EFDI konferencia: a pénzügyi stabilitáshoz a betétbiztosítók hozzájárulása kell 

Pénzügy2023. máj. 26.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Először rendezik meg hazánkban az Európai Betétbiztosítók Fórumának nemzetközi betétbiztosítási és pénzügyi stabilitási konferenciáját. Az eseményre – amelynek házigazdája a 30 éves OBA – bő 60 országból érkeztek résztvevők. A rendezvény előadásai, panelbeszélgetései a betétbiztosítási rendszerek szabályozási változásaira fókuszálnak.

Az Európai Betétbiztosítók Fóruma (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) több évtizedes működése óta először most rendezi meg éves közgyűlését és nemzetközi konferenciáját hazánkban, a házigazda Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) közreműködésével.

Az EFDI közgyűlését évente egyszer szervezi, amelyhez négy napon, május 24. és 27. között bizottsági, munkacsoporti ülések (10-15 témában), valamint befektetővédelmi és betétbiztosítási konferencia tartozik. A rendkívüli eseményre több mint 60 országból, Európából és a kontinensen kívülről is – például Észak-Amerikából és Ázsiából – érkeztek előadók és résztvevők.

Az OBA – a közép-európai régió országai közül elsőként – 1993-ban kezdte meg működését. 2002-ben alapító tagja volt a Betétbiztosítók Nemzetközi Szövetsége globális szakmai szövetségének (International Association of Deposit Insurers, IADI), valamint az EFDI-nek. A magyar betétbiztosító története során 20 hitelintézet bezárása nyomán összesen eddig mintegy 250 ezer betétesnek nyújtott kártalanítást.

A legtöbb, 65 ezer betétest érintő ilyen kifizetésre 2022-23-ban a Sberbank Magyarország Zrt. „v.a.” tevékenységi engedélyének visszavonása nyomán került sor.

A mostani rendezvény egyúttal tisztelgés az idén alapításának 30. évfordulóját ünneplő OBA-nak, amely sikeres pályázatával tudta elnyerni a jogot a mai nagyszabású esemény megrendezésére. A Budapesten tartott konferencia előadásai és panelbeszélgetései a betétbiztosítási rendszerek szabályozási környezetének változásait vették górcső alá tegnap az európai pénzügyi piac stabilitása szempontjából.

Dr. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke, az OBA igazgatótanácsának elnöke tegnapi nyitó előadásában hangsúlyozta: a nemzetközi válságok mellett az európai betétbiztosítási rendszer számos szabályozási kihívással is szembenéz. Az Európai Bizottság bejelentése szerint gyökeresen átalakulhat a betétbiztosítási rendszerek helye a felszámolási hierarchiában, növekedhet azok szerepe a szanálási finanszírozásoknál, illetve a határon átnyúló kifizetések kapcsán is.

A magyar betétbiztosítási rendszer meggyőződése, hogy a betétbiztosítás preferált hitelezői státuszát továbbra is fenn kell tartani a felszámolások során.

A közelmúlt ilyen szabályok szerint zajló eljárásai nyomán az OBA felszámolási térülései ugyanis jóval magasabbak lettek a korábbi, e speciális szabály előtti eljárásokhoz képest. Ez pedig végső soron a bankrendszer utólagos OBA vagyonfeltöltési kötelezettségét is mérsékli, tehát a pénzügyi szektor számára is pozitív hozadéka van – nyomatékosította az alelnök.

Mindezeken túl fontos változást jelent majd az európai betétbiztosítás uniós irányelv szintű szabályozásának várható újdonságai, például a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök definíciójának esetleges megváltoztatása vagy a készpénzes kártalanítások visszaszorítása.

További fontos kérdés lesz az európai bankunió 3. pilléreként létrejövő Európai Betétbiztosítási Rendszer is – tette hozzá a jegybank alelnöke.

Az EFDI legnagyobb eseményén, az egész napos konferencián előadóként és résztvevőként az Európai Unió érintett szabályozási és hatósági feladatot is ellátó szereplői (Európai Bizottság, Európai Bankhatóság, Egységes Szanálási Testület), több világszervezet (pl. World Bank) képviselője, más nemzetközi szervezetek (pl. Financial Stability Institute) vezetője, illetve az EFDI szinte minden tagja (jelenleg 66 európai betétbiztosítási szervezet és garanciaintézmény) is részt vesz.