Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (és korábbi jegybankalelnök) az inflációs cél megemelését javasolta. Ez azt jelentené, hogy az MNB a jelenlegi 2-4%-os inflációs célsáv helyett magasabb elérendő inflációs szintből vezetné le a pénzpiaci lépéseit és az irányadó kamatlábat.
Az inflációs célkitűzés lényege, hogy a jegybank mindent megtesz azért, hogy a megcélzott inflációs szintet elérje, ezzel pedig hitelességet teremtsen magának a pénzpiaci és a tágabb értelemben vett gazdasági szereplők között.
Mindez azért szükséges, hogy a piaci szereplők higgyenek a jegybank lépéseiben és így gazdasági viselkedésük a jegybank szándéka szerint alakísák a megtakarítások, a hitelfelvételek és végül ezek következtében a fogasztás tekintetében.
A rövidtávú számok alapján, vagyis amikor azt látjuk, hogy a 2023-as májusi infláció 21,5%-os szinten alakult, amely kockázatot viszont még így sem fedezi a regionálisan is kiugróan magas 13%-os jegybanki irányadó kamat, jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon hiteles-e az ennyire alacsonyan meghatározott inflációs cél. (Igaz, a 2023-as inflációs válság esetében a fiskális inflációkezelés is segíti a jegybankokat.)
Az inflációs célkitűzés kritikai megközelítése szerint az egész inflációs célkitűzés nem ér semmit, ha mereven ragaszkodik a jegybank egy rögzített célszinthez, miközben ettől jelentős mértékbe eltér az infláció.
Így a célhoz való ragaszkodás nem hitelességet teremt, hanem éppen feléli azt. Ennek kiküszöbölése lenne a rugalmasság beépítése a célszám kiigazítható meghatározása esetében.
A sávos inflációs cél és a mellé alkalmazott aszimmetrikus jegybanki kamatfolyosó önmagában is egy felpuhított cél, amely nagyobb játékteret enged a jegybanknak.
Nem lenne idegen ettől egy nem merev, lépcsőzetesen az inflációhoz igazodó inflációs célkitűzés alkalmazása sem.
Nagyon hasonló megoldást, az inflációs várakozások mérséklésére már alkalmazott a magyar jegybank is a csúszó leértékelés formájában, amely esetében ugyan explicit módon a forintárfolyam kiigazítása történt lépcsőzetesen és fokozatosan, de burkolatan igazából az infláció lépcsőzetes leépítése történt meg.
A fokozatos célkiigazítás lényege, hogy a várakozásokhoz viszonylag közeli célokat tűzünk ki, így azok viszonylag kis erőfeszítéssel (kis kamatfelárral) teljesíthetők, így tényleg önmagát hitelesíti a monetáris politika és a piac el fogja hinni a következő, alacsonyabb szintre helyezett inflációs cél elérhetőségét is.
Az alacsonyabb kamatfelár pedig lehetőév teszi, hogy a gazdaság olcsóbban és kisebb növekedési áldozattal finanszírozza meg a válság túlélését. Nyilván ez lebeg a gazdaságfejlesztési miniszter szeme előtt is.
Persze egy harmadik megközelítés, a modern monetáris elmélet szerint az egész inflációs problémát nem a jegybank képes megoldani recessziómentesen, hanem a fiskális politika, így az egész jegybanki célkitűzés és –kamatemelgetés csak a válságot erősíti fel.
A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ÁNTK Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet tanára.
