Felmérés: Mennyire érzik magukat biztonságban a magyarok?

A Kreml hétfői bejelentése óta, miszerint hivatalosan is elismerik az luhanszki és donbaszi területeket, új szakaszába lépett az orosz-ukrán konfliktus.

Az orosz „békefenntartók” immár hivatalosan is jelen lehetnek ezeken a területeken, miközben a két entitás határai tisztázatlanok. Jelenleg csak a felét uralják annak a két megyének, amely területén kikiáltották magukat, és a hivatalos orosz állásfoglalás szerint Moszkva ezen a teljes területen ismerte el őket.

A világ fontolgatja, hogy ez az amerikai fogalmak szerint háborúnak minősül-e, hiszen a Fehér Ház hetek óta háborús retorikát alkalmaz, mondván, az orosz támadásnak konkrét dátuma van – igaz, ezt még múlt hét szerdára, február 16-ra tették.

Hazai és nemzetközi reakciók

A két kvázi állam elismerése azonban önmagában is kiváltotta a nemzetközi reakciókat. Az USA, az EU és egyes nagy európai államok külön is szankciókat vezettek be, amelyek hatását még várjuk. Katonai értelemben az USA újabb egységeket vezényelt a Baltikumba és Lengyelországba: nyolc F-35-ös vadászbombázó, 32 darab AH-64 Apache támadóhelikoptert és mintegy 800 katonát.

A magyar kormány is reagált a megváltozott biztonsági helyzetre, Benkő Tibor honvédelmi miniszter a nemzetbiztonsági kabinet ülését követően a magyar emberek biztonságára hivatkozva jelezte, hogy a Magyar Honvédség is megkezdi az ukrán-magyar határon a fokozott jelenlét fenntartását, előkészületeket téve, hogy biztosítsa

az Ukrajnát elhagyni szándékozó menekülteknek a szabad utat, ugyanakkor megakadályozza, hogy Magyarország területére fegyveres csoportok jussanak be.

Bár ez a megfogalmazás kicsit erősnek hat, később a miniszter kifejtette, hogy bár a „fegyveres csoportok” bejutásának a valószínűsége nagyon kicsi, de a Honvédség így sem teheti meg, hogy ne reagáljon semmit. Az LHSN.hu szakportál fotói szerint a frissen beszerzett H145M katonai helikopterek éjszaka már a határon voltak és éjjellátó képességeikkel hozzájárultak a feladatokhoz.

Mit éreznek a magyarok, ha a biztonságukról van szó?

Benkő Tibor miniszter a magyar emberek biztonságára hivatkozott a kormányzati intézkedések meghozatalakor, de a valóságban keveset tudunk a lakosság attitűdjéről. Szemben más nyugati országokkal, ahol a közvéleménykutatások rendszeresen mérik a NATO szimpátiát, a nemzetközi missziókban való részvétel támogatottságát, Magyarországon ez ritkán téma.

A biztonságpolitikai kutatásokkal foglalkozó Stratégiai Védelmi Kutatóintézet az elmúlt időszakban 2019-ben és 2021 decemberében is tudott folytatni ilyen közvéleménykutatást, 1000 fős mintán. A tavalyi mintavétel eredményeit és értékelését február 21-én, azaz épp az orosz-ukrán konfliktus új szakaszának kezdetén tették közzé Deák András György – Etl Alex – Felméry Zoltán A magyar biztonságpercepció jellegzetességei címmel. (Az elemzés a kutatóintézet oldalán elolvasható).

Az ukrán-orosz válság kapcsán az egyik legnyilvánvalóbb kérdés, hogy érez-e a magyar lakosság külső katonai fenyegetést az ország ellen. A válaszadók túlnyomó többsége nem érzekelt ilyen országot, az 1000 válaszadóból mindössze 38-n vélték úgy hogy van ilyen ország.

A külföldi országokkal való együttműködés tekintetében érdekes preferenciákról tesznek tanúbizonyságot a megkérdezettek.

Egyrészt meglepően magas, 285-287 fő azok száma, akik nem tudnak vagy nem akarnak válaszolni. Másfelől a leginkább preferált együttműködési forma a V4-k közötti együttműködés (235-an jelölték meg elsődleges preferenciaként) és az USA-val való katonai együttműködés (187 szavazat).

Németország harmadik helyezése szinte adja magát a szoros történelem, politikai és gazdasági kapcsolatokat ismerve. Annál meglepőbb, hogy a negyedik helyezett Oroszország, amelyet 80 megkérdezett jelölt meg elsődleges preferenciaként, ami az érdemi választ adók több mint 10 százaléka. Kína, Franciaország és Nagy-Britannia a futottak még kategóriában vannak, érdekes, hogy a két európai közép-hatalomban milyen alacsony a bizalom.

Az elemzés szerzői a 2019-es felmérések eredményeivel is összevetették az attitűdöket a védelmi együttműködés és szövetségi rendszerek tekintetében.

Megállapításuk szerint duplájára nőtt a bizonytalanok vagy a választ megtagadók száma, ennek következtében viszont „a kevesebb válaszadó miatt kiváltképp figyelemre méltó, hogy a „keleti” orientáció 2021-ben abszolút értékben is tudta növelni a támogatottságát (a mi önkényes elhatárolásunk szerint 132-ről 146-ra), ami a Kínával és/vagy Oroszországgal folytatandó katonai együttműködés növekvő népszerűségéről árulkodik.

A válaszadók arányával megegyezően csökkent az „atlantista” orientáció támogatottsága, miközben a legnagyobb csökkenés az általunk "européerként" jelzett értéktartományban következett be.”

A magyar lakosság bizalmatlansága a saját szövetségeseinkkel szemben ismét rámutat néhány történelmi sajátosságra.

Máshol jobban biztonságban érzik magukat?

A kutatók Németország, USA, Románia, Törökország és Franciaország esetében kérdeztek rá arra, hogy az …. ország katonai segítséget nyújtana Magyarországnak, ha hazánk területét külsõ fegyveres támadás éri?

A válaszadók között Németország kivételével minden esetben többségben voltak azok, akik szerint nem kapnánk segítséget. A pesszimizmus – érthető módon – Románia és Törökország esetében volt a legmagasabb (48 százalék), bár lehet előbbi esetben inkább a pozitív válaszadók arányát kellene kiemelni, mert 38 százalék gondolta úgy, hogy Bukarest nyújtana katonai segítséget.

A magyar társadalom biztonságpercepciója ott minden bizonnyal téved, hogy Berlinről többen gondolják, hogy a segítségünkre sietne, mint az Egyesült Államokról. Végülis az USA az, amely minden évben közösen gyakorlatozik a Magyar Honvédséggel itthon és külföldön, és amely 2014 óta számos alkalommal mozdította meg hadseregét, ha NATO szövetségesei segítséget kértek.

A német segítségnyújtási hajlandósággal szemben leginkább azt szokták felhozni, hogy Berlin igencsak kerüli a konfliktusokat, a katonai erejét nem szereti használni, és ennek megfelelően a Bundeswehr is egy betegeskedő „oroszlán”, amelyet az erőforrások hiánya, és így az alacsony hadrafoghatóság és kritikus képességhiányok jellemeznek a hírek szerint.

NATO tagságunk révén nem csak arról lehet szó, hogy mi kapjunk segítséget, hanem arról is, hogy mi induljunk szövetségeseink megsegítésére. A szerzők itt összehasonították az eredményeket a 2019-esekkel és bár még mindig magasabb azok aránya, akik szerint segíteni kell EU vagy NATO partnereinket egy külső támadással szemben.

A támogató válaszadók aránya 63,5-ről 45 százalékra csökkent, az elutasítók aránya 24,7 ről 35,8 százalékra nőtt.

Inkább elutasítják a külföldi magyar missziókat

Ennél is elutasítóbb a magyar közvélemény a nemzetközi missziókban való magyar szerepvállalás tekintetében. Szinte mindegy, hogy a Közel-Keletről, Afrikáról vagy a fontosnak és közérhetőnek gondolt Balkánról van szó, a válaszadók legalább 60 százaléka utasítja azt el (a legelutasítottabb az afrikai szerepvállalások).

A kutatók a Magyar Honvédség működésével és finanszírozásával kapcsolatban is tettek fel kérdéseket. A válaszadók fele nem tudta/nem válaszolta meg a „mennyire” vonatkozó kérdést, és alig 15 százalékuk tippelte meg helyesen, hogy a védelmi kiadások 1,5-2 százalék között vannak. (A költségvetés szerint 1003 milliárd forint, a GDP 1,6 százaléka).

Elég a hadügyi költésünk?

Ennek ellenére a megkérdezettek majdnem fele, 46,3 százalék gondolta úgy, hogy amennyit most költünk pont elég, 12 százalék gondolta úgy, hogy csökkenteni kellene, és 22 százalék úgy hogy tovább kellene növelni. Ez azért is fontos információ, mert a NATO-nak tett vállalásokkal összhangban, hogy a védelmi kiadások a következő években tovább fognak nőni a 2 százalékos küszöbig. Az eddig elindított haditechnikai modernizáció véghezvitelének egyik feltétele, hogy a finanszírozás folytatódjon.

A kérdőív négy, a középiskolai képzés során megvalósuló programmal kapcsolatban is kíváncsi volt a véleményekre.

Az általános és középiskolában biztosított fiatalkori honvédelmi nevelés, a közép- és felsoktatásban oktatott honvédelmi gyakorlati ismereteket adó formális képzés, a 18 és 65 év között megvalósuló önkéntes tartalékos katonai kiképzés, illetve a közép és felsőoktatásban tanított katasztrófavédelmi ismereteket adó formális képzés.

Bár mindegyik kérdésben a válaszadók több mint fele támogatólag válaszolt, az elutasítottság is masszív 38-42 százalék között. Ebben a kérdésben alig vannak olyanok, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni, mindössze 4-6 százalék.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.