Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Erős számokat hozott az év első kilenc hónapja az AutoWallis számára

Pénzügy2021. nov. 30.Növekedés.hu

Erős kilenc hónapon van túl az AutoWallis: a társaság EBITDA-ja meghaladta az 5,7 milliárd forintot, így várhatóan túlszárnyalja éves 5,5-6,2 milliárd forintos tervét a tőzsde autós vállalata. A Csoport árbevétele 145,4 milliárd forint volt az év első kilenc hónapjában, fedezettermelése közel 10 százalékkal bővült, miközben EBITDA marginja 3-ról 3,9 százalékra nőtt.

Tovább halad a stratégiában lefektetett céljai felé az AutoWallis Csoport, miután újabb erős negyedévet zárt:

a tőzsde autós vállalatának árbevétele az első háromnegyed évben 145,4 milliárd forint volt, ami több mint duplája a korábbinak, azaz 132 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot.

A növekedéshez a Csoport mindkét üzletága hozzájárult annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány egymást követő hullámai miatt időről időre bevezetett korlátozások, az autóipari termelés és ellátás chiphiány miatti lassulása, valamint a turizmus lassú visszarendeződése is negatív hatást gyakoroltak a gazdasági környezetére.

Az AutoWallis az EU és a régió autópiacának növekedését is jelentősen meghaladta: az EU személygépkocsi-piacán 6,6, míg az AutoWallis Csoport szempontjából releváns közép-kelet-európai piacon 10,8 százalékos volt a bővülés.

Ehhez képest a társaság csaknem négyszeresére (271 százalékkal) 17.587 darabra növelte az új gépjármű értékesítését, melyből a 2020-as tranzakciók, akvizíciók hatása 231, az organikus hatás pedig 40 százalékpont volt. Utóbbi adat önmagában is többszörösen meghaladja az átlagos régiós piaci növekedést.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a gépjárműértékesítés területén az autórendelési volumenek bizakodásra adnak okot, egyes márkák átmeneti vagy akár tartósabb chipellátási nehézségei azonban negatívan érinthetik a következő időszak várható értékesítési, azaz ténylegesen át is adott autók számait.

A vezérigazgató rámutatott, hogy az árbevétel-növekedésénél is nagyobb ütemben nőtt a vállalat eredménye, hatékonysága: a menedzsment megítélése szerint a társaság eredménytermelő képességét legjobban bemutató EBITDA több mint a háromszorosára (+201%) 5,7 milliárd forintra ugrott.

A pozitív trendet alátámasztja, hogy a Csoport fedezettermelését is javítani tudta, amely tíz százalékkal, 12,3-ról 13,4 százalékra növekedett. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az AutoWallis sikeres és hatékony árazási politikát tudott érvényesíteni a piaci igényeket és árérzékenységet figyelembe véve mind beszerzési, mind értékesítési oldalon.

Ezen hatások eredményeképpen a Csoport teljes átfogó eredménye 2,2 milliárd forint nyereség volt, szemben a tavalyi veszteséggel, míg az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 6,43 forint lett. A társaság 191-212 milliárd forint közötti árbevétellel és 5,5-6,2 milliárd forint közötti EBITDA-val számolt ezévre vonatkozó legutóbbi nyereségelőrejelzésében.

A koronavírus negyedik hulláma és a chiphiány miatt a rendelésállomány erőssége ellenére a kitolódó gyártási idők miatt csúsznak a jármű átadások is, aminek következtében az éves árbevétel várhatóan 190 milliárd forint alatt lesz, ugyanakkor a társaság várakozása szerint a fedezet- és eredménytermelő képesség továbbra is javul, így 6 milliárd forint körüli EBITDA várható.

Az AutoWallis Csoport Nagykereskedelmi üzletágának árbevétele közel a háromszorosára, 86,2 milliárd forintra ugrott (+192%). A növekedés fő hajtóereje az eladott új gépjárművek volumennövekedése volt, kiemelten az Opel és SsangYong márkákhoz kapcsolódóan. A Kiskereskedelmi Üzletág árbevétele az év első kilenc hónapjában 79 százalékkal 59,2 milliárd forintra nőtt.

Az év elején a koronavírus miatti korlátozások még visszafogták az autóbérbeadási terület lehetőségeit, azonban a korlátozások feloldásával, illetve enyhítésével és a turizmus növekedésével a bérleti napok száma növekedésnek indult. A terület az első kilenc hónapban igen jelentős, 101 százalékos növekedést produkált a bérleti napok, míg 51 százalékos növekedést a bérleti események számában.

A kiskereskedelmi üzletág fedezettermelő képessége is tovább javult, és 2021-ben elérte a 17,6 százalékot a tavalyi 15,5 százalékkal szemben, melynek fő hajtóereje a nagykereskedelmi üzletágban is alkalmazott hatékony árazási politika volt.

Az első három negyedévben az AutoWallis Csoport továbbra is növekvő hatékonyság mellett működött: az eladott áruk beszerzési értékének (ELÁBÉ) növekedési üteme 3 százalékkal elmaradt az árbevétel bővülésétől, melynek eredményeképpen a társaság fedezettermelése 12,2 százalékról 13,4 százalékra növekedett.

A személyi jellegű ráfordítások 181 százalékos emelkedése elsősorban a tavaly végrehajtott tranzakciók eredménye, amelyek következtében egyrészt emelkedett az átlagbér, másrészt az AutoWallis Csoport átlagos statisztikai létszáma 150 fővel 706-ra nőtt. A pénzügyi bevételek és ráfordítások 62 százalékkal 355 millió forintra csökkentek.