A delta variáns okozta hullám gyorsabban cseng le Európában a korábbiaknál 

Életmód2021. aug. 18.D.J.

A különösen fertőző delta variáns miatt a nyáron újra elkezdett tombolni a járvány a kontinensen. Az olyan államokban, mint Ausztria, Norvégia vagy Írország még mindig szinte napról napra romlik a helyzet. Ám vannak helyek, ahol javuló tendenciát lehet látni.

Senki nem tudja hogy valójában mi folyik itt

jellemezte a brit helyzetet John Edmunds járványkutató. Az Egyesült Királyság alaposan meglepte a világot ugyanis azután, hogy július 19-én Angliában szinte minden korlátozást feloldottak, jó pár szakember arra számított, hogy a járványügyi adatok látványosan romlani fognak.

A szigetországban ehhez képest azután, hogy a negyedik hullám július 17-én elért a csúcsra és egy nap leforgása alatt 54 ezer új fertőzöttet találtak, a számok elkezdtek csökkenni. Még úgyis, hogy az utóbbi két hétben elkezdett stagnálni a betegség terjedése, elmondható, hogy az új napi esetek hétnapos átlaga július óta 42 ezerről 27 ezerre esett le.

Mindezt úgy, hogy semmiféle lezárást nem kellett beiktatni.

Ráadásul a legfrissebb adatok szerint a kórházi ápoltak száma is csökkent ebben a hónapban.

Amellett, hogy a lakosság 59 százaléka már teljeskörűen be van oltva az is segíthetett, hogy nincs iskolaidőszak. Bölcs döntésnek bizonyulhatott az is, hogy az esetszám felfutásakor elrendelték, hogy a fertőzöttekkel érintkezők maradjanak otthon.

A szakemberek szerint mindenesetre nem érdemes előre örülni. Sokan attól tartanak, hogy ősszel újra romlani fog a helyzet.

Mindenesetre jelenleg más országokban is kezd visszavonulni a járvány-helyzet.

Hollandiában a legutóbbi hullám júliusban indult el, amikor az ország a korlátozások nagy részét feloldotta. A koronavírus terjedéséért főleg az éjszakai életet hibáztatták.

Tíz új esetből majdnem négy az éjszakai klubokhoz és a bárokhoz volt köthető.

A fertőzöttek többsége 18 és 29 év közötti volt. Valószínűleg épp azért mert főleg fiatalok kapták el a vírust, a hollandoknál a delta variáns egyelőre nem végzett nagy pusztítást. A napi új elhunytaknál most a hét napos átlag 6 fő körül mozog. Év elején ez a mutató járt már 100 fölött is.

Ráadásul amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan megy is a Hollandoknál az új hullám. Náluk 3 hét alatt ötödére esett az új esetszám.

Napi új koronavírus fertőzöttek száma Hollandiában

Napi új koronavírus fertőzöttek száma Hollandiában

Forrás: JHU CSSE, Google

De hasonló pozitív fordulat állt be Portugáliában és Spanyolországban is. Bár a spanyoloknál a járványhelyzetet kétségtelenül rombolták a különféle zenefesztiválok, amelyeket úgy hirdettek, hogy járványügyileg biztonságosnak számítanak. Ilyen volt a Vida, a Canet Rock és a barcelonai Cruilla is.

Az érdeklődőkön maszk volt és a helyszínen COVID teszteket is végeztek.

De így is utólag az derült ki, hogy csak Katalóniában azaz 50 ezer ember, aki részt vett a felsorolt rendezvényeken kétszer akkora eséllyel kapta el a koronavírust mint a lakosság többi része.

Ám így is, a spanyoloknál az új esetek hétnapos átlaga most már több mint két hete csökken.

Spanyolországban sokat segíthetett, hogy az oltási program roppant sikeres volt. Náluk már a lakosság 63 százaléka teljeskörűen be van oltva. A hollandokat is megelőzik, akiknél ez az arány 59 százalék.

Napi új koronavírus fertőzöttek száma Spanyolországban

Napi új koronavírus fertőzöttek száma Spanyolországban

Forrás: JHU CSSE, Google