Ha hiány van Covid-tesztből, maszkból és gyógyszerből, akkor azt hamisítani fogják

NAV Infotár2020. okt 12.V.Zs.
A rovat támogatója:

Egy nemzetközi művelet keretében több mint 3,5 millió orvostechnikai eszközt, gyógyszert, fertőtlenítő folyadékot és védőeszközt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az illegális kereskedelem fellendülése mellett a koronavírus rámutatott arra is, mennyire kiszolgáltatott az európai egészségügyi piac a kontinensen kívüli forgalmazóknak.

A nemzetközi STOP műveletet, mely május 11. és július 12. között zajlott, a Vám Világszervezet hívta életre. Célja a koronavírus-járvány hatására fellendülő illegális gyógyszer- és orvostechnikai eszköz kereskedelem visszaszorítása, az emberek egészségének védelme, és a szervezett bűnözői körök finanszírozásának megakadályozása volt.

Az akcióban számos nemzetközi hatóság, például az INTERPOL, az Európai Csalás Elleni Hivatal, Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala, valamint az iparág, gyógyszergyártók vett részt.

A rajtaütések során több mint 300 millió egységnyi hamis, vagy silány minőségű gyógyszert, 47 millió orvostechnikai eszközt (maszkot, kesztyűt, Covid-tesztet, hőmérőt, védőruhát) és 2,8 millió liter ellenőrízetlen forrásból származó kézfertőtlenítő gélt foglaltak le.

Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a rendőrség és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület munkatársai fogtak össze.

A pénzügyőrök összesen közel 200 ezer járművet, 100 ezer személy-, 60 ezer teher-gépjárművet, mintegy 1000 vízi járművet és közel 6000 vasúti szerelvényt vizsgáltak át

mondta Bakai Kristóf Péter pénzügyőr ezredes, a NAV Vámszakmai Szakfőigazgatója az akció eredményeiről beszámoló sajtótájékoztatón. A művelet során több min 100 ezer gyógyszert, 3,5 millió darab védőeszközt emellett csempészett cigarettát és kábítószer foglaltak le. A lefoglalt termékek többsége postai vagy légi úton került forgalomba.

A lefoglalt termékeket sokszor nagyon rövid idő alatt, a vám- és pénzügyőrök által készített fotók vagy rövid termékleírás alapján kellett az OGYÉI munkatársainak értékelnie és jelezni a hatóságnak, hogy megfelelő minőségű-e vagy sem

mondta Szentiványi Mátyás az OGYÉI főigazgatója.

A koronavírus arra is rámutatott, hogy európai egészügyi termékek piaca mennyire kitett az Európán kívüli forgalmazóknak.

A járvány kitörésekor olyan alapvető orvostechnikai eszköz, mint az orvosi maszk is hiánycikk volt

mondta az OGYÉI vezetője.

Nagyon fontos, hogy a kulcstermékekből Magyarországon és Európában is legyen ellátás

mondta Bakai , aki szerint a járvány arra ösztönözte az országokat, hogy átgondolják, mennyire kiszolgáltatottak ilyen szempontból.

Ez egy igen forró téma, amiről mostanában sok szó esik, nemcsak itthon, hanem Európában.

„A hamis, vagy nem megfelelő minőségű gyógyszerek visszaszorítása érdekében tavaly óta valamennyi európai gyártónak olyan gyártási sort kell kialakítania, amely lehetővé teszi termékazonosítást az alapanyagtól a kész gyógyszerig”, mondta Pomázi Gyula Zoltán, az SZTNH elnöke, a HENT elnökhelyettese.

Aki nem rendelkezik ezzel, nem forgalmazhat gyógyszert. A gyógyszer eredetét egyébként a csomagoláson is nyomon lehet követni – a hátoldalon található egy egyedi azonosító kód, valamint a gyógyszer dobozát sem lehet sérülésmentesen nyitni/zárni. „A gyártás nemzetközi ellátási láncokból európai ellátási láncokba történő átcsoportosítása a erős garancia lesz, hogy ténylegesen azt kapjuk, ami az adott gyógyszerre jellemző minőség”, tette hozzá.

 „Ez egy macska-egér harc”, válaszolta Szentiványi arra a kérdésünkre, hogy csökkent-e az illegális kereskedelem, a gyógyszerhamisítás volumene az utóbbi években.

Letiltjuk a honlapokat, amelyek aztán megjelennek máshol, más termékekkel. Szeretném azt mondani, hogy a csökkenőben van, de sajnos nem tudom kijelenteni.