Egy kivonulás margójára: mit kerestünk mi egyáltalán Afganisztánban? - Wagner Péter írása
MAGMájus elsejével megkezdi az Egyesült Államok és a NATO is a kivonulást Afganisztánból. Egy olyan országot hagy maga után a nemzetközi közösség, amely a megelőző évtizedek támogatása ellenére is ingatag lábon áll. A közép-ázsiai országba invesztált dollár száz milliárdok után kérdés, hogy mi marad az utolsó katonák távozása után.
Az Egyesült Államok április közepén tette hivatalossá afganisztáni kivonulási menetrendjét. a 2021 januárjában beiktatott Biden adminisztrációt szorította az idő, hiszem Donald Trump 2021 április 30-ában egyezett meg a végső kivonulásról az afganisztáni fundamentalista mozgalommal, a Talibánnal.
A Fehér Háznak így alig három hónapja maradt kitalálni, hogy betartja-e az eredeti határidőt, vagy megpróbál valamilyen módon kitáncolni a 2020 februárjában megkötött megállapodás kötelezettségei elől. Tény, hogy ilyen kevés idő alatt csak úgy lehet kivonni minden katonai egységet az országból, hogy az egész egy megfutamodásra emlékeztessen, amit persze szeretne Washington is elkerülni.
A NATO tagországok többsége 2002-2003 óta van jelen Afganisztánban, ekkor került megfogalmazásra az a nem-hivatalos elv, miszerint a szövetség tagjai együtt mennek be és majd együtt mennek ki. Ez az elv persze mindig egy kicsit mást jelentett gyakorlatban.
Az elején azért volt rá szükség, hogy az USA bíztassa a vonakodó szövetségeseit az afganisztáni részvételre. A hivatalos politikai megnyilatkozásokon túl, miszerint a dzsihadista terrorizmus és a kábítószer termelés minden nyugati országnak fenyegetés (2001-ben még nem ez volt a helyzet), a valóságban számos európai ország kevésbé vagy nem érezte magát fenyegetettnek egyáltalán.
A részvétel sokkal inkább a szolidaritásról szólt, arról, hogy a hidegháború alatt az USA védte meg Europát, sőt az 1990-es balkáni háborúiban is az ő beavatkozása volt döntő, és most valamit vissza kell, illik adni.
A kelet-európai országok, különösen a csehek, lengyelek és magyarok, akik már 1999-ben csatlakoztak a NATO-hoz, de a tagságra aspiráló balti és balkáni szomszédokat inkább a felvétel iránt érzett hála, és a hasznos szövetséges bizonyítása motiválta.
Ezzel együtt nehéz volt a közvéleménnyel megértetni, hogy mit is keresünk Afganisztánban. A kelet-európai országokat sem a terrorveszély nem fenyegette, sem a kábítószer kérdés nem érintette, sőt még hálát sem tudtak érezni, hiszen a hidegháború alatt a másik oldalon álltak.
Az afganisztáni misszió szerepe lépésről lépésre növekedett, a politikai irányítás mindvégig az USA kezében maradt, a többi tagország pedig alkalmazkodott az amerikai elnökök és tábornokok kéréseihez igényeihez. Sajnálatos módon az Egyesült Államok sokáig a katonai megoldást részesítette előnyben, hiába voltak hangok a megdöntött tálib mozgalom érdekében.
A közép-ázsiai országban az erőszak sokáig viszonylag mérsékelt volt, sok helyen a katonák inkább egy nyugodt békefenntartó misszióban érezhették magukat.
Az első magyar veszteségek csak 2008-ban történtek, amikor egymás után két tűzszerész halt meg. A helyzet 2009-re durvult be igazán, amikor már a legfelső nyugati döntéshozók számára is világossá vált, hogy a helyzet fenntarthatatlan, és minden így folytatódik, a tálibok nyerni fognak. Ehhez képest még tíz évbe, rengeteg áldozatba és milliárdos kiadásokba telt mire az USA belátta, hogy ezt a háborút elvesztette.
A tálibokkal kötött tavalyi megállapodás sok tekintetben példátlan, mert az Fehér Ház kihagyta a tárgyalásokból a saját szövetségesét, a hivatalosan megválasztott kormányt. Ironikus, hogy Washington gyakorlatilag egyetlen dolgot tudott elérni a kivonulásért cserébe, azt hogy a tálibok a jövőben nem fognak teret adni az al-Kaidának, az Iszlám Államnak vagy bármilyen más nyugatot veszélyeztető terrorszervezetnek.
Ez szánalmasan kevés ahhoz képest, hogy mennyi erőforrást fektettek az tálibok legyőzésébe.
Becslések szerint az USA kétezer milliárd dollárt költött el az elmúlt 20 évben Afganisztánra, beleérte a segélyeket és a katonai kiadásokat. Az elmúlt évtizedben év 3,5-4 milliárd dollárt költött csak az afgán biztonsági erők fizetésére, felszerelésére és támogatására. Az afgán légierő több mint 150 repülőeszközzel rendelkezik, ami felér egy európai középhatalom haderejével.
Az USA mellett a nemzetközi közösség évente 3-4 milliárd dollárt költ Afganisztán támogatására beleértve a tisztviselők fizetését, az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság támogatását.
A donorközösség négy évente tart konferenciát, ahol a következő időszakra ajánlanak fel összegeket a fejlett országok. Ez jelenleg a 2021-2014-es időszakra 12 milliárd dollár (ennyi volt az ezt megelőz ciklusban). Az afgán költségvetés 80 százalékát a nemzetközi segély teszi.A fenti számokból is látszik, hogy az ország jövője fenntarthatlan ebben a formában, a USA és a NATO távozásával ugyanis a nemzetközi közösség figyelme óhatatlanul is csökkenni fog.
A megoldást még senki nem találta fel, az általános félelmek szerint a tálibok hatalomátvétele csak idő kérdése. A mozgalom már nem az ellenséges, kiszámíthatatlan, szélsőséges szervezet aki volt, és egy dologban biztos felülmúlja az afgán kormányt: a működése fenntartható, külföldi segélyek nélkül, a saját forrásaihoz igazodva volt képes az elmúlt 15 évben újjászerveződni és meghódítani az ország 20-50 százalékát.
A világnak talán hamarosan meg kell barátkozni a fundamentalista szervezet uralmával, de talán ez könnyebb lesz mint gondolnánk. Nemcsak az USA, de több három tucat szövetségese is belefáradt a hiábavaló háborúba. A NATO is boldogan maga mögött hagyná ezt a kudarcos missziót, így az sem véletlen, hogy az amerikai bejelentéssel szinte egy időben, a katonai szövetség is bejelentette távozását: az együtt be együtt ki elvből most a második rész lesz a hangsúlyos.
2021. május elsején hivatalosan is kezdetét veszi a kivonulás, a tagországok egymás után fogják kivonni erőiket, hogy utolsóként az elsőnek érkező amerikai katonák távozzanak majd 2021. szeptember 21-én
A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője.
