Újraiparosodás térségünkben: felzárkózás vagy kizsákmányolás?

Ipar 4.02019. márc 19.F. T.
A rovat támogatója:

Centrum-periféria munkamegosztás alakul ki a régi EU-tagországok és térségünk között, vagy most már modern, hatékony ipar települ hozzánk?

Centrum-periféria munkamegosztás alakul ki a régi EU-tagországok és térségünk között, vagy most már modern, hatékony ipar települ hozzánk? Ezt a kérdést veszi górcső alá Nagy Benedek–Udvari Beáta–Lengyel Imre tanulmánya, melynek címe: Újraiparosodás Kelet-Közép-Európában – újraéledő centrum–periféria munkamegosztás? A tanulmány a Közgazdasági Szemle februári számában jelent meg, és a szerzők részvételével, műhelybeszélgetés keretében zajlott vita a kérdésről az MKT szervezésében.

Az ipar arányának növekedése

A 2008-as gazdasági válság után a fejlett országokban előkerült az újraiparosítás fogalma, amely tulajdonképpen egyfajta szerkezetváltás: a negyedik ipari forradalomhoz kapcsolódó technológiai átalakulás. Az Európai Unió 2010-ben hirdette meg az Európa 2020 elnevezésű stratégiát, ennek egyik zászlóshajója a globalizáció korszakának megfelelő iparpolitika, konkrétan elérendő célokat ekkor még nem fogalmaztak meg. A két évvel későbbi európai bizottsági közlemény már egyértelmű célt tűzött ki: az ipar GDP-n belüli részarányának az akkori körülbelül 15 százalékról legalább 20 százalékra kellene növekednie 2020-ra.

Rendszerváltás utáni iparosítás

A volt szocialista országokban ez a probléma, ha kissé másként is, de jóval korábban, a rendszerváltáskor felmerült. Az akkor túliparosodottnak tekinthető országok jórészt elavult, a világpiacon eladhatatlan árut termelő iparát le kellett építeni, ez gyárbezárásokat, rozsdaövezetek megjelenését és munkanélküliséget hozott. Az újraiparosodás igénye rögtön ezt követően felmerült: olyan ipart kellett fejleszteni, ami az addigi KGST-piac helyett a világpiacra termel, versenyképesen.

Ezt nem kis részben a multinacionális cégek valósították meg, amelyek hozták a fejlett technológiát, és vita van arról, hogy vajon csak az olcsó munkaerőre épülő, munkaigényes, alacsonyabb hozzáadott értékű munkafolyamatokat szervezték-e ki, vagy komolyabb hozzáadott érték is keletkezik. A 2008-as válság után ismét előkerült a kérdés, de most már a régi tagállamokéhoz hasonló formában.

A későbbi iparosítás

A tanulmány megvizsgálja, hogy megfigyelhető-e az újraiparosodás az Európai Unió tagállamaiban, és hasonlók-e a szerkezetváltási folyamatok az Európai Unió 15 régi és 10 új, posztszocialista tagállamában, különös tekintettel Magyarországra. Az újraiparosodás elemzéséhez a feldolgozóipar bruttó hozzáadott értékének és a foglalkoztatottak számának változását veszik alapul a 2000 és 2016 közötti időszakban (bár ezzel az utolsó két év, ami rendkívül gyors GDP-növekedést és foglalkoztatás-bővülést hozott kiesik a statisztikából).

Múlt századi folyamatok

A 20. század második felére a fejlett országokban az ipar, illetve az iparpolitika jelentősége és társadalmi, politikai presztízse jelentősen lecsökkent, ezt a folyamatot dezindusztrializációnak nevezzük. Az ipar leépülése során egyaránt csökken az iparban foglalkoztatottak száma és az ipar részaránya az ország bruttó hozzáadott értékében a szolgáltatások előretörésével, az ipari tevékenységek hatékonyságának növekedésével és az alacsonyabb hozzáadott értékű tevékenységek fejlődő országokba történő kiszervezésével.

Paradigmaváltás

A 2008. évi válságot követően a fejlett országok többségében egyfajta gazdaságpolitikai paradigmaváltás figyelhető meg, újraiparosítási politikát fogalmaztak meg. Ennek során azonban nem a gyártási, hanem sokkal inkább a feldolgozóipari értéklánc magas hozzáadott értékű, tudásintenzív, csúcstechnológiai tevékenységeit ösztönzik.

Magyarországon is meghirdették 2016-ban az Irinyi-tervet, amelyben 2030-ig teljesítendő célként fogalmazódott meg az ipar 30 százalékos részarányának elérése a bruttó hazai termékben. Hét kiemelten fejlesztendő területet adtak meg: járműipar, specializált gép- és járműgyártás, egészséggazdaság, élelmiszeripar, zöldgazdaság-fejlesztés, infokommunikációs technológiai szektor, védelmi ipar.

Országonkénti arány

A feldolgozóipar jelentősége az EU-tagállamokban eltérő: a bruttó hozzáadott értéken belül a feldolgozóipar aránya alapján egy rangsort felállítva 2016-ban az első tíz helyezettből hét posztszocialista ország. Az első helyen Szlovákia áll (33,2 százalék), második Csehország (32,8 százalék), a negyedik helyezett Lengyelország (26,1 százalék), Magyarország a nyolcadik (22,5 százalék). Az EU régi tagállamai közül Írország (28,9 százalékkal harmadik), Németország (24,1 százalékkal ötödik) és Ausztria (21,6 százalékkal tizedik) érnek el magas arányt.

Írország helyzete különös: 2014-ben 18,6 százalék volt a feldolgozóipar részaránya a megtermelt bruttó hozzáadott értéken belül, amely arány 2016-ban már 28,9 százalékra emelkedett, főleg globális nagyvállalatok adóoptimalizálási célú odatelepedése miatt. Írország az EU 15-höz viszonyított kis súlya miatt az EU 15 átlagát nem befolyásolja számottevően.

A végletek

A 2016. évi állapot alapján a feldolgozóipar a 10 országban átlagosan magasabb súlyt képvisel a megtermelt bruttó hozzáadott értékben (26,1 százalék), mint az EU régi 15 országában (16,2 százalék). Hét posztszocialista tagállamban magas a feldolgozóipar aránya, de például alacsony Lettországban (10,8 százalék), továbbá Bulgáriában (17,6 százalék) és Észtországban (18,5 százalék).

Az EU 15 esetében kiemelkedően magas az arány az említett Németország és Ausztria mellett Finnországban (20,1 százalék), míg alacsony arányt mutat például Görögország (8,3 százalék) vagy az Egyesült Királyság (9,6 százalék). A 2000–2016 közötti időszakban – 2005. évi reálértéken számolva – mindkét országcsoportban és Magyarországon is egyaránt növekedett az összes és a feldolgozóipari bruttó hozzáadott érték.

Keleti növekedés

A közép-kelet-európai országokban a feldolgozóipari bruttó hozzáadott érték közel kétszeres ütemben emelkedett, mint az összes szektor hozzáadott értéke, ezért a vizsgált időszakban a feldolgozóipar súlya – legalábbis a hozzáadott érték szempontjából – megnőtt, a vizsgált időszak alatt 18,6 százalékról 26,1 százalékra. Az régi EU-tagországokban ugyanakkor kevésbé volt dinamikus a feldolgozóipari bruttó hozzáadott érték növekedése, mint az összes szektoré, így a feldolgozóipar súlya 16,9 százalékról 16,2 százalékra csökkent.

Foglalkoztatottság

A feldolgozóipari foglalkoztatottság aránya 2016-ban a teljes foglalkoztatottságon belül a 10 új tagországban (20,0 százalék) átlagosan közel másfélszerese az EU 15 tagállamokénak (12,3 százalék). A tízek közül kiemelkedően magas feldolgozóipari foglalkoztatottsági arányt mutat Csehország (26,8 százalék), Szlovákia (21,9 százalék), Szlovénia (20,5 százalék) és Lengyelország (20,2 százalék). A skála másik végén lévő Lettország (13,4 százalék) és Litvánia (15,4 százalék) is meghaladja az EU 15 átlagértékét (12,3 százalék).

Magyarországon ez az arány 2000-ben még a 10 ország átlaga fölött volt (23,0 százalék), 2016-ra viszont az átlag alá esett (17,9 százalék), ami arra is utalhat, hogy nálunk a szolgáltatási szektor aránya erőteljesen növekedett. Az régi 15 országban átlagon felüli Németország értéke (17,3 százalék), Olaszországé (15,6 százalék), Portugáliáé (15,5 százalék) és Ausztriáé (14,5 százalék), míg átlagon aluli Luxemburg (7,7 százalék), az Egyesült Királyság és Görögország (egyaránt 7,9 százalék) értéke.

A szerzők következtetése

A tanulmány azt a következtetést vonja le, hogy régiónkban a külföldi érdekeltségű tőke főleg alacsony hozzáadott értékű, magas munkaintenzitású tevékenységeket hozott, így az EU régi és új tagországai között megerősödött a centrum–periféria munkamegosztás: Kelet-Közép-Európa fokozatosan a nyugat-európai országok feldolgozóipari hátterévé vált. A technológiai változások (például a negyedik ipari forradalom) következtében a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek egyre inkább a fejlett tagállamokban koncentrálódnak.

Eltérő vélemények, új beruházások

A következtetést a műhelybeszélgetésen többen vitatták, kitérve arra, hogy a cégek egyre komplexebb tevékenységeket hoznak a térségbe, immár a mérnöki tevékenység és más munkafolyamatok is hozzánk kerülnek (ebben igen lényeges az utolsó két év, valamint a most zajló beruházások is).

Ugyanakkor azáltal, hogy az itteni olcsó munkaerő korlátozás nélkül a fejlett országokba vándorolhat, rendkívül erős bérfelzárkózási kényszer lépett fel (döntő részben 2016 óta) melynek hatása az igen magas, helyenként 10 százalék fölötti bérnövekedés. A gyors bérfelzárkózási folyamat során a korábbi nagy szakadék a két országcsoport között gyorsan csökken, és aki mostanában hozza meg beruházási döntését, az már tisztában van azzal, hogy nem építhet már tartósan az alacsony bérekre, így a kis hozzáadott értékű, nagy munkaigényű folyamatok térségünkbe telepítése okafogyottá válik.