves koromban egyre jobban körvonalazódott számomra, hogy nem leszek a következő Németh Isti, aki akkoriban a körmendiek legnagyobb sztárja volt, adódott egy váratlan lehetőség. Az akkor legismertebb játékosügynök, Vinkó László keresett maga mellé egy asszisztenst és éppen Németh Isti ajánlott be neki, aki azóta már munkatársam az ügynökségnél. Még dolgoztam utánpótlás edzőként is, de egy idő után nem ment együtt a kettő és maradt az ügynöki vonal. Nagyon nehéz döntés volt, mert imádtam edzősködni és a csapatomat talán még jobban szerettem, de az ügynöki munkában előrébb tartottam.

Kik voltak az első klienseid, kik szavaztak bizalmat egy fiatal srácnak, hogy képviselje az érdekeiket?

A mai napig nagyon hálás vagyok azoknak a női játékosoknak, akik megbíztak a menedzselésükkel, ezáltal kapcsolatba kerülhettem komoly nemzetközi klubokkal és nekik köszönhetően lett súlyom a piacon. Szalay Virág és Rasheed Rita voltak az első klienseim, majd csupa válogatott szintű játékos: Fegyverneky Zsófi, Nagy-Bujdosó Nóra, Horti Dóra, Simon Zsófi, Laklóth Anna, Czank Timi. Aztán egyre több külföldi légiós került Magyarországra, s ennek köszönhetően kerültem kapcsolatba amerikai ügynökökkel, illetve tengerentúli klubokkal. Később már kiutaztam az Egyesült Államokba egyetemi döntőkre, először 2009-ben, s ennek a folyamatos kapcsolatépítésnek köszönhetően 2015-ben első körös draftoltam volt Ally Mallott személyében.

A kitartó munka eredményeként a legutóbbi drafton a Wassermann-ügynökség stábjában álltál a piros szőnyegen. Azért ez egy komoly ugrás néhány év alatt.

Mindig szerettem volna együtt dolgozni Lindsay Kagawa Colas-szal, aki a női kosárlabdázásért felel a Wassermannál. A háttérben már korábban is voltak közös ügyleteink és nagyon megkedveltük egymást, mégis váratlanul jött a hívás, hogy szeretné, ha csatlakoznék a Wassermannhoz. Egy olyan cégről beszélünk, amelyik a 2024-es Los Angeles-i olimpia kampányát készítette, és ahol mondjuk olyan NBA sztár az egyik ügyfél, mint Russel Westbrook. Az idei drafton kettő játékos szerepelt, akiknek a karrierjét nekem kell majd egyengetnem, az egyik Marina Mabrey, aki tavaly NCAA-bajnok volt, másik Kennedy Burke az UCLA-egyetemről. Az európai képviselet mellett a WNBA-ben is én tartom a kapcsolatot a klubokkal és olyan emberekkel kell tárgyalnom, mint a Los Angeles Lakers egyik legendája, Derek Fisher, aki Marina edzője a Los Angeles Sparks-nál.

Mindez technikailag hogyan kivitelezhető Szombathelyről, ahol élsz?

A cég irodája Los Angelesben működik, és ha bármelyik játékosnak napi gondja akad, arra van kint egy stábunk. Viszont Európában, ha bármi történik, egy török ügynöknek és nekem kell megoldanunk. Idén Sopronban az Euroliga döntőjében Breanna Stewartnak elszakadt az ahillesze. Vasárnap a meccs végére megvolt a jegye másnap reggelre Los Angelesbe. Hazarepült és kedden reggel a legjobb specialista megoperálta. Persze az európai képviselet mellett egy évben legalább 3-4-szer ki kell utaznom az Egyesült Államokba.

Ezek szerint ellátod a Wassermann európai képviseletét a női játékosoknál, de Vinkó Lászlóval ugyanolyan a kapcsolatod, hiszen a férfi játékosokkal az ő irodáján keresztül foglalkozol. S, hogy legyen még egy körmendi szál, így vagy ügynöke a körmendi születésű Golomán Györgynek, akit viszont utánpótlás edzőként tángáltál még a régi, szép körmendi időkben.

Ez azért érdekes, mert Gyuriban is dolgozott ez a megmutatni vágyás ugyanúgy, mint bennem. Sokan kételkedtek, amikor az amerikai játékos piacot céloztam meg, de kételyek fogalmazódtak meg Gyurival kapcsolatban is, akire azt mondták, hogy vékony, mit akar, aztán Gyuri a leghíresebb amerikai egyetemi csapatban kötött ki és az utolsó évben már a kezdő ötösbe is beverekedte magát az UCLA gárdájában. Ahol nagyon szerették és szeretik is a mai napig. Azért, amikor Jessica Alba, Alessandro Del Piero és Shaquille O’Neal szurkol a meccseden, az elég jó érzés lehet. Nagyon büszke vagyok rá!

Milyen karriert futhat be a még mindig nagyon fiatal 210 cm-es Golomán György?

Gyuri még mindig nem mondott le az NBA-ről, ezért töltött egy évet a G-Ligában, ami az NBA előszobája. Viszont a G-Liga nem éppen a csapatjátékról szól, amiben ő mindig erős volt. A jelenlegi valós lehetőség egy európai karrier elindítása, ami talán hozzásegítheti, hogy később NBA játékos legyen. Hiszek benne és soha nem fogom feladni, hogy teljesüljön ez a vágya és mivel róla van szó, mindent meg is fogunk tenni érte Németh Istivel. Nem szeretnénk nagyképűnek tűnni, de kishitűek sem vagyunk.

Mi az, amit pénzben nem lehet kifejezni a munkád során?

Amikor a FIBA választott bíróságánál bepereltük a török Galatasarayt Kaela Davis elmaradt három havi fizetése és az ügynöki díjam miatt és megnyertük a pert, valójában Antonio Davis leányát képviseltem. S ha az NBA egyik hajdani szupersztárja azt mondja, hogy képviseld a lányomat, az egy óriási érzés. Ugyanúgy, mint Lexie Brown esetében, akinek az apja Dee Brown 15 évet húzott le az NBA-ben és nyert zsákolóversenyt is.

Milyen a kapcsolatod Lóránt Andrissal az egykori körmendi játszótárssal?

Annak ellenére, hogy valamilyen szinten konkurenciát jelentünk egymás számára, továbbra is nagyon jó barátok maradtunk. A munka részét profin tudjuk kezelni, nyugodtan mondhatjuk egymásnak egy játékos kapcsán, hogy ez üzlet, erről most ne kérdezz. Attól még mindketten Körmenden, a Rába-partján és a Kónya-Vén Kalóz-Korona háromszögben szocializálódtunk, és az utóbbi években Andrisék kellőképpen viszonozták az idegenvezetést Budapesten.

Lóránt AndrásLóránt András (j) Hanga Ádámmal és feleségével a Király Kupa megnyerése után

Lóránt András különleges helyet foglal el a magyarországi játékosügynökök között, hiszen az ő kliense Hanga Ádám, a Barcelona kosárlabda csapatának egyik sztárja, a jelenlegi legjobb magyar kosárlabdázó. Arról kérdeztük Andrást, miként sikerült kontraktust kötnie Hangával, és a munkája mekkora hányadát teszi ki a barcelonai sztár érdekeinek a képviselete.

Ádámmal 15 éve ismerjük egymást, tinédzser volt, amikor elkezdtünk közösen dolgozni és a kapcsolatunk sokkal többet jelent, mint egy ügynök és játékos kapcsolat, hiszen ezer szállal kötődünk egymáshoz.

Mennyire volt nehéz eljutni addig, hogy Hanga Ádám teljes bizalommal rád bízza a karrierjét?

A szüleim közgazdasági és pénzügyi területen dolgoztak, és hoztak egy döntést, elengedték a két fiúkat 15-16 évesen Körmendre, mert az öcsémmel ott akartunk kosárlabdázni Patonay Imre edzői irányítása alatt. Ők is, mi is rögtön a szívünkbe zártuk Körmendet, mindannyian tudtuk, hogy jó helyre kerültünk. Amikor abbahagytam a játékot, habár fiatal voltam, tudtam, hogy játékosügynök szeretnék lenni és követtem az öcsémet Belgiumba, Olaszországba és Spanyolországba, ahol játszott akkoriban és mellette rengeteget tanultam. Egyébként Peti, az öcsém volt az első játékosom. Mégis mínuszból indultam, mert senki nem bízott bennem, annak ellenére, hogy Peti karrierje is szépen ívelt fölfelé. Sokáig ő volt az egyetlen ügyfelem, ebből nyilván nem lehetett megélni, ezért rengeteget utaztam, munkákat vállaltam, Olaszországban kidobó voltam egy szórakozó helyen, Angliában vendéglátásban dolgoztam, de megtanultam angolul, olaszul spanyolul és mikor 2010-ben megállapodtam Ádámmal, hogy én képviselhetem, attól kezdődően tudtam, hogy ez lesz a valódi munkám, amit szenvedéllyel tudok csinálni. Autodidakta módon tanultam meg mindent, próbáltam ellesni dolgokat, nem engedtek be sok helyre, de soha nem adtam föl.

Hanga Ádámot 2011-ben draftolta az NBA-bajnok San Antonio Spurs, ám az NBA karrier nem jött össze, annak ellenére, hogy 2017-ben minden szakíró arról nyilatkozott, hogy ott lenne a helye. Lemondtatok már a nagy álomról?

Valóban, 2017-ben szinte kész tény volt a San Antonio Spurs gárdájánál Ádám szerződtetése. Aztán egyik napról a másikra Rudy Gay szabad lett, kilépett az előző szerződéséből és sokkal kevesebbért aláírt a Spurs-höz, ami becsukta az ajtót Ádám számára. Harminc évesen pedig ez már valóban csak álom.

Bár gondolom, nem kell könnyeket ejteni a Barcelona sztárjáért.

Az emberi oldaláról közelíteném meg inkább Ádám barcelonai karrierjét. Az a legfontosabb, hogy legyen boldog a családjával és élvezze a játékot, ameddig tudja. Hogy közben nyer egy Euroliga döntőt, vagy egy ACB bajnoki címet, az már csak plusz ajándék lesz. Neki a család a legfontosabb, a nagyszülei és az édesanyja nevelték föl, szüksége van egy stabil háttérre.

Véleményed szerint meddig jutottál, meddig jutottatok Ádámmal?

Kereshetne lényegesen több pénzt, mint Barcelonában, hiszen voltak ajánlatai, de nem ez a legfontosabb szempont. A lényeg, hogy jól érzi magát a családjával együtt, szereti a várost, az ittléte alatt kétszer volt Király Kupa győztes a Barcelonával, és az Euroligában is a meghatározó játékosok közé tartozik. Ádi mindig is a folytonosságot szerette, s a kezdeti nehéz évek után eljutott oda, hogy családja van, két gyönyörű kislánya, felépített egy stábot, s a teljes menedzsmentjét most én irányítom, ami azt jelenti, hogy neki csak a játékkal kell foglalkoznia.

Hogy képzeljük ezt szervezetileg? Létrehoztatok egy önálló, saját céget Hanga menedzselésére?

Igen, erre ott van a saját cégem, s alkalmi megbízásokat adunk az aktuális feladatoknak megfelelően. Van, aki a social mediával foglalkozik, egy spanyol kollégám a szerződéskötéseknél segít, de van dietetikus, ügyvéd, gazdasági szakember és egy PR-ügyekkel foglalkozó csapat.

Laikusként azt mondanám, hogy ennek nagy része inkább a klub feladata.

Egy olyan szintű klub, mint a Barcelona hasonlóan működik, mint az NBA legtöbb klubja. Szerencsésnek mondhatom magam, mert 2013-ban tanulmányozhattam a San Antonio Spurs működését és R.C Buford, a klub általános igazgatója lehetővé tette, hogy végigjárjam az összes területet és 45 percben kérdezhettem a területek vezetőit. Ott tanultam meg, hogy az NBA-ben, de most már az európai vezető kluboknál is, szerződtetnek egy atlétát, aki aztán fönntart egy saját céget, ami az ügyes-bajos dolgait intézi.

Milyen az együttműködés ilyenkor a klub stábjával?

Jónak kell lennie, ha eredményesek akarunk lenni. Nyilván a klubnak is van egy jó stábja, edzői team, külön erőnléti edző. Mikor San Antonióban voltam, abban az időben játszott a Spursnál Tony Parker, Manu Ginobili és Manunak például a testvére intézte az összes egyéb dolgát, ha éppen sofőr kellett, testőr, vagy pénzügyi tanácsadó. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatom a Barcelonával, annak ellenére, hogy nem volt könnyű tető alá hozni a szerződést. Napi szinten Ádám csak azért felel, hogy a legjobb formában legyen, és semmi ne zavarja a felkészülésben, a játékban. De az összes egyéb intéznivalókért, mint a gyerekek iskolaválasztása, tanácsadások ingatlanvásárláshoz, bérlések, utazásokkal kapcsolatos teendők stb. én felelek.

Az Oktagon játékosügynökség német és magyar piacért felelős vezetője vagy. Mennyire marad időd Hanga Ádám menedzselése mellett a többi feladatra?

Ádám mellett több Euroligában és Eurokupában is érdekelt ügyféllel dolgozom. Időm jelentős részét Németországban és Spanyolországban töltöm, éppen az említett ügyfelek miatt. De foglalkozom magyar játékosokkal is a válogatott kitűnősége, a Falco csapatkapitánya Váradi Benedek, Tóth Norbert, a remek szezont futó Pongó-testvérek vagy éppen Hendlein Roland szintén az ügyfeleim. Számomra fontos, hogy őket is lássam játszani, így nagyon sok időt töltök utazással. A szezonban átlagosan 5500km vezetek havonta, és gyakran előfordul, hogy hetente 4 -6 alkalommal repülőre kell ülnöm. Testvérem, Péter, továbbra is elnyűhetetlen a pályán. Idén ismét remek mutatókat pordukált a FibaEuroCup-ban, csapatával a Top8-ban voltak. Peti nagyon sokat tud a játékról, óriási nemzetközi tapasztalata van, minden országban, ahol játszott imádták és elismerték. Nagyon örülnék, ha az aktív játék befejezése után együtt dolgoznánk.

Mennyire ismert az Oktagon a piacon?

Európában az Oktagonnak van a legnagyobb hálózata, TOP5 ügynökség vagyunk az Euroligában, az NBA-ben Boutique Agency-nek számítunk, olyan világsztárokat képviselünk, mint Stephen Curry vagy Giannis Antetokounmpo.

Ez már az a cél, amit a kezdetekkor kitűztél magad elé, vagy vannak újabb motivációk?

Szeretnék Európa egyik legjobb ügynöke lenni. Amitől most nagyon messze vagyok. De akkor is kinevettek, amikor azt mondtam, hogy Spanyolországba akarok játékosokat eladni. Nevettek, hogy majd pont én, mikor ez nagyon nehéz dolog. Hát, nem könnyű. De ha könnyű lenne, mindenki ezt csinálná. Két éve kaptam meg az Oktagontól a német piacot. Hónapokba telt, amíg fölvette nekem bárki is a telefont.  Aztán mégis fölvették, én pedig megtanultam közben németül. Soha nem adom föl, ezt tanultam meg Patonay Ádiéktól és az édesapjától Körmenden.

Tartod a kapcsolatot Patonay Ádámmal, az egykori játékostárssal, jelenlegi konkurens játékosügynökkel?

Természetesen. Barátok voltunk, vagyunk és leszünk.

A nyitóképen Patonay Ádám a kép jobb szélén az idei New York-i WNBA drafton a Wasserman munkatársaival és játékosaival