Szedjük le a port a Bocskai-öltözetről: el a politikai kezekkel a tradicionális öltözettől! 

Céljuk láthatóan az volt, hogy összevissza magyarázzák, de leginkább megbélyegezzék ennek a kétségkívül hagyományos magyar öltözéknek a viselését. Egyesek egyenesen „díszmagyarról” beszélnek, aminek nagyjából annyi köze van a Bocskaihoz, mint a fűszerpaprikának a chilihez.

A visszafogott, puritán, zsinóros és paszományos – eredetileg fekete – Bocskai a polgárság és a diákság körében is előszeretettel hordott viselet volt. Igazi reneszánszát a két világháború között élte, és sokan a trianoni emlékezéssel is összekötik. Ezzel szemben a díszmagyar egy gazdagon díszített, nemesi brokát öltözet, amelyhez díszkard és tollas süveg is tartozott; ez eredetileg az arisztokrácia, később pedig a legfelsőbb politikai réteg ünnepi reprezentációs ruhája volt. Amit a miniszterelnök viselt az a hagyományos Bocskai modernebb stilizált változata, amely korunk öltözködési vonalaira átfogalmazott, de üzenetében megfelelő, se nem giccses se nem méltatlan.

A mostani megjelenést érő bírálatok többsége éppen abból a politikai közösségből származik, amely magát nemzeti oldalnak nevezi – miközben eddig úgy tűnt, nekik minden tetszik, ami magyar, ami nemzeti, és ami a hagyományainkra utal. 

Számos alkalommal nyilatkoztam már ebben a témában, és mindig kihangsúlyoztam: az egykori Bocskai-viselet se nem revizionista, se nem horthysta, és természetesen semmilyen szélsőséges politikai áramlathoz nem köthető. Ez a ruha egyszerűen magyar. Tettem ezt a kijelentést akkor is, amikor fideszes politikusok viselték, és megteszem most is. Ennek a ruhának a státuszát ugyanis nem a mai politikusok, hanem maga az idő és a történelem döntötte el. Nem az a provokátor, aki felveszi ezt a viseletet, hanem éppen ellenkezőleg: a viselője a múltat, a nemzeti tradíciókat és a történelmi örökséget tiszteli vele.

Ha pedig valahol, akkor Mohácson, a sorsfordító csata 500 éves évfordulóján a magyar miniszterelnökön ez a ruha nemcsak hogy indokolt, de kifejezetten méltó és megfelelő ünnepi viselet volt. Amikor ilyen öltözetben Kövér László vagy Orbán Balázs jelent meg, senki sem kiáltott „gyalázatot”. De érdemes Novák Katalin ruháit is felidézni, ő éppen egy stilizált, női Bocskai-verzióban mondta el leköszönő beszédét, és Schmitt Makray Katalin is rendszeresen hordott olyan darabokat, amelyek részleteikben vagy teljes díszítettségükben a Bocskai-kor világát idézték. Úgy látom, itt nem is a ruhával van a gond, hanem azzal, hogy ki viseli. Még mindig görcsösen működnek azok a reflexek, amelyek szerint egyesek saját maguknak követelik a jogot, hogy eldöntsék: ki a jó magyar, ki a nemzeti, és kinek mit szabad felvennie.

A Bocskai-ruha a magyar tradíció és kultúra elidegeníthetetlen része. Megérdemelné, hogy hivatalosan is hungarikummá váljon – talán akkor végre vége szakadna az ilyen olcsó, méltatlan és felesleges politikai támadásoknak.