Az európai politikai trendek igazolják, hogy a társadalmi béke, a prosperitás érdekében a többpárti koalíciók, az értékek közötti átjárás, az összetartó társadalmi modellek érvényesülése már rövidebb távon is meghatározóvá válik. Az ellenzéki pártok hazai kísérlete illeszkedik az európai politikai kultúraváltáshoz.
Véleményem szerint, egy sikeres ellenzéki győzelem után három feltételt teljesíteni kell ahhoz, hogy Magyarország az újra felerősödött feudális hagyományait meg tudja haladni, és Európában európaiak legyünk. A politika, az igazgatás és az irányítás összefüggéseiről van szó.
Egyrészt: Az országnak olyan kormányzásra van szüksége, ami meg tudja őrizni, sőt erősíteni a „kettős periféria” Kelet-Nyugat közötti földrajzi-történelmi adottságainak pozitívumait, így a sokszínűségre épülő tulajdonságok közötti egyetértést.
Meg kell haladni az urbánus-rurális múlt mára, a technikai-technológiai fejlődés eredményeként túlhaladott, visszahúzó dichotómiáját. A kulturális, gazdasági egyenlőség érvényesítése érdekében a perifériákon is perspektívát kell kínálni a felemelkedésre. A mai politikai megosztottság térbelisége még mindig történelmi lemaradást igazol.
Az ország mérete szerint, lakosság száma alapján egy agglomeráció, a valóságban egyharmada távolodik a „magtól”, Európa legszegényebbei közé tartozik. A válasz erre olyan kormányzás lehet, ami egyszerre decentralizált, önrendelkező, valamint központosított.
Az alapvető emberi jogok biztosítása, az emberi erőforrások felszabadítása, az egészséges, okos, összetartó társadalom támogatása érdekében az önkormányzati rendszerek, a civilitás újraépítése elengedhetetlen.
A javak igazságos elosztása és újra elosztása, a biztonság és az integratív európai kötelezettségek teljesítése, a „szabad áramlások” érvényesítése központi feladat, de a személyi, közösségi, gazdasági-pénzügyi érdekek objektívvá, átláthatóvá, jogilag is egyértelművé tétele, már közös feladat. A garanciát a hatalommegosztás hordozza.
Másrészt: Olyan politikai környezetre van szüksége az országnak, ahol bizonyossá válik, hogy a politikai pártok nem a mára már elavult, személyek /egyszemélyi/, szűkebb csoportok által monopolizált ideológiai különbségek bázisán egyezkednek.
A „bölcs emberek” hatalomgyakorló doktrínája sokszor diktatúrához vezet.A korszerű pártok szervező-mozgósító képességük erejét kihasználva, a 21. század alapvető új trendjeit felhasználva, a társadalmi bázisuktól elsajátított konkrét, helyhez, időhöz kötött értékeket, gyakorlatot kiemelve építkeznek. A különbözőségben a közös többszöröst keresve, folyamatosan megújuló tudásra támaszkodnak.
A pártok új politikákat formálnak a közjó érdekében, társadalmi beágyazottságuk alapján a szakértelemnek átadják a hatalomgyakorlás napi tennivalóit. E kettős szerep megjelenítése a társadalmi támogatás elnyerésének és megtartásának záloga.
Harmadrészt: olyan megosztott kormányzásra van szükség, ahol a politikát/politikákat formáló pártok tehát a fentiek alapján elvi alapon építkeznek, értékeket, célokat fogalmaznak meg.
Teszik ezt úgy, hogy figyelnek a valóságos folyamatokra, követik az európai fő áramlatokat, részt vesznek Európa rendjének formálásában. A kormányzati szerepekben viszont érdekeket képviselve programok mentén ütköznek, támaszkodnak a gazdasági szereplők érdekeire, igazgatnak és végrehajtanak. A parlamentben, a helyi önkormányzatokban pedig frakcióik közvetítésével a civil társadalom által megkövetelt arányosságot, a mértéket képviselik. Ott kötik nyilvános kompromisszumaikat, óvják az ország egységét.
Mindhárom szervezeti rendnek meg kell hagyni, újra kell építeni alkotmányos tartalmát, eszközeit.
Ez nem személyekről szóló dilemma. A fenti szerkezetben elvben a politikus és a szakember lehet ugyanaz a személy, de a rendszerben elfoglalt /ráosztott, bevállalt/ helye, szerepe szerint kell felelősségét felvállalni, ami különös képességet igényel. Mit jelent ez a gyakorlatban?
A koalíciót alkotó pártok mindegyikének legyen különös hozzáadott értéke az egészhez, és az legyen világosan felismerhető, számonkérhető.
Felületesen, de érzékletesen meghatározva; a társadalmi-felzárkóztatási /hagyományosan baloldali/, a gazdasági-kutatási-innovációs /történelmileg hangsúlyosan liberális/, a környezeti-fenntarthatósági /újszerűen zöld/, az európai- és biztonsági, /szeretnivalóan konzervatív/ a kulturális, belpolitikai, az önkormányzati /több színűen demokrata/ stb., politikák rendszerszintű összefüggései alapozzák meg a közös politikai akaratot.
Az akarat műbe vitele már inkább fejlesztés-technikai, szervezési, ellenőrzési tudást, szakmai-gyakorlati tapasztalatot igénylő feladat.
Legyenek politikai vélemények a migrációról, az integrációról vagy az energiáról stb., de legyen hangsúlyos a vállalás, jelenjen meg számokban, térben és időben a napi politikában a tettek iránti elköteleződés. A választások idején együtt szerepeljen a politika és a szakpolitika megszemélyesítve! Kik azok a személyek, akik az egészségügyi, oktatási, energetikai, települési-regionális felzárkóztatási politikát elvben és/vagy a gyakorlatban képviselni tudják?
A politikában például elvileg, értékek, erkölcsök, történelmi tények mentén tudnunk kell mit jelent befogadni, mi az, hogy egyenlőség. A kormány gyakorlatában realitássá válik, mint migráció, kisebbségek, konkrét sorsok, jövők, míg a parlamenti szintézisben: a miért, az egyének, az ország érdekében, meddig? Tehát az arányosság.
Győztes harminc év van mögöttünk. Harminc elvesztegetett év van mögöttünk. Bontsuk évtizedekre? Vagy felezzük meg: Európán kívülre, Európán belülre? Nem a rendszer-változtatással, hanem történelmi múltunk reminiszcenciáival, felemelő, átmentett nemzeti értékeinkkel, de a közöttük a történelem megbúvó, visszahúzó hordalékjával is szembe kell nézni. A hatalom mindkettővel élhet, és észre sem vesszük.
Bizonyos vagyok abban, hogy újra sorsdöntő időszak előtt állunk. Mint mindig, de nem kell rendszert váltani.
Őrizzük meg, ami jó és radikálisan változtassuk meg, ami szembe megy az európai trendekkel. Kijelölt, nagy többséggel elfogadott utunk van: Európa.Mint Ady 1905-ben írta: „Komp ország, Komp ország, Komp ország . . .Legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között. Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza. Miért hazudták, hogy a komp-híd? . . . Idealisták és gonosztevők összeálltak. Álság levegő-köveiből várakat csináltak. Teleujjongták a világot, hogy a Kárpátok alatt kiépült Európa. . . . Komp ország megindult dühösen Kelet felé újra.”
A történelem ismét esélyt ad, hogy a komp irányát visszafordítsuk. Vagy még inkább, menjünk végre át a már megépített hídon. Ott a helyünk.
A szerző volt Európa-ügyi miniszter, az Magyar Közgazdasági Társaság fejlesztéspolitikai szakosztályának elnöke
